Az erről szóló rendelet már megjelent a Magyar Közlönyben, ennek értelmében összesen hat intézet kerülne a kormány irányítása alá, ezzel megszereznék a működésükhöz szükséges ingatlanokat is.
Horváth János formálni akart, a világot és benne önmagát, hogy egy szabad és független hazában mindenki szabad és független polgár lehessen - fogalmazott a köztársasági elnök az Országgyűlés egykori korelnöke temetésén a Fejér megyei Cecén.
A család- és ifjúságügyi államtitkár Facebook-oldalán jelentette be, hogy több változás is jön a lombikrendszer és az ahhoz kapcsolódó gyógyszerek támogatásának terén.
A magyarok járnak a legtöbbet a dokihoz szinte a teljes EU-ban a statisztikák szerint. Kiderült, hogy egy átlagos hazai állampolgár majdnem havonta keresi fel orvosát, vagy hívja házhoz azt. Mindeközben az OECD adatsorából az derült ki...
Megváltoztak a politika technikái és üzenetei, ennek lehetünk tanúi Stumpf István nemrég leköszönt alkotmánybíró szerint. Az egyetemi tanár az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt, hogy a lebutított politikai üzenetek korában a parlamenti munka is inkább a hatáskeltést célozza, és nem a mélységi vitákról szól.
Tíz órán keresztül, több mint 120 vendég közreműködésével startol a Biblia Napja elnevezésű maratoni felolvasónap, amellyel a Hit Gyülekezete a Szentírás olvasását kívánja népszerűsíteni.
A Filmalap Filmszakmai Döntőbizottsága összesen három készülő filmnek szavazott meg támogatást, Dobó és Sopsits mellett az első filmjét rendező Csányi Sándor is pénzhez jutott.
Magyar állampolgárságú bankautomata-robbantókat fogtak el Németországban, de Magyarországon is gyanúsítottként hallgattak ki négy férfit az üggyel összefüggésben, közölte a Zsaru Magazin, amelynek értesülését a rendőrség tette közzé szerdán a honlapján.
Manapság a digitalizáció és az internethasználat a mindennapi életünk szerves részévé vált. Szinte nincs olyan felnőtt, aki ne használna legalább egy okoseszközt, legyen szó munkáról vagy szórakozásról, a kütyük behálózzák...
A DK-s politikus már korábban elmondta az ATV híradónak, hogy jogi elégtételt kíván venni az őt ért vádak miatt, most Facebook-oldalán jelentette be, hogy sajtó-helyreigazítás iránti kérelmet nyújt be.
A szomszéd népek érzékenységét firtatta az Atv munkatársa a kormányinfón a Fidesz székházában található Nagy-Magyarország-térkép és Trianon közelgő századik évfordulója kapcsán. Mutatjuk Gulyás Gergely válaszát.
Az Ybl-villa mellett álló, több mint fél hektáros történeti kertet is átadta az állam a türk államok képviseletének – igaz, az ingatlanegyüttest még senki nem használja.
Áll a bál a Józsefváros Újság tegnap megjelent lapszámával kapcsolatban: a helyi Fidesz cenzúrával és manipulációval vádolja a lapot, bocsánatkérésre felszólítva a józsefvárosi polgármestert, míg Pikóék az hangsúlyozzák, hogy egy tőlük független újság működéséért nem tartozik a polgármester felelősséggel.
Most derült ki, hogy nem az egész erzsébetvárosi parkolási biznisz a Centrumosoké. A főútvonalakat a főváros cége rábízta egy Mészáros Lőrinchez köthethető új parkolási cégre. A szerződésük decemberben lejár, így 2020-ban nem lesz, aki bírságoljon a Körúton.
Év végére akár minden rekordot megdönthet Budapest turisztikai mutatója. A főváros pedig nem csak a külföldi turisták számára vonzó, a belső turizmusban is kiemelt szerepe van, Európa egyik legkedveltebb úticélja. Nem csak a rengeteg...
A baloldal rémhírterjesztésével szemben a valóság az, hogy aki eddig jogosult volt egészségügyi ellátásra, az ezután is jogosult marad – jelentette ki az államtitkár.
Horváth János ahhoz a bátor nemzedékhez tartozott, amely két pogány közt, a barnainges és a kommunista diktatúra alatt is hűségesen kitartott politikai meggyőződése, a független, kisgazda, polgári és patrióta szellemiség mellett - írta a miniszterelnök Horváth János, az Országgyűlés egykori korelnöke halála után a gyászoló családnak.
A blog szerzője azt írja: sokan találgatják, hogy január 1-én Gréczy Zsolt érintettségét fogják-e nyilvánosságra hozni az Old Rams- és Szinyei Merse ház-ügyben, de szerinte nem erről van szó.
A jogvédő szervezet szerint a jelenlegi jogszabályi környezet lehetővé teszi, hogy politikai erők befolyásolják a helyi választási irodák vezetőit, így fennáll a jogsértések lehetősége is.
Az elmúlt napokban több személy is zaklatási váddal állt elő Gréczy Zsolttal szemben, és számos privát fotó is napvilágra került. Az ügyben hosszan a DK képviselője a Klubrádiónak nyilatkozott.
Füsti Molnár Sándor 'Fecske' hajléktalanokkal foglalkozó szociális munkásként 18 éve hozta létre az AHA Színpad - A Hajléktalanok Színpada nevű társulatát. Az elmúlt idők vidám és megható pillanatairól, egy általa kifejlesztett színházi technikáról és a jövő nehézségeiről beszélgettünk.