2019. május 8. szerda

máj. 8
9:03
Íme a hivatalos megoldókulcs a matekérettségihez (SzMo)
A második részt tartották nagyon nehéznek a diákok, most ti is megnézhetitek, miért indítottak petíciót már kedden.
máj. 8
9:15
Nem működött az OTP netbank (ATV)
A bank tud a hibáról, és azt közölték, hogy dolgoznak az elhárításán.
máj. 8
9:21
Itt vannak az első infók az idei töri érettségiről (Blikk)
A középszintű történelem írásbeli érettségi során a diákoknak számot kellett adniuk többek között az ókori Athénnal kapcsolatos tudásukról is.
máj. 8
9:21
Antal-Deák vita: „fasiszta” pártokkal szövetkezik a Fidesz? (Igényesférfi.hu)
Antal Attila politikai szakértő szerint Orbán Viktor a múlt héten Európa legfasisztább pártszövetségének első emberét fogadta, Deák Dániel szerint viszont meg kell kérdezni Kurz osztrák kancellárt arról, hogy szerinte is fasiszta párt-e az FPÖ. Vélemények összecsapása az ATV-ben.
máj. 8
9:27
Mi történhetett? Lehalt az OTP netbankja (Blikk)
Az OTP Bank netbankja és mobilbanki alkalmazása – Smartbank – egy ideig elérhetetlen volt.
máj. 8
9:33
Erről kellett írniuk a diákoknak a történelem érettségi első részében (Infostart)
A háztartások mai pénzügyeivel kapcsolatos feladatot is kaptak a középszinten vizsgázók - értesült az Eduline.
máj. 8
9:39
Erről kellett írniuk a diákoknak a történelemérettségi első részében (Infostart)
A háztartások mai pénzügyeivel kapcsolatos feladatot is kaptak a középszinten vizsgázók - értesült az Eduline, amely úgy tudja, hogy a középkori uradalmakról, a szovjet propagandáról, Szent István uralkodásáról és a trianoni béke hatásairól is kaptak esszéfeladatot a diákok.
máj. 8
9:39
17,5 milliárd forintról feledkeztek el a magyarok: sokan pedig nagy hasznát vennék (Pénzcentrum)
Tavaly összesen 32 milliárd forintot ajánlhattak volna fel személyi jövedelmadójukból (szja) az adófizetők az egyházaknak, civil szervezeteknek, illetve a Nemzeti tehetségprogramra, végül ebből 14,5 milliárd forintról nyilatkoztak - mondta...
máj. 8
9:51
Újra felvette a hátizsákot Orbán Viktor (Infostart)
Irány Erdély - írta a kormányfő a közösségi oldalára feltett képhez.
máj. 8
9:51
Most Ön is lehet kém! (Igényesférfi.hu)
Nyilvános állásbörzén keres munkatársakat keres a polgári hírszerzés – adja hírül a szakmák portálja, az Orientpress.
máj. 8
9:57
28 ezer ember írt alá petíciót a matek érettségi miatt (Blikk)
Legalább 28 ezer ember írt alá egy petíciót a matek érettségi nehézsége miatt.
máj. 8
9:57
Az ókori Athén, törökellenes küzdelmek, határon túli magyarság a történelem érettségin (SzMo)
Az összes feladat közel fele a az 1849-től napjainkig terjedő időszakra vonatkozik.
máj. 8
10:09
Nem kérte a „júdáspénzt” a DK, Dobrev nem ment el az M1 stúdiójába (Igényesférfi.hu)
Elmaradt a közpénzen biztosított európai egyesült államokozás, helyette a közmédiát bírálták a közmédián.
máj. 8
10:15
Lelepleződött az MSZP elnökének titokzatos kínai utazása (HírTV)
Tóth Bertalan mélyen hallgatott arról, hogy hivatalos útra a Kínai Népköztársaságba utazott.
