2017. szeptember 28. csütörtök

szept. 28
13:00
Lezárta a kéményseprő-ipari közszolgáltatás ellenőrzését az ÁSZ (hirado.hu)
A megbízott szolgáltató cégek összességében nem szabályszerűen látták el a közfeladatukat - közölte az Állami Számvevőszék jelentésében.
szept. 28
13:02
DK: nem szabad megszüntetni a kötelező kéményseprést! (hirado.hu)
A Demokratikus Koalíció azt követeli, hogy semmikképpen se szüntessék meg a kötelező kéményseprést, mert a lépés miatt családok tízezrei kerülhetnek veszélybe.
szept. 28
13:06
Végleg berágott a Jobbik - indulnak a perek (Blikk)
A Jobbik bírósághoz fordul plakátjai leszedése miatt - közölte Volner János, a párt frakcióvezetője szerdai sajtótájékoztatóján, amelyen Tarnai Richárdot, a Pest Megyei Kormányhivatal vezetőjét kérte számon az ügyben a sajtó nyilvánossága előtt; a kormánymegbízott azt hangsúlyozta, hogy jogszerűen jártak el.
szept. 28
13:21
„Egyértelmű volt az, hogy most akkor a Lacinak adunk egy esélyt” (HírTV)
Hosszas tárgyalások folytak a miniszterelnök-jelöltségről mindaddig, amíg Botka el nem kezdett „mocorogni” – mondta Lattmann Tamás.
szept. 28
13:27
"Töketlenek vagyunk!" - Íme, az ATV-s Horváth Csaba interjú legerősebb mondatai (ATV)
Ahogy arról beszámoltunk, Horváth Csaba letöketlenezte az egész baloldalt az ATV Start című műsorában. De mondott erősebbet is a szocialista politikus: szerinte, aki Orbánt választja Gyurcsány helyett, az lépjen be a Fideszbe, mert nem akar kormányváltást. Íme az 5 legjobb pillanat.
szept. 28
13:30
Elhunyt az Orbán-rajongó, a net sztárjává vált Rozi néni (Alternatív Energia)
Az imádat olyan hőfokú volt, hogy muszáj volt az dalokba önteni.
szept. 28
13:32
Egy bizarr külsejű, csirke-hangon ugató kiskutya az új kedvenc (Alternatív Energia)
Nem fogod elhinni, amíg nem hallod - írja a brit Daily Mail.
szept. 28
13:33
Indul az új nemzeti konzultáció. Megkezdődött a szavazás! (ATV)
Indul az új nemzeti konzultációban, amely az úgynevezett Soros-tervről szól. Ön szerint ez felesleges pénzkidobás vagy hasznos kampányfogás? Ez a mai nap kérdése. A szavazás végeredményét Simon András ismerteti 18:10-től, az ATV A nap híre című műsorában.
szept. 28
13:34
EU-s forrásból újul meg a Keleti-főcsatorna, mindeközben Németh Szilárd... (Alternatív Energia)
Mindeközben az újabb "nemzeti konzultáció" folyamatosan "Brüsszelt" pocskondiázza.
szept. 28
13:36
Határokon átnyúló korrupció - Zöld út az Európai Ügyészség létrejöttének (Alternatív Energia)
Jogosult lesz nyomozásra, vádhatósági eljárás lefolytatására az unió pénzügyi érdekeit sértő cselekmények esetében.
szept. 28
13:36
Emlékérmét bocsát ki a Pécsi Tudományegyetem alapításának 650. évfordulójára az MNB (hirado.hu)
Tízezer forint névértékű ezüst és kétezer forintos színesfém emlékérmét bocsát ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken.
szept. 28
13:39
Itt a teljes Nemzeti Konzultációs kérdőív (444.hu)
Nézzék meg a gyűlöletkampányt teljes pompájában!
szept. 28
13:42
Atombomba: Már az MSZP vezető politikusa is Gyurcsányt választaná Botka helyett (Blikk)
Horváth Csaba egészen elképesztő állításokat fogalmazott meg a mai magyar demokratikus ellenzékkel kapcsolatban az ATV műsorában.
szept. 28
13:51
Kovács Zoltán megint nekiment a Financial Times-nek (ATV)
A Financial Times Magyarországot lejáratni próbáló cikkeinek sorozatában úgy fogalmaz meg kritikus véleményt, hogy nyilvánvaló tényekről feledkezik meg - írta Kovács Zoltán kormányszóvivő a brit üzleti napilapban csütörtökön megjelent olvasói levelében.
szept. 28
14:03
Élelmiszerek, csecsemőtápok megmérgezésével fenyeget egy zsaroló (Alternatív Energia)
A Bild úgy tudja, hogy a zsaroló tízmillió eurót (3,1 milliárd forintot) követel.
