A magyarok közel fele megszokásból fizet készpénzzel, miközben a háztartások többségének van bankkártyája, és ismerik a bankkártyás fizetést - ez derült ki az elektronikus fizetési szokásokról készült országos, reprezentatív kutatásból.
10-ből 5 magyar közvetítőkön keresztül vesz fel jelzáloghitelt, a személyi hiteleknél más a helyzet - ott ez az arány elenyésző. De van-e értelme egyáltalán a hitelközvetítő intézményének, és mennyit kaszálnak az alkuszok az ügyfeleken?...
A Századvég Alapítvány kutatása azt mutatja, hogy az MSZP szavazói átpártoltak a Demokratikus Koalícióhoz (DK), utóbbi párt támogatottsága ugyanis a 60 év felettiek és a nyugdíjasok körében magas, amely körökben korábban a szocialista pártnak voltak stabil támogatói.
Fontos lenne, hogy az első, vagy második osztályos gyermekeknek hagyjanak időt arra, hogy beszokjanak az iskolába, és az oktatást közelítsék az óvodához - hangsúlyozta K. Németh Margit klinikai szakpszichológus az InfoRádió Aréna című műsorában.
Keringési panaszokat és fokozódó allergiás tüneteket is hozhat a csütörtökig tartó hőhullám - hívta fel a figyelmet Pintér Ferenc "meteogyógyász" az M1 aktuális csatorna és a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című közös műsorblokkjában.
Kínos magyarázkodásra kényszerült Márky-Zay Péter egy rádióinterjú miatt, melyben állást foglalt a gyermekek testi fenyítése mellett. Az ezt követő támadások miatt most azt próbálja bizonygatni, hogy másként gondolta, mint ahogy mondta.
A Dobrev-Kálmán párossal a DK megnyerhet olyan baloldali választókat, akik Gyurcsány Ferencet ugyan elutasítják, de a párt irányvonalával azonosulni tudnak – állapítja meg az alapítvány legújabb elemzése.
A XIII. kerületben Bagdy Gábor, a XIV. kerületben Rozgonyi Zoltán, a XV. kerületben Pintér Gábor, a XIX. kerületben pedig Dódity Gabriella száll ringbe.
A szerdai emelést követően a Mol pénteken újabb 2 forinttal emeli a benzin és 2 forinttal a gázolaj nagykereskedelmi árát - értesült az MTI szerdán piaci forrásból.
Tiszteletbeli doktori (Doctor Honoris Causa) címet adományozott Matolcsy Györgynek a Kaposvári Egyetem Szenátusa, a Magyar Nemzeti Bank elnöke szerdán vette át az egyetem legmagasabb szintű elismerését - közölte a jegybank az MTI-vel.
A Mol Campus kivitelezésének fővállalkozóját a tervek szerint szeptemberig kiválasztják, ez lesz a legnagyobb szerződés a Mol-csoport 28 emeletes, 120 méter magas új székházának építésénél - mondta Ratatics Péter, a Mol Magyarország ügyvezető igazgatója a beruházás belsőépítészeti terveinek helyszíni bemutatóján.
A stáb az előválasztás alatt forgatott a Móricz Zsigmond körtéren, amikor az egyik aktivista - aki épp Kálmán Olgával beszélgetett - odalépett az operatőrhöz és káromkodva többször leköpte őket.
A 8 százalékos világátlaggal szemben kétszer olyan márkahűek a magyarok: 15 százalékuk ragaszkodik a megszokott termékekhez. Ugyanakkor több mint egynegyedük nyitottabban áll a korábban nem próbált termékek/márkák vásárlásához...
Kiválasztották az első tizenhét "európai egyetemet" huszonnégy uniós tagország több mint száz felsőoktatási intézményének bevonásával; a kezdeményezés célja a mobilitás növelése, a minőség javítása és a versenyképesség fokozása - jelentették be szerdán Brüsszelben.
Rengeteg autót vesznek a magyarok, és ehhez számos esetben folyamodnak kölcsönhöz. Sok lehetőség van, és nem mindegy, hogy melyiket választod! A döntés ugyanakkor nem egyszerű, ezért most a Pénzcentrum összeszedte a legfontosabb dolgokat...
Afrika legnépesebb országában súlyos probléma lett a mezőgazdasági területek drasztikus csökkenése. A klímaváltozás miatt a Fulani nomád törzs legelőterületei élhetetlenné válnak ezért háborús helyzet alakult ki a déli földművesekkel a használható földért és vízért.
A szocialista európai parlamenti képviselő, Ujhelyi István arról számolt be, hogy levelet küldött a szervezet korrupcióellenes testületét (GRECO) vezető Marin Mrcelának, s ebben azt kérte, hogy hozzák nyilvánosságra a magyarországi korrupcióról szóló vizsgálati jelentést vagy legalább biztosítsanak számára betekintést a dokumentumba.