Demokratikus gondolkodással érthetetlen, hogy egy Amerikából érkezett, nagyon gazdag embernek "a szava többet ér Brüsszelben, mint egy európai parlamenti képviselőé" - mondta Lázár János a Magyar Időknek adott interjúban Soros György befolyását elemezve.
Száz évvel ezelőtt vívták a flandriai offenzíva néven elhíresült III. yperni csatát. A folyékony sárral borított mocsaras területen zajló ütközet célja a belga tengerpart és a német tengeralattjáróbázisok voltak. A 3 hónapos küzdelem 700 ezer áldozattal járt. Így írtunk róla akkoriban
Kihúzták az Eurojackpot 38. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten volt telitalálat, így a következő sorsoláson bruttó 15 millió euróért izgulhatnak majd a nemzetközi játékosok. A 37. játékhét nyerőszámai emelkedő...

Letették a hazai autógyártás egyik fellegvárának számító Mercedes-Benz-gyár új képzési központjának alapkövét Kecskeméten, az intézmény elsősorban a duális képzésben részt vevő középiskolások és felsőoktatási hallgatók gyakorlatának helyszíne lesz.
20 millió forinttal stafírozta ki Orbán Viktor polgári körös alapítványát Rogán Antal propagandaminisztériuma, ráadásul úgy, hogy a pénz felhasználását nem korlátozták.
A HírTV megszerezte a támogatói szerződést és költségtervet: az adófizetők pénzének nagy részét bérekre költötték a Szövetség a Nemzetért Alapítványnál.
Kihúzták az Eurojackpot 38. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten volt telitalálat, így a következő sorsoláson bruttó 15 millió euróért izgulhatnak majd a nemzetközi játékosok. A 37. játékhét nyerőszámai emelkedő...
Kihúzták az Eurojackpot 38. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten volt telitalálat, így a következő sorsoláson bruttó 15 millió euróért izgulhatnak majd a nemzetközi játékosok. A 37. játékhét nyerőszámai emelkedő...
A mai napig minden reggel meghitt csókkal üdvözli egymást Weidinger Antal (90) és felesége, Kerényi Erzsébet (88), akik nemrég ünnepelték hetvenedik házassági évfordulójukat. A jeles esemény hallatán mindenkiben felmerülhet a kérdés: vajon mi lehet hosszú házasságuk titka?
Egyre több panasz fut be a i Békéltető testülethez a műszaki cikkeket áruló interenetes áruházakra. A legtöbb reklamáció a tízezer forintot meghaladó értékű portékák, például televíziók, okostelefonok kapcsán érkezik.
Változik a forgalmi rend Budapesten az Árpád hídi metróállomás környékén a metróvonal felszíni pótlásához szükséges hálózat kiépítése miatt - közölte szombaton a BKV az MTI-vel.
Feketét öltött egész Nagybereg: eltemették pénteken a 9 éves J. Ernőt, aki nemrég önkezével vetett véget az életének. A temetésen ott volt Ernő egész iskolája.
Változik a forgalmi rend Budapesten az Árpád hídi metróállomás környékén a metróvonal felszíni pótlásához szükséges hálózat kiépítése miatt - közölte szombaton a BKV az MTI-vel.
Nemcsak Brüsszel, hanem a bevándorláspárti ellenzék is kész a migránsok betelepítésére - mondta Hollik István kereszténydemokrata országgyűlési képviselő szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.
Harmincöt évesen az ország legfiatalabb nyugdíjasa. Takács Szabolcsot nem leszázalékolták, önként döntött úgy két évvel ezelőtt, hogy felhagy a mindennapos munkába járással, és úgy él, mint a nyugdíjasok. Most azzal foglalkozik, amihez épp hangulata van: ha érdekli valamilyen munka, dolgozik egy keveset, egyébként sokat alszik, olvas, főz és kikapc
Magyarország ereje a magyar családokban és gyerekekben rejlik, erős családok erős Magyarországot hoznak létre, ezért 2018 a családok éve lesz - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szombaton Szarvason, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) három évtizedes fennállása alkalmából rendezett ünnepségen.
Minya Viktória hatalmas utat járt be, amióta először, ötévesen elbűvölték az illatok: 35 éves korára a világ egyik legelismertebb parfümőrje lett, akinek kreációit elkapkodják a Beverly Hills-i sztárok.
„Úgy érzem, kormánytagként elvégeztem a rám bízott feladatokat, és tiszta lelkiismerettel adhatnám át a miniszteri széket az utódomnak.” Ezt Lázár János mondta a Magyar Időknek adott interjújában.