máj. 8
10:27
Csúcsjelölti vita: Timmermans szerint „szörnyű dolgok” történnek Magyarországon (Igényesférfi.hu)
Először vitázott egymással az EPP és a PES csúcsjelöltje, ezen Weber nem igazán hangzatos kijelentéseket a migrációról, valamint Magyarországról, a baloldali csúcsjelölt viszont az MTI szerint többször foglalkozott Magyarországgal, többek között a CEU és a Stop Soros kapcsán.
máj. 8
10:45
Elhárult az OTP netbankját bénító hiba (Infostart)
A mobilbank-szolgáltatás is zavartalanul működik - közölte az OTP Bank, Kommunikációs és Társadalmi Kapcsolatok Főosztálya.
máj. 8
10:45
Kiderült, kik a legfigyelmetlenebb sofőrök Magyarországon (ATV)
Az autóvezetés csapatjáték, vagyis az utakon nem csak magunkra kell figyelnünk. A legfrissebb statisztikák szerint ugyan idén eddig kevesebb személyi sérülés történt az utakon, de a fiatalok és a nagyvárosban közlekedők továbbra sem defenzív vezetők, vagyis kevésbé figyelnek a helyes sebesség, vagy a megfelelő követési távolság megválasztására.
máj. 8
10:45
Lehalt az OTP netbankja: nem működött a mobilbank sem (Pénzcentrum)
Nem működik sem az OTP netbank, sem a mobilbank. A hiba okáról csak annyit tudunk, hogy technikai jellegű. Nem elérhető sem az OTP netbank, sem a mobilbank. A bejelentkezőfelület még betölt, bejelentkezni azonban nem lehet. A bank...
máj. 8
11:09
A szaktanár szerint könnyű volt történelemérettségi (Infostart)
Az Eduline-nak nyilatkozó történelemtanár úgy véli, slágertémákat kaptak idén a középszinten érettségizők az esszéfeladatok során, de a rövid kérdések sem vihettek el sok időt.
máj. 8
11:09
Galló Béla: Tévút, de merre (Igényesférfi.hu)
A hagyományos jobb-és balközéppártok immár hivatalosan sem rejtik véka alá bizonyos érdekazonosságukat.
máj. 8
11:15
Az LMP-n és a Jobbikon állhat vagy bukhat az újbudai összefogás (ATV)
Az LMP továbbra sem döntött, hogy támogatja-e Újbudán László Imrét, a Demokratikus Koalíció jelöltjét, aki mögé felsorakozott már az MSZP, a Párbeszéd és a Momentum is. A Jobbikot viszont be sem vonták a tárgyalásokba. A kerületi polgármester-jelöltek listájáról ugyan az MSZP-Párbeszéd, a DK és a Momentum már hetekkel ezelőtt megállapodott, Karácso
máj. 8
11:33
Meghökkentő, ami a magyarországi gyorshajtásokról kiderült (Infostart)
A személyi sérüléses baleseteknek mindösszesen a 0,7 százalékát okozta tavaly az utak mellé kitáblázott sebességhatárok megszegése.
máj. 8
11:33
Feljelentést tesznek Szijjártó Péter gyűlése miatt (ATV)
A Csongrád Megyei Kormányhivatal épületében tartott választási fórumot Szijjártó Péter Szegeden.
máj. 8
11:33
Öthónapos gyerekével szállították le a vonatról az anyukát Újpesten (SzMo)
A Nyugatiból indultak volna haza, Fótra. Több jegyautomata nem működött, és mire kiállták a sort, kiderült, hogy papírpénzt nem fogad el, ezért úgy döntöttek, a vonaton vennének jegyet. Ez azonban nem sikerült.
máj. 8
11:45
Kiverte a biztosítékot a matekérettségi: tüntetés lesz Magyarországon is (ATV)
Kérdőív, petíció, megmozdulás – a fiatalok minden lehetőséget kihasználnak, hogy kifejezzék a keddi matekérettségivel kapcsolatos véleményüket. Szombaton az Oktatási Hivatal elé szerveznek tömegmegmozdulást. Németországban is hasonló események játszódtak le a napokban.
