Helyi taxisok, Budapestről érkező hiénák és engedéllyel nem rendelkező alkalmi személyszállítók harcoltak Zamárdiban a fesztiválozók kegyeiért. Oltári nagy lehúzásokról, bankautomatákhoz kísért külföldiekről és üvöltözős ajtócsapkodásokról meséltek „tiszta taxisok” az atv.hu-nak.
Mégsem a Hajdú-Bihar megyei Váncsodon keresztül közlekednek majd azok a kamionok, amelyek az M4-es autópálya építéséhez szállítanak anyagokat. A polgármester ugyanis bejelentette, hogy a helyiek tiltakozása miatt elkerülő út épül a település határában. További részletek a videóban.
A kajakos Takács Tamara aranyérmet szerzett 500 méter egyesben a plovdivi kajak-kenu Európa-bajnokság vasárnapi versenynapján. A megfiatalított magyar együttes a szombati remeklés után folytatta ragyogó szereplését a plovdivi kajak-kenu Eb-n. Takács Tamara és a férfi kajak páros is Európa-bajnok!
Időarányosan és jól halad előre az országszerte összesen 39 épületet érintő nemzeti kastély- és várprogram - mondta Virág Zsolt, kiemelve, hogy az egységes rendszerben való működtetés feltételeit is kidolgozták már.
Továbbra is erős a forgalom a röszkei autópálya-határátkelőnél: a személyautóknak a kilépő oldalon három órát kell várakozniuk, az autóbuszok mindkét irányba kétórás sorra számíthatnak.
Hatalmas lehúzások voltak fuvarozás szempontjából a Balaton Soundon. A helyi taxisokon kívül voltak ről érkező hiénák és engedély nélküli személyszállítók is, akik a külföldi fesztiválozókat rendszerint becsapták.
Bár úgy tűnhet, az Európai Bizottság a korábbiaknál sűrűbben indít kötelezettségszegési eljárásokat Magyarország ellen, Gyévai Zoltán szerint emögött nem lehetnek politikai megfontolások.
A Fidesz szerint értelmetlenné és haszontalanná vált az MSZP és a DK hallgatása a Czeglédy-ügyben, miután Czeglédy Csaba és társai esetében meghosszabbították az előzetes letartóztatást.
Csak harmad annyi pedagógus jelentkezett idén a minősítési eljárásra, mint ahánynak lehetősége volt. Jövőre pedig még kevesebbre számítanak. A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke szerint ez a kormány életpálya-modelljének bukását jelenti. A szakértők azt fájlalják, hogy a minősítési rendszer rengeteg felesleges adminisztrációt igényel, míg a valód
Már csak a minisztériumi engedély hiányzik ahhoz, hogy hosszú idő után újra legyen fogászat és védőnői szolgálat Tiszasason. Igen ám, csakhogy már lassan fél éve várják az engedélyeket.
A magyar versenyzők két-két arany- és ezüst-, valamint egy bronzérmet szereztek a vasárnapi 200 méteres döntőkben a plovdivi kajak-kenu Európa-bajnokságon.
A Margitszigeten a Palatinus mellett nyitotta meg új strandbüféjét az ország egyik legismertebb szakácsa, Bíró Lajos. A Pénzcentrum csapata is megkóstolta a profi séf strandkajáit. Itt vannak a tapasztalataink. A nyári szezon a strandok...
Szemét gyulladt meg a Csongrád megyei Felgyő külterületén a regionális hulladékkezelő központban vasárnap - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a honlapján.
Mintegy harminc kilométer hosszan, több helyen meggyulladt a vasúti töltés mellett lévő tarló, száraz fű és gaz Komárom és Kisbér között - közölte a katasztrófavédelem.
Kihúzták a Hatoslottó 28. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten nem volt telitalálat, így a következő sorsoláson 695 millió forint lesz majd tét. A Hatoslottó nyerőszámai emelkedő számsorrendben a következők:5; 12;...
Csak hivatalos jegyértékesítő partnertől érdemes belépőt vásárolni - hívták fel a figyelmet a vizes vb szervezői. A szervezők elmondása szerint a hivatalos jegyértékesítő oldal nem számol fel semmilyen extra kezelési díjat...