Kihúzták a Hatoslottó 34. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten sem volt telitalálat, így a következő sorsoláson 144 millió millió forint lesz majd tét. A Hatoslottó nyerőszámai emelkedő számsorrendben a következők:9;...
Szijjártó Péter szerint a bevándorláspárti kormányokkal a kibékíthetetlen ellentét a következő időszakban is meg fog maradni, mert Magyarország nem hátrál meg - a külgazdasági és külügyminiszter erről a Magyar Hírlapnak adott interjúban beszélt. A lap hétfői számában megjelent interjúban a miniszter azt is kijelentette: olyan külpolitikát folytat,
Hétfőn délelőtt Budapestre érkezik Vlagyimir Putyin. Most elsősorban a dzsúdó szeretete, a világbajnokság vonzza ide, de találkozik Orbán Viktor kormányfővel, és munkamegbeszélésen is részt vesz. Megtiszteltetés Magyarország számára, hogy a világ egyik legbefolyásosabb vezetője szívesen és gyakran jön hozzánk.
Szijjártó Péter szerint a bevándorláspárti kormányokkal a kibékíthetetlen ellentét a következő időszakban is meg fog maradni, mert Magyarország nem hátrál meg - a külgazdasági és külügyminiszter erről a Magyar Hírlapnak adott interjúban beszélt. A lap hétfői számában megjelent interjúban a miniszter azt is kijelentette: olyan külpolitikát folytat,
Már ma, illetve holnap megérkeznek a családokhoz a szeptemberi támogatások: a családi pótlék, a gyermekgondozást segítő ellátást (gyes) és a gyermeknevelési támogatás (gyet).
A cseh, szlovák, lengyel és magyar találmányok közül több is az egészségügyi problémákkal küzdőknek hivatott segíteni, mások a közigazgatás működését tennék olajozottabbá - írta a Magyar Idők.
Pofonegyszerű megoldással enyhítenék az érelmeszesedéses betegek tüneteit egy magyar felfedezésnek köszönhetően. A kutatócsapat tagjai saját magukon is kipróbálták a szert, miután egerek esetében hatásosnak bizonyult.
Magyarország – Előre elutalják a szeptemberi családi pótlékot és a gyermeknevelési támogatásokat: az összegek már ma vagy legkésőbb holnap meg is érkeznek a gyerekes családokhoz.
Magyarország – Ugyan ma hidegebb reggelre ébredtünk, de nem kell aggódni: a hőmérők higanyszála lassan de biztosan visszakúszik 30 Celsius-fok környékére a hét végére.
A Facebook a napokban élesítette az új funkcióját, amivel mostantól 360 fokos képet készíthetünk a mobilos alkalmazáson belül, azokat pedig nemcsak megosztani, de borítóképként beállítani is tudjuk majd. A következő napokban iOS-en és Androidon is bekapcsolják a fejlesztést - írja a hvg.hu.
Tetűirtó szerrel kerülhetett növényvédőszer a tojásokba - mondta az országos főállatorvos a hétvégén. Idehaza eddig 75 mintát vizsgáltak, és minden terméket zárolnak, amiben fipronilt találnak - jelezte Bognár Lajos.
Gyál – Besétált a cég telephelyére, beült a céges Opelbe, majd elhajtott vele. Dolga végeztével délután visszahozta. Ám nem csak ennyi van az előzetesbe helyezett 25 éves gyáli férfi számláján.
Úgy tűnik, mintha az ismerősünk küldött volna egy érdekes linket vagy videót, de valójában rosszindulatú reklámprogramot tölt le a gépre és továbbterjeszti magát egy, a Messengeren az elmúlt napokban különösen intenzíven dolgozó kártevő - figyelmeztet a hvg.hu.
– Százhúsz négyzetméteres családi ház tetőszerkezete gyulladt ki a főváros XVIII. kerületében, a lángok a szomszéd házra is átterjedtek. A tűzoltók videóra vették az oltást.
A külföldi lapok fasiszta veszélyre figyelmeztették Magyarországot - Pokorni gyurcsányozott – Vona szerint a Fidesz ezzel számos szimpatizánsától és a tenni akaró magyaroktól határolódott el.
Ezen héten elkezdődik a 2018-as országgyűlési képviselő-választás kampánya. Az InfoRádió politikai elemzőket kérdezett arról, hogy milyen ősz vár ránk.
Fegyvert használtak a román határrendészek hétfőn hajnalban egy illegális bevándorlókat szállító jármű megállítására, az incidensben két migráns és egy rendőr megsebesült.