szept. 28
14:12
Lázár: A kvótarendszer megbukott (hirado.hu)
A Miniszterelnökséget vezető miniszter azzal magyarázta kijelentését a 99. Kormányinfón, hogy a szeptember 26-ai határidőre az Európai Bizottság által előírt létszám 29 százalékát fogadták be a tagállamok.
szept. 28
14:18
Nyilvános bejelentés: mostantól így nevelik a magyar gyerekeket az iskolákban (Blikk)
A hazafias nevelést nevelési célként határozták meg a Nemzeti alaptantervben, és nem lehet olyan új tartalmi szabályozás, amelyben ne lenne hangsúlyos - közölte a pedagógusképzés és -továbbképzés átalakításának koordinációjáért felelős miniszteri biztos csütörtökön Székesfehérváron.
szept. 28
14:27
Kósa: Ha lesz önálló zongoraestem, meghívom az ATV-t - videó (ATV)
A Fidesz leköszönő frakcióvezetője egyetért azzal a tervvel, hogy minden iskolában legyen egy zongora.
szept. 28
14:36
Jótékonysági koncertet és családi napot szervez az Ürömi Menhely (Blikk)
Az Ürömi Menhely az Állatok Világnapja alkalmából jótékonysági koncertet és családi napot szervez.
szept. 28
14:39
Kormányinfó 99: Brüsszel, Migráns, Soros (HírTV)
Közeledik a jublieumi 100. kormányinfó, de Lázár János ma még nem tartogatott újdonságot a tarsolyában. Ez hangzott el a kancelláriaminiszter tájékoztatóján.
szept. 28
14:48
„Kutyakötelesség” a felelős állattartás (hirado.hu)
A társadalomnak tisztában kell lennie a felelős állattartás követelményeivel – mondta az élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár.
szept. 28
14:54
Lázár: a kvótarendszer megbukott (Blikk)
Megbukott a kvótarendszer - mondta Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki azzal magyarázta kijelentését: a szeptember 26-i határidőre az Európai Bizottság (EB) által előírt létszám 29 százalékát fogadták be a tagállamok.
szept. 28
14:56
Mi történt? Hirtelen kirúgták a Tények riporterét (Blikk)
Felmondott a TV2 Hírigazgatósága a Tények riporterének.
szept. 28
15:03
Lázár János remeknek tartja Matolcsy György ötletét, hogy az állami cégek vonuljanak a tőzsdére (444.hu)
Tulajdonosi középosztályt szeretnének kialakítani Magyarországon.
szept. 28
15:06
Kulturális csereprogramokkal készül 2019-re Japán és Magyarország (hirado.hu)
Akkor lesz a két ország közötti diplomáciai kapcsolat kezdetének 150. évfordulója.
szept. 28
15:09
Szimulációs mentőautót kapott a SOTE - Fotók (Alternatív Energia)
Hallgatók tartottak bemutatót egy Mercedes Sprinter vázra szerelt új oktatóeszközön.
szept. 28
15:09
Íme, a kormány „Soros-terv”-ellenes kérdőíve (ATV)
Indul a „Soros-tervről” szóló konzultáció, ma kezdődik a kérdőívek gyártása – közölte Facebook-oldalán a kormány. Íme a kérdések:
szept. 28
15:11
Ujhelyi: a Fidesz döntése felér egy beismerő vallomással (Alternatív Energia)
A narancsos maffiavilágban az európai források „elveszítik közpénz jellegüket”.
szept. 28
15:12
Indul a Blikk extrajáték: kaparjon a sztárokkal és nyerjen! (Blikk)
Most többszörös az esély a nyerésre a ma induló Blikk Bónusz játékunkban!
szept. 28
15:14
Videón a botrányos jelenet: most egy tatabányai buszsofőr bukott le - az sem zavarta, hogy utasai életét kockáztatja (Blikk)
Tatabánya - Úgy tűnik egyre nehezebben teszik félre vezetés közben a mobiltelefont a buszsofőrök kishazánkban.
szept. 28
15:21
Németh Szilárd elárulta a jó pacal titkát (HírTV)
A frakcióvezető-helyettes szívesen látná itthon Jamie Olivert tanácsadóként.
szept. 28
15:24
A kormány elkötelezett a borkultúra fejlesztése iránt (hirado.hu)
Ezt bizonyítják az elmúlt években megszületett, az ágazat fejlődését segítő intézkedések – mondta Tuzson Bence.
szept. 28
15:33
Átszabják a magyar bíróságokat (Infostart)
A bírósági dolgozók után a bírákat is átfazonírozná a Handó Tünde vezette Országos Bírósági Hivatal: a MOME-val közösen kiírt pályázaton az ideális bírói talárt keresték.