máj. 8
12:03
Deutsch: a DK Áder születésnapját tenné munkaszüneti nappá (ATV)
A Demokratikus Koalíció május 9-ét szeretné munkaszüneti nappá nyilvánítani. Ezen a napon született a köztársasági elnök is.
máj. 8
12:03
Orbán: Minden európai ország elsőszámú kérdése az EP-választáson a migráció ügye (HírTV)
A kormányfő a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen tartott előadást.
máj. 8
12:15
Ezt mondta Orbán Viktor erdélyi körútjának első állomásán (Blikk)
Minden európai ország elsőszámú kérdése az EP-választáson a migráció ügye, és a jövő egyik legnagyobb kérdése, hogy a bevándorlás ügyében sikerül-e közelíteni a széttartó véleményeket, helyreáll-e az európai egység, mert eddig egy erre irányuló kísérlet sem járt sikerrel – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Kolozsváron.
máj. 8
12:15
Orbán: A migráció Európa első számú kérdése (Igényesférfi.hu)
A magyar kormányfő szerint nagy idők és nagy lehetőségek kapujában áll Magyarország.
máj. 8
12:27
Orbán: minden európai ország elsőszámú kérdése az EP-választáson a migráció ügye (ATV)
Minden európai ország elsőszámú kérdése az EP-választáson a migráció ügye, és a jövő egyik legnagyobb kérdése, hogy a bevándorlás ügyében sikerül-e közelíteni a széttartó véleményeket, helyreáll-e az európai egység, de eddig egy erre irányuló kísérlet sem járt sikerrel - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Kolozsváron.
máj. 8
12:33
Orbán Viktor: nagy idők és nagy lehetőségek kapujában állunk (Infostart)
Minden európai ország elsőszámú kérdése az EP-választáson a migráció ügye, és a jövő egyik legnagyobb kérdése, hogy a bevándorlás ügyében sikerül-e közelíteni a széttartó véleményeket, helyreáll-e az európai egység, de eddig egy erre irányuló kísérlet sem járt sikerrel - mondta Orbán Viktor miniszterelnök Kolozsváron.
máj. 8
12:33
EMMI: csökkent a tárcánál a miniszteri biztosok száma (ATV)
Csökkent az EMMI-ben a miniszteri biztosok száma, mert Bartos Mónika és Kovácsné Bárány Ildikó esetében lehet új kinevezésről beszélni, a többiekét Kásler Miklós miniszter meghosszabbította, vagy megszüntette - tudatta a tárca sajtóosztálya.
máj. 8
12:39
Ezen te is csak nyerhetsz: 220 millió jut idén a hungaricumok népszerűsítésére (Pénzcentrum)
A hazai és a külhoni nemzeti értékek, hungarikumok népszerűsítésére és a Kárpát-medencei hagyományos öltözetkultúra továbbörökítésére 220 millió forintos keretösszeggel indult pályázat - mondta az Agrárminisztérium (AM) kiemelkedő...
máj. 8
12:45
Gyalogosokat gázoltak a Balatonnál (Infostart)
Segítségnyújtás nélkül elhajtott a gázoló, akit nem sokkal később elkaptak a fonyódi rendőrök. A tavaly nyári tragédia ügyében most fejezte be a vizsgálatot és vádemelést javasol a rendőrég.
máj. 8
12:57
Megsemmisítette az Ab a Kúria Fideszt elmarasztaló ítéletét (Igényesférfi.hu)
A Momentum bejelentése alapján született Kúria-ítélet felülbírálata azt jelenti, hogy tovább gyűjthetik a támogató aláírásokat a kormánypártok.
máj. 8
13:03
Az Alkotmánybíróság szerint mégsem baj, hogy a Fidesz hazudott a szavazóinak (444.hu)
A Kúria bírságot szabott ki a pártra, az Alkotmánybíróság ezt semmisítette meg.
