Hallgatnak a másik nevére, már az iskolában is megtévesztették tanáraikat, újabban pedig a főnökük könyörgött nekik, hogy csináltassanak egymástól eltérő frizurát, mert képtelenek megkülönböztetni őket. Békefi Ákos és Békefi Tamás mentőápoló a Ripost-nak mesélt cseppet sem unalmas életéről.
A tervek szerint 2021 végére újulhat meg a Blaha Lujza tér több mint négymilliárd forintos fővárosi és kormányzati forrásból, a rekonstrukció során felújítják az aluljárót is.
A Párbeszéd társelnöke úgy fogalmazott, a fővárosiak naponta szembesülhetnek azzal, hogy a város működésképtelenné vált, Budapest ugyanis egyre szemetesebb. (Belföld)
A Klubrádióban Gyurcsány Ferenc azt mondta, több szempontot is mérlegelnek, mielőtt eldöntik, hogy a Demokratikus Koalíció EP- képviselői melyik pártcsaládot erősítik. A pártelnök feleségével, a párt listavezetőjével utazott Brüsszelbe, ahol az európai liberálisok és szociáldemokraták vezetőivel is tárgyal.
Mindenhol a világon jellemző, hogy a nők magas adót fizetnek az intim higiéniai termékek, mint például a tamponok vagy tisztasági betétek után, mivel a legtöbb országban magas ezeknek az árucikkeknek az adókulcsa. Pedig a törvények szerint...
"Elgurult a menedzsment gyógyszere" – kommentálta Lázár János az Indexnek azt, hogy az általa felügyelt mezőhegyesi ménesbirtokon 800 milliós közbeszerzést írtak ki wellnessközpont, golfpálya és kisvasút építésére.
Több mint hétmilliárd forintot biztosítanak arra, hogy a fővárosi önkormányzat megszerezze a Rác fürdő és a hotel épületének tulajdonjogát a felszámolási eljárás során - döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdán.
A rendszerváltozás óta nem volt ilyen alacsony a munkanélküliség Magyarországon, mint idén február és április között; a 2010-es mintegy 12 százalékról 3,5 százalékra csökkent a mutató, amellyel Varga Mihály pénzügyminiszter ismertetése szerint Magyarország az Európai Unió 28 tagországa között a negyedik helyen áll, Lengyelországgal holtversenyben.
Mi lesz a napirenden? Hogyan választják meg az elnököt és a bizottságokat, és hogyan választják meg az Európai Bizottságot? Európai parlamenti kisokos!
Fekete-Győr András a Momentum elnöke egy keddi lapinterjúban Gyurcsány Ferenc nélküli Demokratikus Koalícióról beszélt, amivel belháborút kezdhet a Momentum és a DK között.
Balog Zoltán miniszterelnöki biztos, a Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriumának elnöke kapta idén a Báró Gelsey Vilmos-nagydíjat, az elismerést szerdán adták át a szegedi Dóm Látogatóközpontban.
Orbán Viktor miniszterelnök nem vesz részt a csíksomlyói pápai szentmisén, Magyarországot Áder János köztársasági elnök képviseli - erősítette meg az Origo információit, illetve a korábbi sajtóhíreket Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Befolyását latba vetve még a róla szóló Wikipédia szócikkből is kivetette volna a II. világháború után háborús bűnösként életfogytiglani börtönre ítélt nagyapjáról szóló részeket Martin Selmayr az Európai Bizottság főtitkára. Másik nagyapja is vezérkari főnök volt Hitler hadseregében - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
Befolyását latba vetve még a róla szóló Wikipédia szócikkből is kivetette a II. világháború után háborús bűnösként életfogytiglani börtönre ítélt nagyapjáról szóló részeket Martin Selmayr az EU főtitkára. Másik nagyapja is vezérkari főnök volt Hitler hadseregében - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
A menedzsment golfpályát, kisvasutat, termálvizes központot építtetett volna, de a kormánybiztost nem értesítették erről. Többeknek is távozniuk kell majd, úgy tűnik.
Tényleges életfogytiglant, illetve 8 és 20 év közötti fegyházbüntetéseket szabott ki a budaörsi Tescónál, illetve másutt elkövetett fegyveres rablások miatt megvádolt öt ember ügyében a Fővárosi Törvényszék első fokon szerdán.
A magyar zsidók életének megmentése érdekében 1944-ben Adolf Eichmann SS-tiszttel alkudozó zsidó ügyvédet egyesek hősként, mások démonként festik le. Kasztner Rezsőről vitatkoztak a Milton Friedman Egyetem Magyar Zsidó Történeti Intézetében.
A közvélemény-kutatók tulajdonképpen semmi hibát nem vétettek, a tendenciákat felmérték, a kutatás utáni napokra viszont nem látnak rá – összefoglalva ezt mondta el a Publicus Intézet igazgatója az ATV Start című műsorban, miután a közvélemény-kutató cégek egyike sem mérte fel pontosan az európai parlamenti választást megelőzően a magyar pártok nép
Négy érmet nyert egy magyar rendőrnő a tokiói fekvenyomó világbajnokságon. A magyar sportoló új világrekorddal is büszkélkedhet, és ő lett a torna második legeredményesebb női versenyzője is. (belföld)