Tavaly kissé nőtt, az előző évi 75,7 évről 75,9 évre emelkedett a születéskor várható élettartam Magyarországon, de még így sem sikerült elérni a 2014-es szintet, ami 76 év volt - írta a Világgazdaság.
Várhatóan október közepén, nem nyilvános, úgynevezett előkészítő tanácsülésen kezdi meg az újrakezdődő vörösiszapper vádlottjai büntetőügyének tárgyalását a Győri Törvényszék - írta a Magyar Hírlap hétfőn.
Tavaly kissé nőtt, az előző évi 75,7 évről 75,9 évre emelkedett a születéskor várható élettartam Magyarországon, de még így sem sikerült elérni a 2014-es szintet, ami 76 év volt - írta a Világgazdaság hétfőn a Központi Statisztikai Hivataltól (KSH) kapott adatok alapján.
A tiltakozók 19 órától a fővárosi Rumbach Sebestyén utcában gyülekeznek, elmondásuk szerint nem kérnek a „jogi intézkedésnek álcázott megtorló akciókból”.
Több iskolában is felháborodást váltott ki, hogy nem a helyi tantestületek és a közösség által támogatott intézményvezető-jelöltek pályázatát fogadta el az Emmi.
Tavaly kissé nőtt, az előző évi 75,7 évről 75,9 évre emelkedett a születéskor várható élettartam Magyarországon, de még így sem sikerült elérni a 2014-es szintet, ami 76 év volt - írta a Világgazdaság hétfőn a Központi Statisztikai Hivataltól (KSH) kapott adatok alapján.
A római-parti fák örökbefogadásával tiltakoztak civilek a tervezett mobilgát miatti fakivágások ellen. Az LMP törvénnyel védené a fákat – javaslatukat ősszel nyújtják be a parlamentnek.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Állami Egészségügyi Ellátó Központ elkészített egy nyílt levelet, amit az egészségügyi intézmények vezetőivel íratnának alá – írja a Népszava. A levél az egészségügy helyzetéről szóló álhírek terjesztésével vádolt sajtónak szól.
„Egyik nap arra ébredtem, hogy nem működik a jobb lábam, de nem akartam rögtön dokihoz menni. Azt gondoltam, elmúlik” – idézte fel keserű emlékeit Som Lajos, aki szinte képtelen volt ráállni a lábára.
Hatalmas a munkaerőhiány a magán- és az állami szektorban is, nem segített a bérrendezés sem. A MÁV ezért most hasonlóan több vállalathoz, toborzási bónusszal próbálja elejét venni annak, hogy elfogyjanak dolgozói.
Másfél óra alatt 80 helyszínre riasztották a hajdú-bihari tűzoltókat vasárnap este viharkárok elhárítására - közölte a térségi katasztrófavédelmi igazgatóság megbízott szóvivője az MTI-vel.
Már ezen a héten elindulhat az első nyugdíjas-szövetkezet, melybe azok jelentkezhetnek, akik a nyugdíj mellet is dolgozni szeretnének; akár anyagi megfontolásból, akár a felesleges energiák leadása miatt.
Folyamatosan nő a magyar háztartások internetellátottsága: 2010-ben még csak 58 százalékuknak volt internet-hozzáférése, 2016-ban pedig már 79 százalékuknak, de az országon belül jelentősek a különbségek az egyes régiók között - írta hétfői számában a Magyar Nemzet.
A haderőfejlesztés is szóba került Orbán Viktor miniszterelnök tusványosi beszédében – hogy ennek nyomán vajon egy biztonságpolitikai szempontból megfogalmazott, komplett stratégiáról beszélhetünk-e, arról Nógrádi György beszélt a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában hétfőn.
Megfizethető és jó minőségű internet-szolgáltatással lehet csak sikeres Magyarország - erre is utalt Deutsch Tamás miniszterelnöki biztos a közmédiában.
Magyar 4x100-as gyorsváltó korábban még soha nem jutott döntőbe sem olimpián, sem világbajnokságon. Most hatalmas bravúrral a Kozma Dominik, Németh Nándor, Holoda Péter és Bohus Richárd összeállítású férfi 4x100 méteres gyorsváltó bronzérmet szerzett.
Az Országos Rendőr-főkapitányság állományába tartozott, de a Belügyminisztériumban is dolgozott. a napokban röppent fel a hír, hogy vádat emelnek ellene, most az ügyészség hivatalosan is bejelentette a vádemelés tényét és azt is, mi áll a vádiratban.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara felhívásainak is köszönhetően aktívak voltak a magyar gazdálkodók az uniós Közös Agrárpolitikával (KAP) összefüggő konzultáció során: hazánkból érkezett a hatodik legtöbb vélemény a reform tervezéséhez. A válaszadók közel kétharmada támogatja, hogy a mezőgazdasági termelők közvetlen támogatása megmaradjon.
Egy ember meghalt, tizenhatan pedig súlyosan megsebesültek a hatalmas viharban. A vihar fákat döntött a parkoló autókra és kempingezők sátraira a romániai Csarnóházán.