A szegénység ügyében nagy bajt érez a kormány. Legalábbis erre utal, hogy a leszakadó társadalmi rétegek felzárkóztatásának ügyét a miniszterelnök kivette az emberminisztérium fennhatósága alól, és mindenféle indoklás nélkül odaadta Pintér Sándor tárcájának. Nem lesz itt semmi változás, minden korábbi program folytatódik – szólt az áprilisi MTI h
Soha véget nem érő tévéshow-hoz kezd hasonlítani a Brexit. Pénteken a Munkáspárt megszakította a tárgyalásokat Theresa May kormányfővel az Európai Unióból való kilépésről szóló megállapodásról, de lássuk be, a meglepetés az lett volna, ha a kormányfő épp az ellenzék vezető pártjának segítségével őrzi meg miniszterelnöki tisztségét. May tényleg mind
Tóalmás – Sem a tóalmásiak, sem a nő volt apósa nem lepődik meg azon, hogy megölte az édesanyját az a 17 éves fiú, aki a holttestet egy emésztőgödörbe dobta évekkel ezelőtt.
Az alábbi közleményt adta ki 2017 tavaszán a DK: „A Demokratikus Koalíció 2018 után munkaszüneti nappá fogja nyilvánítani május 9-ét, hogy minden európai magyar polgár szabadon, saját akarata szerint ünnepelhesse az Európa Napot!” Ebből a mondatból az a remény is kiszüremlett, hogy 2018. április 8-át – a parlamenti választást - követően a DK a tör
Ölni mulasztással is lehet, nem csak tettel. Ha az ápoló nem törődik a rábízott beteggel, és az emiatt meghal, akkor az ápolót felelősség terheli a beteg haláláért, erkölcsi és jogi szinten egyaránt. Ha egy kormány az ország meglehetősen jó anyagi helyzete ellenére vészesen elhanyagolja az egészségügyet, és a pénzforrások jelentős részét túlárazott
Pofátlanul becsaptak egy nőt Budafokon - és valószínűleg minden más vevőt is. Az egyik helyi nagyáruházban található, Silver nevű kisüzletben ugyanis 50%-os leértékelést tartottak több, ezüstnek mondott termékre. Csakhogy kiderült: az ékszer nem nemesfémből készült!
Ingyenessé tenné a fővárosiaknak a parkolást Tarlós István - számolt be ma reggel az ATV Híradó. A főpolgármester a Magyar Nemzetnek azt mondta, a mentesség a lakhely szerinti kerületre lenne érvényes, más kerületben fizetni kellene, ahogyan a fővároson kívül élőknek is.
Volt régi technika is, de megismerhették a látogatók a magyar légierő egyik újdonságát, az Airbus H145M típusú, többcélú helikoptert, valamint megnézhették a Leopard 2-es harckocsikat is (Fotógaléria)
Kun Béla is tudott zsidózni, sőt büszke volt rá, hogy jobban leszámolt a „zsidó tőkével”, mint bármelyik antiszemita. Többek között erről, valamint a menekültkérdésről és az állatkerti kihívásokról is szó esett a fővárosi Levéltár Tanácsköztársaság-konferenciáján.
Tizenhat kilométeren át vezetett úgy a férfi, hogy közben a telefonját nyomkodta, csak akkor tette le a készüléket, amikor a beteg rászólt, hogy most már elég.
Az LMP a klímabűnözést tartja a legnagyobb korrupciónak; az Európai Parlamentben (EP) azért fognak küzdeni, hogy ne "a szennyező nagyvállalatok" irányítsák az uniós döntéshozatalt a lobbistáikon keresztül - mondta Vágó Gábor EP-listavezető hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
Ha elkészülne a fővárost mintegy 100 kilométeres távolságban elkerülő félgyűrű, jelentősen könnyebb lenne a Budapest környéki közlekedés. Bónusz, hogy akkor az M1-est sem kéne feltétlen háromsávossá építeni - írja a hvg.hu.
Kitálalt a belügyminiszter: szigorú bevándorláspolitikája nem tetszett a néppárti kancellárnak, aki régóta ki akarta őt lökni a miniszteri székből...
A közüzemi lopással és vesztegetéssel vádolt Galambos Lajos (58) számára végleg elúszott annak lehetősége, hogy automatikusan rövidüljön az a legfeljebb 12 éves börtönbüntetés, amely a vádirat és a halmazati szabályok alapján kiszabható rá - írja a blikk.hu.
Nem sokkal a világörökségről szóló UNESCO-szavazás előtt kivette a világörökségi státuszra javasolt helyszínek közül az Óbudai-szigetet (Hajógyári-szigetet) a kormány - derült ki a pénteki Magyar Közlönyből. (Belföld)
Magyarországnak rendkívül fontos érdeke, hogy a déli gázfolyosón érkezzen gáz Türkmenisztánból Európába, hiszen ez megnyitja a lehetőséget arra, hogy a Nyugat-Balkánon keresztül Magyarország is az orosztól különböző gázbeszerzési forráshoz jusson – jelentette ki a külügyminiszter.
A pesti ember hihetetlenül kreatív. Pláne, ha egy rendszert kell kijátszani, vagy a fizetést megúszni. Mégis hogyan lehet egy olyan villamoskocsin ingyen utazni, ahol folyton ott járkál a kalauz?
Magyarország a sorozatos európai válságok után azt a következtetést vonta le, hogy meg kell őrizni az identitást, meg kell védeni a biztonságot és tovább kell erősíteni a versenyképességet - mondta Orbán Viktor miniszterelnök.
Ingyenessé tenné a parkolást minden fővárosi számára a lakhelye szerinti kerületében Tarlós István. A főpolgármester bejelentésével a pazarló zuglói parkolási szerződésekre reagált.
Zalaegerszeg neve hamarosan felkerül az európai autófejlesztés térképére – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a ZalaZone járműipari tesztpálya első ütemének átadásán. A kormányfő úgy fogalmazott: regionális szakmai központ jöhet itt létre, s a beruházás vonzáskörzete nemcsak Magyarországra, hanem az egész régióra kiterjed, sőt, európai kisugárzása
Magyarország a sorozatos európai válságok után azt a következtetést vonta le, hogy meg kell őrizni az identitást, meg kell védeni a biztonságot és tovább kell erősíteni a versenyképességet - mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a ZalaZone zalaegerszegi járműipari tesztpálya első ütemének átadásán.
Melyik politikai párt békülne ki az oroszokkal? Kik akarnák megroppantani a narancs-elit rendszerét? Az LMP vagy az MSZP szeretné minél előbb bevezetni az eurót Magyarországon? És a sziesztát? Sorra vettük az európai parlamenti választáson listát állító kilenc párt, pártszövetség választási programjait. Gyorstalpaló a vasárnapi választás előtt azok
Ma éjfélig lehet kiegészíteni, illetve elfogadni az szja-bevallási tervezetet. A NAV minden budapesti és megyeszékhelyen lévő központi ügyfélszolgálata este 20 óráig tart nyitva, és várják azokat, akik a tervezettel, bevallással, 1+1 százalékkal kapcsolatban segítséget kérnek.
Bízik a politikai pártok józanságában a Magyarországi Cigányközösség Fórumának (MCF) egyik megbízott vezetője, ugyanakkor azt sem tartja kizártnak, hogy újabb tragédiákba torkolljanak a jelenleg is zajló folyamatok. Kolompár Orbán a Toroczkai-féle, Törökszentmiklósra tervezett demonstrációval kapcsolatban azt is hozzátette, hogy több százezer, az á