Harmath István pályamunkájában "közhelyszerű sémáktól mentes érzékenységgel, mégis egyfajta józan tárgyilagossággal ábrázolja Szent István határozott alakját" - olvasható az Fővárosi Közgyűlés elé vitt előterjesztésben.
Én mindent megteszek a néppárt sikeréért. Azt akarom, hogy a néppárt nyerje az európai választást, de utána vita lesz az irányvonalról - hangsúlyozta Orbán Viktor kormányfő a Bild című német lapnak adott interjújában.
Miközben a magyar állam kétezermilliárd forintot fordít családtámogatásra, Berlin ennek az összegnek csaknem négyszeresét költi a migránsokra - derült ki a szövetségi pénzügyminisztérium hivatalos közléséből, amely szerint tavaly minden eddiginél többet, 23 milliárd eurót fordított a bevándorlásra.
Ritkán fordul elő, hogy valaki nyíltan megtámadja egy polgármester döntését azzal kapcsolatban, hogy kit vesz fel közmunkára és kit nem. Ezért érdekes egy magyarbólyi férfi esete, aki hiába kapott többször is ígéretet arra, hogy dolgozhat majd a településen közmunkában, végül mégsem kapott munkát.
A Mol pénteken 5 forinttal emelte a 95-ös benzin nagykereskedelmi árát, a gázolajé nem módosult. A változást követően a benzin átlagára literenként 412 forintra emelkedett, a gázolajé változatlanul 416 forint. Az üzemanyag ára...
- Én mindent megteszek a néppárt sikeréért. Azt akarom, hogy az EPP nyerje az európai választást, de utána vita lesz az irányvonalról - hangsúlyozta Orbán Viktor kormányfő a Bild című német lapnak adott interjújában.
Elkezdődött szerdán a közüzemi lopással és vesztegetéssel vádolt Galambos Lajos perének tárgyalása – írja a Ripost. A zenész falfehéren érkezett a helyszínre, láthatóan annyira megviselte a három napja tartó tárgyalásmaraton, hogy idegileg nem bírta a megterhelést és péntek reggel rosszul lett a helyszínen. A zenész a mosdóban esett össze.
Mint ismeretes, a kormányzó párt európai parlamenti kampányprogramja mindössze hét mondatból áll; röviden szólva tovább kell harcolni a bevándorlók és Soros György ellen. De miért kellene harcolni? Hiszen az Európába érkező bevándorlók száma folyamatosan csökkent az elmúlt időszakban, és Magyarország határait senki sem veszélyezteti. Kampánytémak
Az illiberális rendszerben a jog nem állhat az állam felett. Ennek tudható be, hogy Orbán jogintézményeket hoz létre, felszámol, átalakít, összevon. Ahogy éppen pillanatnyi kedve tartja. Döbbenetes, hogy meddig elmehet a kormányfő büntetlenül és következmények nélkül. (belföld)
Időnként zárolni kell a kulturális költségvetést ahhoz, hogy megmutassuk, ki az úr a háznál – James Hacker miniszterelnök és kabinetfőnöke, Sir Humphrey Appleby legalábbis ezt az elvet vallotta. A BBC szatirikus televíziós sorozata, az Igenis, miniszterelnök úr! az egykori brit kormányfőnek, Margaret Thatchernek is kedvence volt, habár Antony Jay
Távolsági busz, Egerből halad Budapest felé a délelőtti napsütésben. Végre nincs eső, sóhajtja az első széken ülő nagymama, végre esett, feleli mellette a szőlőműves. (belföld)
A dörzsöltségnek vannak fokozatai. Alapvető például, hogy politikus nem sétál be a neki állított csapdába. Vagy ha mégis, veheti a kalapját, és pártjával együtt bukik, amint az történt Heinz-Christian Strache osztrák alkancellárral. Akit – nem mellesleg - néhány nappal korábban még Orbán Viktor magyar miniszterelnök ölelt keblére Budapesten. Az m
A Fidesz lesz a vasárnapi EP-választás magyarországi győztese, az ellenzéki erők csatáját pedig a Demokratikus Koalíció nyerheti - hangzott el az InfoRádió Aréna című műsorában. A Nézőpont Csoport és a Publicus Intézet vezetője arról is beszélt, hogy várhatóan eltörlik majd az európai csúcsjelölti rendszert.