szept. 28
15:39
Városból menekülőkön, hobbiborászokon is segít a CSOK (Pénzcentrum)
A szüreti időszak a hazai borvidékek ingatlanpiacára is ráirányítja a figyelmet. Számos az eladó hobbitelek és pince, és van vidék, ahol duplájára emelkedtek az árak az elmúlt években. A kereslet is élénkül irántuk, noha a szigorúbb...
szept. 28
15:42
Katasztrófa a reptereken - Összeomlott több világvárosban a számítógépes rendszer (Alternatív Energia)
Nem voltak hajlandóak válaszolni arra, hogy hackerek állnak-e a háttérben.
szept. 28
15:42
Szijjártó: Az ukrán oktatási törvény visszavonását akarjuk elérni (hirado.hu)
A külügyér szerint az ukrán parlament előtt fekszik két „veszélyes” törvény, az egyik a nyelvtörvény, amely szigorúan korlátozná a kisebbségi nyelvek használatát, a másik pedig a kettős állampolgárokat szigorú szankciókkal sújtaná.
szept. 28
15:45
Horváth: Csakis Gyurcsánnyal sikerülhet (HírTV)
Az MSZP-s Horváth Csaba szerint a mostani demokratikus ellenzék „töketlen”, beleértve saját pártját is.
szept. 28
16:00
Simicskó: A magyar katonák a békét és a biztonságot szolgálják (hirado.hu)
A magyar katonák tizennégy országban, három földrészen teljesítenek valamilyen nemzetközi békemissziót, összesen mintegy ezren.
szept. 28
16:03
Lázár János: nehéz kérdés a kórházaké, de fizetünk (Infostart)
A nemzeti konzultációról, a kórházak adósságáról, a kötelező oltások körének bővítésén, a kvótarendszerről és új határátkelőkről is beszélt Lázár János a Kovács Zoltánnal közösen tartott 99. Kormányinfón.
szept. 28
16:15
Orbán török barátja nagyot szakíthat Magyarországon (Alternatív Energia)
A milliárdos üzleti szálakon is kötődik a kormányhoz és a miniszterelnök családjához.
szept. 28
16:15
A sorosozás nem kevésbe fáj, a kórházak adósságának egy nagy szelete (HírTV)
2014 óta már mintegy 30 milliárd forintot költött a kormány kampányokra, és ebben még nincsenek benne sem a közmédia, sem az új sorosozós kampány költségei.
szept. 28
16:18
Klímavédelmi javaslatokat tett az ENSZ-főtitkárnak Áder János (hirado.hu)
„A világnak szüksége van arra az elszántságra, bátorságra és bátorításra, amelyet a jó példa ereje közvetít” – vélte a magyar államfő.
szept. 28
16:20
Soltész: Jelentős munkát végeznek a civilek (hirado.hu)
A több mint hatvanezer civil szervezet sokat segít a kormánynak a munkájában.
szept. 28
16:21
Bekerültek a nemzeti konzultációba, gyorsan korrigálta is a kormány állításait az Amnesty és a Helsinki Bizottság (444.hu)
Felháborító!
szept. 28
16:22
Több kéményt ellenőriznek, amióta ingyenes (hirado.hu)
Sok olyan ingatlanba is bejutnak, ahol évtizedek óta nem járt szakember.
szept. 28
16:24
Kórház helyett kirabolta a kisgyermekes anyukát a kegyetlen dunapataji férfi (Blikk)
Dunapataj - Két óra hossza - mindössze ennyire volt szüksége a kalocsai rendőröknek, ahhoz, hogy elfogják a bűnözőket.
szept. 28
16:27
A sorosozás nem kevésbe fáj, a kórházak adósságának egy nagy szelete (HírTV)
2014 óta már mintegy 30 milliárd forintot költött a kormány kampányokra, és ebben még nincsenek benne sem a közmédia, sem az új sorosozós kampány költségei.
szept. 28
16:39
Fölöslegesek voltak a jamaicai utak? Rendezvényszervező céget keres 350 millióért a Nemzeti Bank (444.hu)
Három hónap alatt négyszer ültek repülőre a jegybank dolgozói, hogy többek közt a rendezvényszervezés művészetét tanulmányozzák.
szept. 28
16:45
Lázár János elismerte a kormány felelősségét (Infostart)
Véget ért a 99. Kormányinfó, amelyen több téma mellett szóba került az őcsényi polgármester lemondásához vezető feszült helyzet is: az indulatok azután szabadultak el, hogy egy vállalkozó az országban jogszerűen tartózkodó menekültek üdültetését tervezte.
szept. 28
16:48
Kifosztottak egy járókeretes nénit a Belvárosban (Alternatív Energia)
A férfit gyorsított eljárásban négy év fegyházra ítélték.

Keresés