máj. 8
13:09
Visszatérnek a vonulások Magyarországra: Mi Hazánk-Betyársereg-menet jön a „cigányterror” ellen (444.hu)
Törökszentmiklóson tartanak erődemonstrációt, miután egy helyi férfi többeket összevert. Toroczkai a napokban már utalt arra, hogy újra megjelenhetnek a „rendvédelmi szervezetek”.
máj. 8
13:15
Megsemmisítették a Fidesz megbüntetését (Infostart)
Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek találta és megsemmisítette a Kúria választási eljárást érintő döntését.
máj. 8
13:21
Ab: önkényes volt a Kúria döntése, ami elmarasztalta a Fideszt (ATV)
A választási eljárásról szóló törvény nem tiltja a jelölő szervezetek számára, hogy választási kampányban a jelöltállításon kívül más célra aláírást gyűjtsenek - mondta ki az Alkotmánybíróság (Ab) szerdán közzétett határozatában.
máj. 8
13:27
A Kúria megbüntette a Fideszt, az Alkotmánybíróság most ezt megsemmisítette (SzMo)
Az Ab szerint a korábbi döntés 'önkényes' volt, és a választási kampányban nemcsak jelöltállítás céljából lehet aláírást gyűjteni.
máj. 8
13:39
Mi Hazánk Mozgalom: Van cigánybűnözés Magyarországon (Igényesférfi.hu)
A cigány-magyar együttélés szabályait is megváltoztatná a mozgalom – mondta Fülöp Erik a szervezethez tartozó független országgyűlési képviselő.
máj. 8
13:57
Afgán családokat akart hazatoloncolni Magyarország, de nem járt sikerrel (444.hu)
A BBC szerint három családot próbáltak visszaküldeni, de volt, akinél Strasbourg lépett közbe, egy másik családnál pedig az anya lett rosszul.
máj. 8
13:57
Itt vannak a történelem érettségi nem hivatalos megoldásai (SzMo)
A rövid feladatokon kívül két rövid és két hosszú esszékérdés lehetséges megoldását olvashatjátok.
máj. 8
14:03
"Az érettségi-összeállítók eddig kerülgették a forró kását" (Infostart)
Történelemérettségit írt ma több mint 72 800 vizsgázó. A Történelemoktatók Szakmai Egyesületének elnöke, Nánay Mihály szerint a középszintű vizsga jól teljesíthető volt, szemben az emelt szintűvel.
máj. 8
14:03
Mentőövet nyújtana Schengennek az Alapjogokért Központ (Igényesférfi.hu)
A valódi megújulás érdekében az Alapjogokért Központ összeírta, miképpen lehetne optimálisan működtetni a schengeni térséget.
máj. 8
14:15
Megsemmisítette az Alkotmánybíróság a Kúria Fideszt sújtó elmarasztalását (HírTV)
A választási kampányban nem csak jelöltállítás céljából lehet aláírást gyűjteni - áll az Alkotmánybíróság határozatában.
máj. 8
14:21
Trócsányi főtanácsadója mostantól kormánybiztosként felel a közigazgatási bíróságok létrehozásáért (444.hu)
Bogdán Tibor megbízása két évre szól.
máj. 8
14:27
Súlyos vád: kiszivároghattak a történelemérettségi tételei (ATV)
Úgy tűnik, kedden este kiszivárogtak a szerdai vizsga feladatai.
máj. 8
14:33
Egy nappal előbb kiszivároghattak a töriérettségi tételei (Infostart)
A Facebookon keringtek és kedden sok diákhoz eljutottak a szerda történelem érettségi esszéfeladatának témái.
máj. 8
14:39
Jó hírek érkeztek az üzemanyagárakról (ATV)
A Mol pénteken 2 forinttal csökkenti a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát, a gázolaj ára nem változik - értesült az MTI piaci forrásokból szerdán.

Keresés