Újabb - nem is lényegtelen - fronton áll nyerésre a Nemzeti Együttműködés Rendszere. Amire eddig aligha volt példa: fokozódik a lakosság ellenszenve az európai közös pénz hazai bevezetése ellen. Egy esztendő sem szükségeltetett ahhoz, hogy - az "állítsuk meg Brüsszelt" szlogen hátszelével - áthangolódjon a köz véleménye. Tavaly a magyarok 59 száza
Alig több mint egy hét van a magyarok nagy közös ünnepéig, a csíksomlyói pápalátogatásig. Magyarországról is több tízezren kelnek útra, hogy ott lehessenek június 1-jén 11 óra 30 perckor a felújított és kibővített hármasoltár közelében és meghallgathassák a Szentatyát. Mivel a közlekedés várhatóan nehézkes lesz, a Ripost összegyűjtötte a legfontosa
Nincs többé klímaváltozás. Van helyette klímakatasztrófa, esetleg klíma-összeomlás vagy klímaválság – a világ egyik legtekintélyesebb napilapja, a brit The Guardian a minap jelentette be, hogy a szavakat hozzáigazítja a tényekhez. Nem használja többé a klímaváltozás kifejezést írásaiban. Mert már nem változás zajlik, hanem igazi katasztrófa fenyeg
A május 26-i EP választáson a megkérdezettek 46 százaléka ígéri biztosra a részvételét a Publicus Research Népszava megbízásából készült mérése szerint. Ez a potenciális maximális részvételi arány, ami várhatóan ennél 6-10 százalékponttal kevesebb, 36-40 százalékos lesz.
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt számára fontos Trianon ügye, ezért mindenképpen visszafoglalnák azt a kastélynyi területet Franciaországtól – mondta a párt listavezetője, Döme Zsuzsanna. (Belföld)
Mint ismeretes, a kormányzó párt európai parlamenti kampányprogramja mindössze hét mondatból áll; röviden szólva tovább kell harcolni a bevándorlók és Soros György ellen. De miért kellene harcolni? Hiszen az Európába érkező bevándorlók száma folyamatosan csökkent az elmúlt időszakban, és Magyarország határait senki sem veszélyezteti. Kampánytémak
Az illiberális rendszerben a jog nem állhat az állam felett. Ennek tudható be, hogy Orbán jogintézményeket hoz létre, felszámol, átalakít, összevon. Ahogy éppen pillanatnyi kedve tartja. Döbbenetes, hogy meddig elmehet a kormányfő büntetlenül és következmények nélkül. (belföld)
Időnként zárolni kell a kulturális költségvetést ahhoz, hogy megmutassuk, ki az úr a háznál – James Hacker miniszterelnök és kabinetfőnöke, Sir Humphrey Appleby legalábbis ezt az elvet vallotta. A BBC szatirikus televíziós sorozata, az Igenis, miniszterelnök úr! az egykori brit kormányfőnek, Margaret Thatchernek is kedvence volt, habár Antony Jay
Távolsági busz, Egerből halad Budapest felé a délelőtti napsütésben. Végre nincs eső, sóhajtja az első széken ülő nagymama, végre esett, feleli mellette a szőlőműves. (belföld)
A dörzsöltségnek vannak fokozatai. Alapvető például, hogy politikus nem sétál be a neki állított csapdába. Vagy ha mégis, veheti a kalapját, és pártjával együtt bukik, amint az történt Heinz-Christian Strache osztrák alkancellárral. Akit – nem mellesleg - néhány nappal korábban még Orbán Viktor magyar miniszterelnök ölelt keblére Budapesten. Az m
Újabb - nem is lényegtelen - fronton áll nyerésre a Nemzeti Együttműködés Rendszere. Amire eddig aligha volt példa: fokozódik a lakosság ellenszenve az európai közös pénz hazai bevezetése ellen. Egy esztendő sem szükségeltetett ahhoz, hogy - az "állítsuk meg Brüsszelt" szlogen hátszelével - áthangolódjon a köz véleménye. Tavaly a magyarok 59 száza
Nincs többé klímaváltozás. Van helyette klímakatasztrófa, esetleg klíma-összeomlás vagy klímaválság – a világ egyik legtekintélyesebb napilapja, a brit The Guardian a minap jelentette be, hogy a szavakat hozzáigazítja a tényekhez. Nem használja többé a klímaváltozás kifejezést írásaiban. Mert már nem változás zajlik, hanem igazi katasztrófa fenyeg
A testület gyakorlatilag képtelen biztosítani a civil kontrollt, a kormány azt csinál nemzetbiztonsági kockázatot jelentő ügyekben, amit akar. (Belföld)
A következő napokban a vízszintemelkedés helyenként jelentős lesz a magyarországi folyókon, de rendkívüli helyzetre nem számít a vízügy. Viszont van, ahol már másodfokú a készültség.
Obán Viktor magyar kormányfő megtagadja az Európai Uniót (EU) - jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság távozó elnöke a Bild című német lapnak adott interjújában.
Feljelentést tett három személy ellen Heinz-Christian Strache, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) korrupciós botrányba keveredett, lemondott elnöke - jelentette az APA osztrák hírügynökség.
Az európai parlamenti választások tétjéről, a szereplők közötti világnézeti különbségekről és a zsidó-keresztény kultúra védelméről beszélgetett a Hetek Hack Péter jogász, egyetemi tanárral.