„Belpolitikai haszon reményében” élezte ki a konfliktust a holland kormánnyal a magyar külügy Jeszenszky Géza szerint. A volt külügyminiszter a Hit Rádiónak adott interjújában elmondta, nem szívesen bírálja utódai döntéseit, indokolt esetben inkább a külpolitikát kritizálja. Arra pedig most adtak okot.
Hivatalosan is megnyitották a Budapesten rendezett cselgáncs vb-t. A világbajnokság küzdelmei pedig már délelőtt elkezdődtek a Papp László Sportarénában.
A Jobbik szerint a közszolgálati dolgozók nemcsak megalázóan alacsony bérük miatt vannak kiszolgáltatott helyzetben, hanem azért is, mert a kormányzat, visszaélve munkáltatói szerepkörével, törvénytelenül kihasználja és felhasználja őket "politikai komisszárjain" keresztül - mondta Hegedűs Lorántné jobbikos országgyűlési képviselő hétfői budapesti
Megérkezett Putyin orosz elnök re. A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér betonján először Szijjártó Péter külügyminiszterrel fogott kezet. Ő ment ki ugyanis az orosz elnök elé, Orbán Viktor a Papp László Sportarénában várja.
Emeli a kormány januártól a lombikbébi kezelésekre szánt állami támogatásokat, mégpedig több milliárddal - ezt az atv.hu-nak mondta Novák Katalin családügyi államtitkár, aki nem cáfolta: megszűnik az egy gyerekes korlát. A lombikbébi-kezelés akár új szabályozási iránya lehet, hogy ne legyen lefagyasztott, "plusz petesejt".
Iszak Eszti csodás napokat töltött Ibizán, szombaton éjjel azonban rémálommá vált az út: kirámolták a bőröndjét, több mint 300 ezer forintnyi értéket lopták el. Két kézipoggyásszal utaztam, egy hátizsákkal és egy gurulós...
Emeli bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a gázolaj ára nem változik - értesült piaci forrásból az MTI hétfőn.
Már Budapesten van Vlagyimir Putyin. Az orosz elnök a dzsúdó vb megnyitóján vesz részt, a Papp László Sportarénában Orbán Viktorral is tárgyal a tervek szerint.
15 ezer forinttól, akár 100-150 ezer forintig is terjedhet az az összeg, amelyet egy-egy gyermek beiskolázására költenek a szülők és még ehhez jöhetnek hozzá a különórák költségei - mondta az InfoRádióban Salamon Eszter, az Európai Szülők Magyarországi Egyesületének elnökségi tagja.
- Vlagyimir Putyin orosz elnök, a Nemzetközi Cselgáncs Szövetség (IJF) tiszteletbeli elnöke a i cselgáncs-világbajnokságra Orbán Viktor társaságában érkezett a Papp László Sportarénába.
Augusztus 29-én 8 órától 23 óráig sztrájkot tartanak a MÁV-Start Utasellátó Központjánál, ami érinti a vonatokban közlekedő étkező, háló és fekvőhelyes vasúti járműveket - a MÁV-Start naponta 2950-3000 vonatot közlekedtet, ebből az utasellátó esetleges sztrájkja 18-20 nemzetközi vonatot érinthet.
A TV2 Tények tudósítása szerint a Horvát Tiszta Jogpárt korábbi politikusa, Frano Cirko is támogatja a Jobbik bérekkel kapcsolatos európai kezdeményezését.
A rendőrség még vizsgálja, hogy ki a felelős azért, hogy egy hatéves kisfiú kizuhant egy miskolci ház ötödik emeletéről, de az ATV Híradójának értesülése szerint a gyermeket már nem engedik vissza a régi családjába. Úgy tudjuk, hogy a kórházból, ha felépül, akkor már egy kijelölt gyámhoz kerül.
A Fidesz újra felszólítja Vona Gábort, hogy kérjen bocsánatot a nyugdíjasoktól a nagyobbik kormánypárt által botrányosnak vélt Facebook-bejegyzés miatt, amelyben a Jobbik elnöke a nyugdíjasokat minősítette.
Megérkezett Budapestre Vlagyimir Putyin, az orosz elnököt a repülőtéren Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter fogadta, míg a cselgáncs-világbajnokság helyszínén, a Budapest Sportarénában Orbán Viktor miniszterelnökkel találkozott.
Augusztus 29-én 8 órától 23 óráig sztrájkot tartanak a MÁV-Start Utasellátó Központjánál, ami érinti a vonatokban közlekedő étkező, háló és fekvőhelyes vasúti járműveket - közölte a VDSzSz Szolidaritás vasutas szakszervezet hétfőn az MTI-vel. A vasúttársaság pedig arról tájékoztatott, hogy a MÁV-Start naponta 2950-3000 vonatot közlekedtet, ebből az
A Jobbik elnöke szerint béruniós kezdeményezésük olyan közös ügy és történelmi esély Magyarországnak, valamint a kelet-közép-európai tagállamoknak, mely nem eshet áldozatául a párt politikai riválisai által indított lejárató kampányoknak.
A Fidesz arra szólítja fel a helyi jobbikos politikusokat, hogy legalább ők kérjenek bocsánatot a nyugdíjasoktól Vona Gábor helyett - jelentette be a párt frakció-szóvivője.
A Jobbik elnöke szerint nincs miért bocsánatot kérnie a nyugdíjasokkal kapcsolatban írt Facebook-bejegyzése miatt, mert az nem általánosít, hanem a sikerrel manipulált, józan értékítéletüket elvesztett idős emberekre vonatkozik.
A legfontosabb, hogy az iskolatáska szimmetrikusan feküdjön a gyerek hátára, és a lapockától a medencelapát felső részéig érjen. Így elkerülhető, hogy a táska túl nagy legyen, illetve hogy megterhelje a gyerek hátát - hangsúlyozta a Budapesti Mozgásszervi Magánrendelő ortopéd szakorvosa. A táskaválasztás szempontjairól Moravcsik Bence Balázs beszél
- Vlagyimir Putyin orosz elnök Orbán Viktor társaságában érkezett a Papp László Sportarénába, hogy együtt tekintsék meg a i cselgáncs-világbajnokságot.
Holnap sztrájkot tartanak a MÁV-Start Utasellátó Központjánál, ami érinti a vonatokban közlekedő étkező, háló és fekvőhelyes vasúti járműveket - közölte a VDSzSz Szolidaritás vasutas szakszervezet az MTI-vel.
Akit tavaly az őrületbe kergettek az utálatos, büdös, zizegve repülő, barna lapos bogarak, kellemetlen ősz elé néznek idén is. Fokozódik az ázsiai poloskák inváziója.
Még mindig nem tudni, mi végzett a félperzsa Mucikával. Az állatot kegyetlenül megnyúzták, azonban halálát mégsem ez okozhatta. Elképzelhető, hogy valamilyen szert kapott, ami végzett vele.
Orbán Viktor társaságában nézett bele a dzsúdó-vb döntőibe Vlagyimir Putyin. Az orosz elnök többórás késéssel érkezett meg Budapestre, így a világesemény megnyitójáról lemaradt.
Először szerveztek sétarepülést a Balaton felett a Goldtimer Alapítvány matuzsálemkorú repülőjével tegnap délelőtt a ragyogó napsütést kihasználva. A gép utasai több száz méter magasból gyönyörködhettek a magyar tengerben, illetve a közeli Hévízi-tóban.
Még mindig nem tudni, mi végzett a félperzsa Mucikával. Az állatot kegyetlenül megnyúzták, azonban halálát mégsem ez okozhatta. Elképzelhető, hogy valamilyen szert kapott, ami végzett vele.