A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága Giuseppe Sanninót, a Honvéd vezetőedzőjét, valamint két játékost is eltiltással büntetett keddi ülésén. A címvédő és listavezető Ferencváros egymillió forintos bírságot kapott.
Azonnali kerületi építési tilalmat rendelt el Újbuda DK-s polgármestere, László Imre, miután a helyhatósági választást követően tömegesen kötöttek kivitelezési szerződéseket a kerületben.
Heltai László az illetékes fővárosi bizottságok rendkívüli ülését kezdeményezi, valamint új, nyílt eljárás kiírását tartja szükségesnek a Főkert Zrt. vezetőváltásának ügyében
Az LMP budapesti elnöke méltatlannak tartja a főpolgármester által kiírt pályázati eljárást a Főkert Zrt. vezetői posztjára, ezért az illetékes fővárosi bizottságok rendkívüli ülését kezdeményezi, valamint új, nyílt eljárás kiírását tartja szükségesnek.
November végén már 71 milliárd forintra emelkedett az adósság összege. Szerintük ha heteken belül nem történik semmi, számolni kell azzal, hogy több kórház nem tudja majd ellátni a betegeket.
"Ezt az ellenzéki provokátoroktól megszoktuk, de a művészektől nem ezt reméljük, bármit is gondoljanak az ország dolgairól." - nyilatkozta Dömötör Csaba államtitkár.
Bár már többször is tapasztalhattak a rajongók a jeleket, a mostani jubileumi koncerten sokan úgy látták: kifejezetten fáradtnak tűnt Korda György - számolt be a blikk.hu.
A HÉV, az elővárosi vasútvonalak és a zöld felületek fejlesztésével javítaná a kormány a következő években Budapest élhetőségét - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a főváros és környéke fejlesztéséért felelős államtitkár, Fürjes Balázs. A HÉV-fejlesztés előkészítése heteken belül el is indul.
Aljas hazugság a történet, amivel betámadták, de nem hátrál meg, továbbra is az Orbán-rezsim ellenfele marad – nyilatkozta az atv.hu-nak Gréczy Zsolt. A DK-s politikust az elmúlt hetekben több zaklatási üggyel is megvádolták, legutóbb pikáns fotók is előkerültek.
Nyílt pályázattal keresi a leendő magyar űrhajóst a kormány. Előny, ha a jelöltnek több diplomája van és elengedhetetlen, hogy tudjon oroszul. Kell-e nekünk újabb magyar űrhajós?
Minden második ember élményt akar adni idén karácsonyra, a 18-24 éves fiatalok körében ez az arány 80 százalék - ez derült ki egy friss felmérésből. A legtöbben 3-4 embernek terveznek élményt ajándékozni, összesen 25 ezer forint körüli...
Jelentős támogatást nyújt a kormány januártól az 1-es típusú diabétesszel élő gyermekeket nevelő családoknak és a felnőtteknek egyaránt - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
Harbin Kína 10. legnagyobb és talán a leghidegebb városa, de nem erről híres, hanem a jégfesztiváljáról. A nemzetközi sajtó jégből faragott Didneylandhez hasonlítja, ám az évről évre folyamatosan növekvő jégvárost valamiből fel kell építeni. Ehhez hetek óta termelik a Harbint átszelő, vastagon befagyott Szonghua folyó jegét, amit aztán kamionokkal
A DK-s politikust az elmúlt hetekben több zaklatási üggyel is megvádolták, legutóbb pikáns fotók is előkerültek. Aljas hazugság a történet, amivel betámadták, de nem hátrál meg, továbbra is az Orbán-rezsim ellenfele marad – nyilatkozta az ATV-nek.
Az Azonnali birtokába jutott egy munkadokumentum, amely szerint az Információs és Technológiai Minisztérium (ITM) MÁV-VOLÁN Nemzeti Közlekedési Vállalat Nonprofit Zrt. néven holdingcégbe vonná össze az államvasutakat és a távolsági buszjáratokat működtető Volánt. A hírportál szerint a dokumentum a szerdai kormányülés napirendjén is szerepel - írja
Eladásra kínálták többek között az egykori balatonőszödi kormányüdülőt, a siófoki Erzsébet szállodát a parádfürdői Károlyi-kastéllyal, az Andrássy úti egykori MÁV-székházat és még sok más értékes ingatlant.
Európa országai között hatalmas eltérések vannak abban, hogy egy élve születésre hány műtéti beavatkozás, vagyis császármetszés jut. A természetes szülés Finnországban, Svédországban, Litvániában és Észtországban a leggyakoribb...
Idén már négy tematikus VIP zóna várt a fesztiválon, melyeket Lakatos Márk designer tervezett, jövőre azonban még átgondoltabb dizájnnal és szolgáltatásokkal fejlesztik kiterjedtebb élménnyé a szervezők.
Hihetetlen mocsokáradat jellemezte 2019-et, ahol a Fidesz veszített Vásárhelyen, Makón és Mezőhegyesen azonban fényes győzelmet aratott. Utóbbi két városban hatalmas fejlesztések folynak, míg Vásárhelyen a történelmi jelentőségű tram-train beruházást is támadják - számolt be a vasarhely24.com.
Egy olyan színházat védeni, ahol elnéztek éveken át szexuális zaklatást, nem a művészeti szabadságról szól, hanem épp arról, amit Kocsis Mátéról hamisan állít Nagy Ervin: nyalni felfelé – írta a világhírű rendező.
A Fidesznek meggyőződése, hogy erősen felmerül a bírói korrupció gyanúja a Szeviép-ügyben - erről Halász János, a Fidesz frakció szóvivője beszélt szerdai sajtótájékoztatóján.
Az elkövetők valójában németországi bankautomatákat fosztottak ki robbantásos módszerrel. Majd nem túl átgondoltan magyarországi számláikra tették be a pénzt.
Jelentős segítséget nyújt a kormány januártól az egyes típusú diabétesszel élő gyermekeknek és felnőtteknek: a legkorszerűbb, szöveti cukor mérésére szolgáló szenzor támogatása normatívvá válik – mondta el az InfoRádiónak az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.
Új festőhangárt építenek a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér területén, ahol egyszerre akár két keskenytörzsű gép festését is el tudják végezni - közölte szerdán a budapesti repülőteret üzemeltető Budapest Airport az MTI-vel.
Ha kizárási okot érzékel egyikük, az elnökének köteles jelenteni az esetet, ebben az esetben azonban ez nem történt meg – mondta el a Pesti Srácoknak a Legfelsőbb Bíróság nyugalmazott tanácsvezető bírája.
Hét sebész mondott fel az Óbudai Szent Margit Kórházban, miután a főigazgató elbocsátott egy főorvost. A kórházvezető szakmai és magatartásbeli okokkal indokolta a nyugdíjas korú sebész felmentését. Kásler Miklós vizsgálatot rendelt el, a Magyar Nemzetnek pedig azt mondta: nem lehet átpolitizált személyi döntéseket hozni, mert a betegség nem váloga