Éppen azokat zárja ki a családtámogatási program, akiknek a legnagyobb szükségük lenne rá: a falusi csok szigorúbb feltételeket szab, mint a városi, így éppen a szegények járnak vele rosszul - mondta el Bass László, gyermekszegénységgel...
Tóth Erik, a Nézőpont Intézet elemzője szerint a budapesti együttműködés legnagyobb visszatartó ereje, hogy a megállapodásból kihagyták az LMP-t és a Jobbikot.
A szegedi önkormányzat tízezer eurót (mintegy hárommillió forintot) ajánl föl az Európa egyik szimbólumának számító, a tűz által súlyosan megrongált párizsi Notre-Dame székesegyház újjáépítésére – tájékoztatta az önkormányzat kedden az MTI-t.
Futballakadémiát indít Budapesten az FC Barcelona: a világ egyik legnagyobb klubjának felügyeletével működő egyesületnél a 4 és 14 éves kor közötti gyerekeket képzik majd egész évben,
Április 16-a a holokauszt magyar áldozatainak emléknapja. Ebből az alkalomból országszerte számos megemlékezést tartanak. A Fidesz szerint elfogadhatatlan bátorítani az antiszemitizmust. Az ellenzéki pártok emlékezés és az emlékeztetés fontosságát hangsúlyozták.
Egy 40 év körüli férfi esett össze egy edzőteremben, a szerencsétlenül járt személyhez azonnal rohamkocsit indított a Központi Mentésirányítás - számolt be a történtekről Facebook oldalán az Országos Mentőszolgálat.
A kormányfő az összetartozás szempontjából szimbolikusnak nevezte, hogy az első EP-választási kampánygyűlését Szabadkán tartja. A kormányfő kiemelte, Magyarországnak is érdeke, hogy az EU-n belül minél nagyobb számban legyenek közép-európai országok. Arról is szólt, hogy az anyaország segítségével a Vajdas
Napjainkban már mintegy 600 ezer robogó közlekedik Magyarországon, ezek közül azonban csak minden ötödikre fizetnek rendszeresen kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb) - közölte a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi...
Az ellenállás éveként tekintett több ellenzéki párt is 2019-re, jelenleg azonban az ellenállás „szünetel”. Nincs igény a radikalizálódásra és a rendszer elsöprésére sem – nagyjából így összegezhetők a Momentum és a Jobbik elnökeinek gondolatai. A DK közben úgy véli: sikeresen hirdettek ellenállást szeptemberben, amely szerintük elindította a laviná
Gyűjtést indít a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) a tűz által súlyosan megrongált Notre-Dame székesegyház újjáépítésére. A szövetség a gyűjtéshez ezer eurót ajánl fel a magyar zsidóság nevében.
A járványos agyhártyagyulladás (meningococcus) veszélyeire hívják fel a figyelmet a szakemberek a betegség közelgő, április 24-i világnapja alkalmából.
Munkabeszüntetésre készülnek a tanárok – hangzott el az ATV Start című műsorában. Szűcs Tamás, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke elmondta: választmányuk jóváhagyta a döntést, ezúttal pedig már egynapos sztrájkra készülnek.
Székesfehérvár önkormányzata, csatlakozva Szeged városához 10 ezer eurót ajánl föl a párizsi Notre-Dame-székesegyház újjáépítésére - jelentette be Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester kedden a közösségi oldalán.
Vigyél színt a húsvéti családi programodba! Libegőzz Eplényben az egész családdal, hiszen idén különleges programokkal várnak a húsvéti hétvégén! A Kaland Hegy és az Eplényi Libegő a húsvéti hosszú hétvége minden napján nyitva lesz 2019-ben, azaz nagypéntektől húsvét hétfőig minden nap 9-től 17 óráig.
Ha pénzügyi segítséget kérnek a Notre Dame helyreállításához, akkor nyilvánvalóan készen állunk arra, hogy a lehetőségeinkhez mérten segítsünk, erről a kormánynak kell döntenie - így válaszolt Szijjártó Péter munkatársunk kérdésére, hogy a kormány felajánl-e pénzügyi segítséget a szörnyű tűzkárt szenvedett párizsi székesegyház újjáépítéséhez. Akülg
Székesfehérvár önkormányzata – csatlakozva Szeged városához – 10 ezer eurót ajánl föl a párizsi Notre-Dame székesegyház újjáépítésére – jelentette be Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester kedden a közösségi oldalán.
Rengeteg madár pusztul el hazánkban áramütés miatt, köztük tucatnyi gólya. Mivel ezek a jószágok oszlopra fészkelnek, ki vannak téve ennek a veszélynek.
Ozora határába igyekeztek a tűzoltók, hogy kiemeljék a bajba jutott állatot. Sikerrel jártak, majd a kordonszalagban találták meg a későbbi bajok elkerülésének kulcsát.
A falusi CSOK 2486 településen lesz igénybe vehető, az elmúlt napokban közzétett végleges lista alapján. A legtöbb település, összesen 329 darab BAZ megyében található, amely így magasan vezeti a listát, utána 60 településsel lemaradva...
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a magyar ellenzéki pártokat egyvalami köti össze, ez pedig az, hogy Magyarország védelmében nem lehet rájuk számítani.
A Demokratikus Koalíció kongresszusán vasárnap a Pesti Srácok jelenlévő munkatársa készített egy megalázó és méltóságában sértő fotót az egyik felszólaló vendégünkről, Nagy Blankáról, amelyet elfogadhatatlan szöveg kíséretében tettek közzé – írja a DK közleményében.