Öt ember meghalt, harminckilenc megsérült, és legalább hat személy hollétéről továbbra sincs semmi hír - összegezte szombaton reggel a szlovák közrádió a pénteki eperjesi gázrobbanással kapcsolatos legfrissebb értesüléseket.
Budapest közterületi várakozási övezeteiben a december 23-ai üzemzárástól 2020. január 2-án reggel 8 óráig díjmentesen lehet parkolni - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). Néhány várakozóhelyen azonban abban...
A Nemzetközi Kávészervezet (ICO) azzal számol, hogy a kávékereslet felülmúlja majd a kínálatot a 2019/2020-as idényben. A szervezet előrejelzése szerint az októberben kezdődött mezőgazdasági évben 502 millió zsák (1 zsák=60...
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium döntése nyomán a 2019 decemberére szóló dolgozó- és tanuló bérletekkel egészen 2020. január 7-éig lehet utazni a vasúti és közúti közlekedési szolgáltatók helyközi járatain - tájékoztatott...
A határokon átívelő nemzetegyesítés fontosságát hangsúlyozta Németh Zsolt, a magyar parlament külügyi bizottságának elnöke Washingtonban, az amerikai magyarok legnagyobb ernyőszervezetének díszvacsoráján pénteken.
Mikulás napján 26 csoport illegális migráns próbált átjutni Magyarország területére Csongrád és Bács-Kiskun megyében. Elképesztő a roham a déli határon.
„A frakciók a jövőben nem egyesülhetnének, még nevet sem változtathatnak, akkor sem, ha a párt neve közben megváltozik.” Ez adta az apropót az MSZP volt elnökének egy véleménycikk megírásához.
A kádári pártbizottságtól az MDF-en, majd a baloldali kabineteken át az Orbán-kormányig mindenkivel megtalálta a közös hangot Kocsis István, akinek az MVM-ből kisíbolt milliárdok miatt most börtönbe kell vonulnia.
Stabilan bővül a lakossági költekezés az ünnepek előtt, a kereskedők szerint a ma kezdődő bronzhétvégére már látszik, hogy az év végén sem fogják vissza drágább beruházásaikat a családok - ismerteti a szombati Magyar Nemzet.
Novák Katalint, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkárát a konzervatív Nemzetközi Női Demokrata Unió alelnökévé választották helyi idő szerint pénteken Washingtonban.
Pikó András frissen megválasztott polgármester gúnyolódott az Alapjogokért Központ munkatársának elemzésén. Ehhez csatlakozott kommentelőként Lattmann, az egyetem szerint a nőket sértő módon.
A tartósan kórházban gyógykezelt gyermekek oktatására vonatkozó szabályok felülvizsgálatát kezdeményezi Kozma Ákos, az alapvető jogok biztosa. Az ombudsman hivatala közleményében azt áll, Kozma Ákos átfogó vizsgálata megállapította...
Soha nem állt olyan sorsdöntő húsz-harminc év előttünk, mint ami ránk, különösen a mai fiatalokra vár. Ezek az évtizedek ugyanis meghatározzák a következő száz, de lehet, hogy ezer éveket is - hangoztatta Áder János köztársasági elnök szombaton a győri Révai Miklós Gimnáziumban pályaválasztás előtt álló diákoknak tartott klímaelőadásában.
A trianoni békeszerződés 100. évfordulóján “egy bizonyos szintnél nem szabad, nem bölcs túlemelni a témát. Ne gerjesszünk fölöslegesen olyan soviniszta indulatokat, ami az ottani magyarságnak árthat”- erről beszélt Semjén Zsolt egy zártkörű kereszténydemokrata esten, és arról: szerinte a románok sem fognak “triumfálni”.
“Én az ágyon szeretnék felülni. Egyedül” – írják karácsonyi kívánságlistájukat Noémi és Dani. Elsőre szíven üti az embert a két kívánság, pedig ma már nem nem kérnek lehetetlent. Dani és Noémi is SMA-ban, vagyis spinális izomatrófiában szenved.
Még decemberben is érdemes beadatni az influenza elleni védőoltást, így a járvány kezdetéig biztosan van elegendő idő a védettség kialakulásához. A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szombati közleményében azt javasolja...
A Demokratikus Koalíció (DK) az öregségi nyugdíjminimum emelésére, valamint a nyugdíjszámítás svájci indexálásának visszaállítására szólította fel a kormányt.
Whitehead regénye tarol a különböző év végi listákon; a Time Magazin az év legjobb regénye cím odaítélése mellett az évtized legjobb 10 regénye közé is beválasztotta a kötetet. A hasonló rangsorok nem feltétlenül tükrözik az irodalmi értéket, vagy hiszünk nekik, vagy nem. Az is igaz viszont, hogy Whitehead előző nagy sikere, A föld alatti vasút is
Bízunk abban, hogy ha a gyerekek elkezdenek sportolni, akkor a család többi tagja, így a szülők is többet fognak mozogni” – fogalmazott az államtitkár.
"Mint ismert, az LMP zöld népszavazást kezdeményezett és benyújtotta az első öt kérdést is. Nincs időnk megvárni, hogy a Fidesz kormány ledolgozza a tízéves hátrányát a témákban. Nincs időnk megvárni, hogy Orbán Viktor eldöntse, hogy most akkor van-e klímaváltozása vagy nincs." - írja közleményben az LMP.
Amint a kárpátaljai magyarok visszakapják az elvett jogaikat, Magyarország újra támogatni fogja Ukrajna Nato-integrációs folyamatát – tudatta a külügyminiszter.
A hvg.hu információi szerint egy állami kitüntetéssel is rendelkező, ismert színész lehet az érintett, míg a vélt áldozat az intézmény nem színész alkalmazottja.
Már nem a műtárgyon van a hangsúly, hanem a mögötte lévő történeten, az hozza be a látogatót a múzeumba – mondta az InfoRádióban annak a kápolnásnyéki konferenciának az egyik előadója, amelyen a múzeumi terek XXI. századi használatáról cseréltek eszmét a résztvevők.
"Az állam nem támogathat a Gothár-féle bűncselekményeket eltussoló színházakat. Elfogadhatatlan, hogy olyan színházak követelnek pénzt a kormánytól, amelyek akár éveken át eltussolnak súlyos, nők elleni zaklatásokat, bűncselekményeket." - reagált a Fidesz a DK közleményére.
Kis Miklós Zsolt éppen abban az időszakban volt államtitkár, amiért most egy EU-s ellenőrzés miatt 6,5 millió eurós büntetést kell fizetni Magyarországnak.