Harrach Péter szerint a nyílt társadalom modellje működésképtelen; a KDNP frakcióvezetője erről a gondola.hu portálon hétfőn megjelent interjúban beszélt. Szerinte az Európai Unió "nehézkes működése és a józan tagállami döntések akadályozása ugyanarról a tőről fakad, az ideológiai megközelítésből", ennek alapja pedig nem más, mint a nyílt vagy nyit
Több nógrádi vonalon is szünetel a vonatközlekedés a kidőlt fák miatt, a Budapest-Debrecen-Nyíregyháza vonalon is késésekre kell számítani hétfő este - közölte a Mávinform sajtóügyletese az MTI-vel.
Csúszdaparkba viszi a Blikk a i Salamon Gézát, feleségét, Ildikót és unokáit. A férfi nem először járt szerencsével: tavasszal 30 ezer forint ütötte a markát. A Balaton mellett mosolygott rájuk a szerencse, épp nyaralnak, és a vakáció alatt is a Blikk-kel kezdik a napot. Így a nyaralás hazautazva folytatódik.
Nagyon keveset tudnak egymásról Magyarország és Szlovénia polgárai, de folyamatosan dolgozzák le a lemaradást - hangsúlyozta a szomszédos állam posztjáról heteken belül távozó budapesti nagykövete az M1 aktuális csatorna hétfő esti műsorában.
Nem kizárt, hogy jövő nyáron már egy drága étteremben szolgálja fel a vacsorát az a H. László, akit korábban a móri mészárlással is meggyanúsítottak. A férfi ugyan még jelenleg is többéves börtönbüntetését tölti, azonban jövő nyáron, hosszú fogság után szabadul.
Éppen a vihar elől menekült, és védett helyet keresett az a két nő, akikbe a Körös-toroki szabadstrandon csapott bele a villám vasárnap. Mindkét asszonyt újra kellett éleszteni, lapzártánkkor is az intenzív osztályon feküdtek.
Hétfőn a késő esti órákra eltávolították a viharban kidőlt fákat, amelyek több vonalon nehezítették a vasúti közlekedést, ám a menetrend teljesen csak kedd hajnalra áll helyre - tájékoztatott a Mávinform sajtóügyeletese.
Több mint 400 börtönőr áll hamarosan munkába. Ők most fejezték be azt a féléves képzést, amelyen a személyi motozást, a cellaátvizsgállást vagy éppen az elítéltek megbilincselésének főbb szabályait sajátították el. Folyik a hazai börtönépítési program, így egyre több smasszerre van szükség. További részletek a videóban.
Hétfőn a késő esti órákra eltávolították a viharban kidőlt fákat, amelyek több vonalon nehezítették a vasúti közlekedést - tájékoztatta az MTI-t a Mávinform sajtóügyeletese.
Az elmúlt hét évben az állam által finanszírozott meddőségi kezelések több mint egyötöde volt sikeres; a lombikkezelések kiterjesztéséről már megszületett a kormánydöntés, amely ebben a hónapban életbe is léphet - írta a Magyar Hírlap kedden.
Írásos indoklást várna az iskolaigazgatók kinevezésénél a fenntartótól a Nemzeti Pedagógus Kar. A szervezet szerint így számos vitás kérdést lehetne megoldani pusztán azzal, hogy az elutasított pályázók szakmai érveket kapnak válaszként. A szakszervezet is támogatja a kezdeményezést, bár további jogorvoslati lehetőséggel egészítené ki. A tárca egye
A búzatermelők elégedettek a termés mennyiségével és minőségével is, és az árak további emelkedését várják, a malmok arra készülnek, hogy az új termésből készülő liszt árát 5-10 százalékkal megemelik - írta a Világgazdaság kedden.
Az agydaganattal küzdő John McCain arizonai republikánus szenátor kedden visszatér Washingtonba, hogy részt vegyen az egészségbiztosítási törvényről tartott szenátusi szavazáson, a hírt a szenátor irodája jelentette be hétfőn este.
Csaknem négyszáz dolgozót azonnal fel tudna venni a MÁV, a több mint 38 ezer embert foglalkoztató állami vasúttársaság 399 fős létszámhiánnyal küzd - írta a Magyar Nemzet keddi számában.
Kíváncsi lennék rá, hogy azok közül, akik bőszen támadják, a Fidesz óhajának megfelelően, Soros Györgyöt, vajon hányan tudják, hogy mi is a baj a Magyarországon amúgy sok pénzt befektető milliárdossal.