Az oktatás jelenlegi helyzetéről nem tud mit mondani a kormány, ezért beszélnek arról, hogy mi volt 10 évvel ezelőtt, azonban nincs olyan aspektusa az oktatásnak, amelyben előrelépés történt volna 2010 óta – ezt Hiller István mondta az ATV Start című műsorában.
Miközben végig a korrupcióról beszélt az ellenzék, úgy készül a tavaszi választásra, hogy az van felírva a pólójukra: Gyertek, milliárdosok, van itt olcsóért minden! - fogalmazott a Magyar Időknek adott interjúban Kósa Lajos. Elmondta, a választás igazi tétje az, hogy ki védi meg az országot, és ebben kire lehet számítani.
Nem okozott pánikot a hazai piacon a tiltott rovarölő szerrel szennyezett tojások ügye. A hatóság időben lépett, így a vásárlói bizalom sem csorbult. A Magyar Időknek nyilatkozó kereskedők szerint a forgalom az utóbbi hetekben sem csökkent, a vásárlók zöme ugyanakkor jóval tudatosabban teszi a kosarába a termékeket.
Kétszer annyit kérnek ma a vajért a boltban, mint tavaly ilyenkor. Számos zsíros tejtermék, illetve az azokból készülő sütemények ára is rekordokat dönt.
Komoly kritikát fogalmazott meg az ENSZ menekültügyi főbiztosa a magyar kormány menekültpolitikájával kapcsolatban. Filippo Grandi budapesti sajtótájékoztatóján kijelentette, nem összeegyezhetetlen egymással a menekültek védelme és a biztonság garantálása.
Az Apple legújabb készülékei, azok közül is a jubilleumi iPhone X (ejtsd: ájfon ten) még a cupertinói cég áraihoz képest is iszonyatosan drágán fognak kishazánk polcaira kerülni.
A török határon fogták el azt a magyart, aki társával együtt az Iszlám Államhoz akart csatlakozni. A székesfehérvári férfiakat ma állítják bíróság elé.
A július elején csődöt jelentő utazási iroda pórul járt ügyfelei közül sokan még egyetlen forintot sem kaptak vissza, csak ígéretet, csak egy részük jutott hozzá a befizetett összege feléhez. Sokaknak azonban előbb perelniük kell, hogy esélyük legyen a kártérítésre.
Kiderült, hogyan élte meg egy csongrádi strandoló azt, amikor egy villám belécsapott, és az is, mi történt vele azóta. Földi Katalin és a barátnője súlyos árat fizettek azért a pillanatért, amikor rossz helyen voltak rossz időben.
Az európai uniós tagállamok minden esetben kötelesek végrehajtani az Európai Bíróság jogerős ítéleteit, az alapjogok csorbulásával jár, amennyiben ez nem így történik - szögezte le szerdai évértékelő beszédében Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke.
Több kormánypárti politikus állítja, zavargásokra kerülhet sor a választási kampányban. A titkosszolgálatok azonban semmiféle erre utaló információval nem rendelkeznek.
Eső, zápor, eső, zivatar, eső - búcsúzik a nyár, ez várható a következő időszakban. Szóval, jönnek az igazi, szomorú őszi napok, mikor legszívesebben csak az ablak mögül néznénk, mi folyik odakint. Azért egy igazi "nyári" napunk azért még lesz.
Felkerült a BKK honlapjára az a tanulmány, amely a gödöllői hév (H8) rekonstrukciójáról, és annak az M2-es metróval való összekötésének lehetőségét vizsgálja.
Előbb figyelmeztetés, csak azt követően lehet büntetni, legyen szó bármilyen közigazgatási eljárásról – ezt tartalmazza a Lázár János által előerjesztetett javaslat. A parlament egy teljesen új, egységes törvényt alkotna a közigazgatási szabályszegések szankcionálásáról.
Hat magyar és egy szlovén állampolgárt sikerült kimenteni kedden a hurrikán sújtotta Szent Márton-szigetről - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Dunaharasztiban.
A kormány a trükkösen összerakott költségvetések által az elmúlt négy évben évi 200 milliárd forintot szabadon elkölthetett politikai célokra. Ennek egy része a költségvetési tartalék, a másik az úgynevezett Országvédelmi Alap. A költségvetés elfogadásakor a képviselők arról is szavaztak, hogy ezeket a pénzeket a kormány lényegében bármilyen célra
Emelte bruttó 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a benzin ára nem változott. Az emeléssel a gázolaj átlagára 351 forintra nőtt. A benzin átlagára nem változott, továbbra is 356 forint.Az...
Mindenhol legyen euró, minden ország legyen Schengen része, a tanácsnak és a bizottságnak pedig közös elnöke legyen. Aki nem tartja be a bírósági ítéletet, az meglopja az állampolgárokat.
Hat magyar és egy szlovén állampolgárt sikerült kimenteni kedden a hurrikán sújtotta Szent Márton-szigetről - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Dunaharasztiban.