A Fidesz-frakció arra kéri a kormányt, hogy a lehető leggyorsabban indítsa el a betelepítési kvótával és a „Soros-tervvel”összefüggő nemzeti konzultációt – mondta Kósa Lajos kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.
"Sehol a világon nem működik olyan atomerőmű, amit az oroszokkal építtet a kormány. A finneknél hasonló projekt zajlik, de ők még idő előtt lefújták az egészet" – mondta Holoda Attila az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A volt energetikai államtitkár hiányolta a szakmai, társadalmi vitákat, és bár a veszteség már így is nagy, de még mindig ki leh
A milliárdos víziója szerinti kötelező betelepítési kvótáról szóló vita lassan „okafogyottá válik”, mert kedden lejár az azt előíró határozat hatálya, vélte az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára.
Szingapúr sikertörténete biztatás Magyarországnak - mondta Orbán Viktor kormányfő kedden Szingapúrban, a Li Hszien Lung szingapúri miniszterelnökkel folytatott tárgyalása után tartott közös sajtótájékoztatón.
Közel három és fél ezer pályázat érkezett eddig az Otthon Melege Program keretében meghirdetett földgázüzemű gázkonvektorok energia megtakarítást eredményező cseréjét támogató alprogramra az első négy régióból.
Kósa Lajos szerint "a birodalom", az Európai Uniós országok lázadnak a "központ" Brüsszel ellen a menekültügy miatt. Juncker bizottsági elnök pedig azt hiszi, hogy az Orbán-kormány gyíkká változtatta - jellemezte az atv.hu kérdésére egy Monty Pythonos parafrázissal Kósa Lajos az EU-vezetőjét, azt hangoztatva: "a belga sör veszélyes".
Sikeresnek értékelte a rendőrség a nyári turisztikai szezont. A Zala megyei rendőr-főkapitányság vezetője, Sipos Gyula elmondta: csökkent a bűncselekmények száma a Balatonnál és a Velencei-tónál.
"Ezt nem tudom megítélni" - így reagált az atv.hu kérdésére Kósa Lajos arra, hogy Mészáros Lőrinc jó polgármestere volt-e eddig Felcsútnak. De szerinte örülni kell mindennek, ami épül, a kisvasútnak és a Pancho Arénának is.
Arról írtak, ideje, hogy az EU valódi szankciókat is fontolóra vegyen. A kormányszóvivő szerint a lap az uniós intézmények kinyújtott karjaként működik.
A 65 év feletti magyarok 37 százaléka beszél valamilyen idegen nyelvet, elsősorban németül, angolul vagy oroszul - derült ki egy biztosításközvetítő megbízásából készített felmérésből. Az 50 felettiek körében végzett országos...
Az MSZP konzultációt szervez a közoktatásban érdekelt szakszervezetekkel és a legnagyobb civil szervezetekkel közösen. "A magyar közoktatás ma zuhanórepülésben van" - mondta Hiller István a sajtótájékoztatón. Az MSZP választmányi elnöke arról is beszélt, bíztató jel, hogy első hívásra mindenki elfogadta a meghívást. A tárgyalásokról a későbbiekben
Hiába költenek évente 700 millió forintnál is többet a takarításra és a karbantartásra, a napi egy-kétszeri tisztítóműveletek mellett is áldatlan állapotok uralkodnak a sztrádák pihenőhelyeinek többségén.
Életének 69. évében, szeptember 24-én, vasárnap éjjel elhunyt Tarján Tamás József Attila-díjas irodalomtörténész, egyetemi tanár, színikritikus, dramaturg - közölte kedden az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara a honlapján.
Őcsény – Elszabadultak az indulatok a Szekszárd melletti faluban: nem akarják a menekülteket a Tolna megyei Őcsényen, ezért kiszurkálták annak a panziósnak a gumikerekeit, akik befogadnák, legalábbis néhány napos szállást adnának a menekülteknek a panziójukban.
Túl magas nikotinsav (niacin) tartalmat mutatott ki a német hatóság egy Amerikai Egyesült Államokból (USA) származó, sportolóknak szánt Musclepharm Assault MP nevű készítményben a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalhoz (Nébih) az Európai Bizottság gyorsriasztási rendszerén (RASFF) érkezett riasztás szerint.
A sajtóhírekkel ellentétben a IX. kerületi parkolóautomaták a törvényeknek megfelelő nyugtákat adnak a járművezetőknek - hangsúlyozta a Ferencvárosi Városi Vagyonkezelő és Városfejlesztő Zrt. vezérigazgató-helyettese.
Pápa – Nyolc évet kapott a pápai késes rabló, aki konyhakéssel akart leszúrni egy idős nénit. Az öt általánost végzett P. Zsoltot már fiatalkorúként is elítéltek rablásért, akkor nyolc hónapot kapott. Több év elteltével ismét ezt a módszert találta megfelelőnek, hogy pénzhez jusson - nem jött össze.
„A magyar megoldások és intézkedések egyértelműen eredményesek, a jelentési fegyelem folyamatosan javul, a biztonságos betegellátás feltételei adottak” – közölte a szaktárca.
Az MSZP miniszterelnök-jelöltje szerint minden kutatás azt mutatja, hogy a magyar közoktatás színvonala az uniós és a régiós átlaghoz képest is lemaradt.
A Századvég legfrissebb közvélemény-kutatása szerint Vona Gábor Jobbik-pártelnök támogatottsága mindössze 7 százalék, és ennek hátterében az elmúlt időszakot jellemző népszerűségvesztése áll. A számok azt is mutatják, hogy a magyarok többsége Orbán Viktort látja legszívesebben a miniszterelnöki pozícióban.
Magyarország – 2012 óta folyamatosan növekszik a szülői otthonban maradó fiatalok aránya a magyar társadalmon belül. A 18-34 éves korosztály tagjainak közel 44 százaléka lakik otthon – hívta fel a figyelmet a friss Eurostat adatokra az OTP Lakástakarék közleménye.