2018-ban - folytatva az elmúlt évek trendjét - tovább csökkent a bűncselekmények, illetve ezen belül is a kiemelt (súlyos) bűnesetek száma Magyarországon - derült ki a Prevenciós Bűnözés-Statisztikai Adattár (PRE-STAT) legfrissebb adataiból....
A hódmezővásárhelyi polgármesternek 15 napon belül 800 ezer forintot kell fizetnie a kórháznak, valamint nyilvánosan bocsánatot kell kérnie az általa irányított városban működő intézményre tett valótlan kijelentései miatt a megyei napilapban.
A szombati bajnokin a Hoffenheimben gólt szerző Szalai Ádám lett az első magyar futballista, aki 50 gólig jutott a Bundesligában. A magyar válogatott csatára a Hoffenheimben már 22 gólnál jár, korábban a Mainzban 21, a Schalkéban 7 gólig jutott, a Hannoverben fél év alatt nem talált be – írja az Index.
Célegyenesbe fordult a Budapesti Corvinus Egyetem modellváltása. Palkovics László innovációért és technológiáért felelős miniszter szerdán Budapesten bejelentette: benyújtja a Maecenas Universitas Corvini Alapítvány alapító okiratát a cégbíróságnak.
Megérkezett Kazahsztánba Orbán Viktor miniszterelnök, ahol tárgyalt Askar Mamin kazah miniszterelnökkel, majd Kaszim-Zsomart Tokajev kazah államfővel is.
Az utasoktól érkező, a kocsik szennyezettségére vonatkozó észrevételek miatt a MÁV elnök-vezérigazgatója utasítást adott ki, amely szerint fokozott figyelmet kell fordítani a kocsik külső és belső tisztítására a megfelelő szolgáltatási színvonal biztosítása és a komfortérzet javítása érdekében – közölte a MÁV Zrt. közleményében.
Az európai parlamenti (EP-) választások kampányában az ellenzéki pártok elsősorban Budapestre koncentrálnak, és így nem sikerült megszólítaniuk minden szavazójukat - mondta Tóth Erik, a Nézőpont Intézet elemzője szerda reggel az M1 aktuális csatornán.
Ha a kórházakba csak azok kerülnének be, akiknek erre valóban szükségük van, az állami ellátórendszer egyes részein is meglenne az a figyelem és idő, amit a betegek a magánellátásában látnak - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Kórházszövetség új elnöke, az Uzsoki Kórház főigazgatója, Ficzere Andrea.
Sorra értékesíti vállalati nyaralóit itthon a Telekom. A régen annyira népszerű üdülési forma úgy tűnik, ma már egyáltalán nem vonzó a fiatalabb generáció számára. De mi lesz azokkal a dolgozóikkal, akik szívesen töltenék szabadságukat...
A bírói függetlenség nem abszolút és öncélú - jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke a magyar bírói függetlenséget garantáló törvény elfogadásának 150. évfordulója alkalmából tartott konferencián, a Parlamentben szerdán.
Célegyenesbe fordult a Budapesti Corvinus Egyetem modellváltása. Palkovics László innovációért és technológiáért felelős miniszter szerdán Budapesten bejelentette: benyújtja a Maecenas Universitas Corvini Alapítvány alapító okiratát...
Üzletszerűen elkövetett csalás bűntettével vádol a Kisvárdai Járási Ügyészség egy kisvárdai férfit, aki egy nem létező szlovákiai pénznyereményre hivatkozással kért a sértettektől több mint 32 millió forintot, és a pénzt nem...
Látni és láttatni akar Háy János az új művében, ahol az irodalomtörténet korábbi szereplőit mutatja be meglepő nyíltsággal. Az író üzenete nem más, minthogy „mindannyian esendőek vagyunk”.
Több mint 600 ezer embert várnak a Budapest Park nyolcadik szezonjára. A Planet 8 néven futó idény első napja április 25-én csütörtökön lesz, a szabadtéri szórakozóhely zenei kínálatában mások mellett Iggy Pop, a Thirty Seconds to...
A kormány semmilyen törvényi szankciót nem fog alkalmazni a Magyar Tudományos Akadémiával szemben - jelentette ki Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.
Egyre nagyobb divat a "biomódszer" a patkányok ellen: országszerte erre idomított kutyákkal és vadászgörényekkel veszik fel a harcot a patkányok ellen. A jó idővel itt a patkányinvázió: csak Budapesten több mint 1700 patkányészlelést jelentettek be eddig idén.
Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója lesz a kuratóriumi elnöke a Maecenas Universitas Corvini Alapítványnak, amely tulajdonába kerül a Budapesti Corvinus Egyetem. A kuratórium tagja lesz Lánczi András, az egyetem rektora, Csák János egyetemi tanár, Martonyi János korábbi külügyminiszter és Palotai Dániel, a jegybank ügyvezető igazgatója is.
Örömteli, hogy a magyar alaptörvény kimondja: minden munkavállalónak joga van az egészségét, biztonságát és méltóságát tiszteletben tartó munkafeltételekhez, mindhárom tényező fontos - hangoztatta Horváth Ildikó, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára szerdán Budapesten, a Foglalkozás-egészségügyi Ápolók Európai
8,3 százalékkal bővült a belföldi turizmus az első negyedévben. Átlagosan 36 730 forintot fizettünk foglalásonként, a legtelítettebb nap a márciusi hosszú hétvégén volt. Budapest, Eger és Hajdúszoboszló bizonyultak slágernek az úti...
A Mol Nyrt. bruttó 2 forinttal emeli a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken, a benziné nem változik - értesült piaci forrásokból az MTI szerdán.
A Mol Nyrt. bruttó 2 forinttal emeli a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken, a benziné nem változik - értesült piaci forrásokból az MTI szerdán. Az emeléssel a gázolaj literenkénti átlagára 407 forintra nő...
Menetrend szerinti busszal ütközött a HÉV Csömörön szerdán, a balesetben hárman megsérültek - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivő-helyettese az MTI-vel. Kolozsi Péter azt mondta, a sérülteket...