Két nappal a határidő lejárta előtt mindössze közel négyezer delegáltat jelentettek be a szavazatszámláló bizottságokba a május 26-ai európai parlamenti (EP-) választáson listát állító jelölőszervezetek - derült ki a Nemzeti Választási Iroda (NVI) szerdán közzétett adataiból.
Minél több embernek élnie kell demokratikus jogaival és el kell mennie szavazni a május végi európai parlamenti (EP-) választáson - mondta Áder János köztársasági elnök szerdán Budapesten, miután cseh kollégájával, Milos Zemannal tárgyalt.
Magyarics Tamás külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanára az EP-választás és a brexit összefüggéseiről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában.
„Éles hasadás van” aközött, hogy az emberek szerint mire költik ma az uniós pénzeket, és hogy ők maguk mire költenék legszívesebben – egyebek mellett erről beszélt a Medián közvélemény-kutató intézet ügyvezető igazgatója az ATV Start című műsorban. Hann Endre részben a tehetetlenségre alapozza azt, hogy bár az emberek szerint a stadionokra költi a
Diákokat és iskolai kórusokat is vár a Független Diákparlament ahhoz, hogy az európai parlamenti választást megelőző este a Szent István Bazilika előtt énekeljék el Beethoven Örömódáját, amely egyébként az Európai Unió hivatalos himnusza is.
Az Országgyűlés elnöke azt mondta, a 'Brüsszelt is uraló' politikusok óriási erőfeszítéseket tesznek azért, hogy a klímaváltozás legyen a májusi EP-választás tétje, pedig a legtöbb ember a bevándorlást és a terrorveszélyt tartja a legfontosabb kérdésnek.
Minél több embernek élnie kell demokratikus jogaival és el kell mennie szavazni a május végi európai parlamenti (EP-) választáson - mondta a köztársasági elnök, miután cseh kollégájával, Milos Zemannal tárgyalt Budapesten.
A magyarok világnemzetet építenek – mondta Orbán Viktor május elején Kolozsváron. Az ehhez hasonló ambiciózus gondolatok és víziók miatt írta már tavaly egy görög lap, hogy Görögországból fájóan hiányzik az Orbán-féle határozott, patrióta, a nép érdekét képviselő kormány, amely bátran, autonóm módon és hatékonyan, a külföldi erőktől függetlenül is
A júliustól induló falusi csokban érintett településeken jelenleg közel 15 ezer ingatlant - házat vagy lakást - hirdetnek eladásra. A legolcsóbb településeken négyzetméterenként 8-10 ezer forintért is lakóingatlant venni - például...
Ferencváros rendőrkapitányával és polgármesterével együtt személyesen is meggyőződött az ott uralkodó állapotokról, és megállapították, hogy aggodalomra semmi ok.
Munkagép zajától hangos most a Keleti-pályaudvar. Kezdetét vette ugyanis a karbantartás, amely miatt egészen május 26-ig zárva lesz a vasútállomás. A lezárás idején a vonatok nem érintik a Keletit, minden járat induló- és végállomása más pályaudvarokra és állomásokra kerül át. A változásokkal kapcsolatban minden információ elérhető a www.mav.hu/kel
A visegrádi országok együttműködéséről, nemzetközi ügyekről valamint a magyar-cseh gazdasági kapcsolatokról is tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök és Milos Zeman cseh államfő Budapesten, a Karmelita kolostorban a magyar és a cseh kormány több miniszterének részvételével - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Korábban úgy tűnt, hogy a multik behozzák a tudást és a tőkét, de mára kiderült, hogy a mérleg mégsem egyértelműen pozitív – mondta Koren Miklós a Magyar Vállalatok 2030 konferencián, egyetértve Orbán Krisztiánnal, aki úgy vélte, hogy ma már nem feltétlenül tekinthető előnynek, ha egy újabb multi Magyarországra jön. Például azért, mert túl magas bé
Több mint negyedével csökkent a MÁV-Start jegyvizsgálói ellen elkövetett támadások száma: idén április végéig 24, tavaly, az év hasonló időszakában 33 esetben ért inzultus kalauzt. A vasúttársaság közleménye sezrint szerint...
Az utóbbi években alkalmazott, jó gyakorlatként már hatékonyan működő közösségteremtő eszközökről tartanak konferenciát hazánkban szerdán és csütörtökön.
Hamis cikknek nevezte David Cornstein budapesti amerikai nagykövet az ATV-nek a Wall Street Journal cikkét, amely szerint az amerikai kormányzaton belül előkészületek zajlanak arra, hogy szankcionálják Mészáros Lőrincet.
Ma érkeztek meg az első levélszavazatok a Nemzeti Választási Irodához. A május 26-i európai parlamenti választásokig még több tízezer ilyen levelet várnak külföldről. A választáson induló pártok péntek délutánig delegálhatnak tagokat a szavazatszámláló bizottságokba, de egyelőre nagy a lemaradás.
David Cornstein, az Egyesült Államok budapesti nagykövete szerint az amerikai elnök úgy gondolja, Magyarország és az USA barátok és nagyszerű közös történelmük van.
A speciális iskola mellé orvosi rendelőt és parkolót építtet az érdi önkormányzat, a zajos munka már egy éve tart, a hangokra nagyon érzékeny gyerekek fülhallgatóval járnak iskolába.
A Terrorelhárítási Központ a képességeinek bővítéséhez, a feladat-végrehajtás magasabb szintű ellátásához új típusú eszközök beszerzésére, rendszerbe állítására és az amortizálódott eszközállomány cseréjére kap 5 milliárd 19 millió forint többletforrást a kormánytól. (Magyar Közlöny)
Siófokon tartott lakossági fórumot Kövér László, ahol a klímaváltozás és a migráció kérdésében is megnyilvánult. A sajtóban végigsöprő tudósítások azonban torzítva adták vissza a házelnök szavait. Tisztázzuk, mit is mondott Kövér László.
Még májusban elkészül a Testnevelési Egyetem velencei központja. Az 1,2 milliárd forintos beruházásnak köszönhetően valószínűleg Velence lesz a legújabb és egyben legkisebb egyetemi város az országban.
Magyarország és Európa válaszút elé érkezett, a megmaradás és az önfeladás között kell dönteni május 26-án – mondta Dömötör Csaba szerda este. A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára telt házas lakossági fórumot tartott Újpesten. Tudósításunk.