2017. július 15. szombat

júl. 15
7:12
Káosz jöhet Ferihegyen, erre figyeljen (Infostart)
Korlátozásokra kell készülni hétfő délután a Liszt Ferenc-repülőtéren és környékén - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
júl. 15
7:45
Miért tilos a Balatonon balatoni halat árulni? (ATV)
Ön tudta, hogy a balatoninak árult keszeg román vagy ukrán? A hekk pedig Argentínából érkezik kővé fagyva? A balatoni halsütőkben tilos balatoni halat árulni, a Balatonon már halászat sincsen. A tiszai és dunai halak is eltűntek az éttermekből. A Heti Napló riportja.
júl. 15
8:06
FINA 2017 - Pénzben úszó világbajnokság (Alternatív Energia)
A fél világ Budapestre figyel, mégis kérdés, nyer-e a város, vagy az adófizető a monstre rendezvényen.
júl. 15
8:08
Alámerülsz, megfulladsz (Alternatív Energia)
A világsajtó – tisztelettel vagy borzadva – Orbánt immár Trumppal, de főleg Erdogannal, Putyinnal, a lengyelekkel említi együtt.
júl. 15
8:10
Német röpülők elfogtak egy holland vitorlást (Alternatív Energia)
Haderőnemek ritka találkozása
júl. 15
8:51
Hatályba lépett a plakáttörvény (HírTV)
A jogszabály megtiltja a pártoknak a plakátolást a kampányidőszakon kívül.
júl. 15
8:54
Budapest a menekültválság csúcspontján és most - képek (Blikk)
Emlékezetes, hogy 2015 derekán több ezer migráns lepte el forgalmasabb csomópontjait. Közülük is leginkább a Keleti pályaudvar környékén voltak a legtöbben. A migránsok szerte a Baross téri aluljáróban sátrakkal táboroztak le, ahol a tömegtől lépni alig lehetett. A i migránskrízis világszerte bekerült a sajtóba, jó szándékú emberek és segélyszerve
júl. 15
9:03
Ítélkezési szünet kezdődik a bíróságokon (ATV)
Szombaton kezdődik és augusztus 20-áig tart a nyári ítélkezési szünet az ország bíróságain. A törvénykezési szünet alatt a bíróságok - fő szabály szerint - nem tartanak tárgyalásokat.
júl. 15
9:12
Ha hétfőn intézne bármi hivatalos ügyet, az szívás lesz, mert sztrájkolnak az önkormányzatok dolgozói (Blikk)
Hétfőn reggel nehézkes lesz az önkormányzati ügyintézés, sztrájkolnak a dolgozók - írta Magyar Idők szombaton.
júl. 15
9:30
Könnyedén átverhető a BKK új, mobilos jegyrendszere - 50 forintért lehet havi bérletet venni (Blikk)
A vizes vb előtti napokban indította el az online jegyértékesítését, illetve saját e-jegy applikációját a BKK. Egy nap sem kellett hozzá, alapszintű programozói ismeretekkel és egy kis hackeléssel már fel is törték a rendszert, amit konkrétan semmi nem véd. De nem ez az egyetlen gyenge pontja a rendszernek.
júl. 15
9:32
Árokba csapódott egy lopott Trabanttal, ami fejre állt, majd teljesen kiégett Bökönyben - képek (Blikk)
Hajnal fél kettő körül Téglás irányából Bököny központja felé a Dózsa György úton haladt egy 4 ütemű Trabant, amikor vezetője elvesztette uralmát a jármű felett, mely az úttest bal oldalán található vízelvezető árokba csapódott. Az autó a tetején állt meg, majd vázig égett.
júl. 15
10:00
Megkapta az idézést a kémkedéssel gyanúsított magyar EP-képviselő (Infostart)
Visszaérkezett Kovács Béla kémkedéssel gyanúsított jobbikos EP-képviselő ismételt gyanúsítotti kihallgatásra szóló idézésének tértivevénye a nyomozó főügyészségre - tudta meg a Magyar Idők.
júl. 15
10:03
Kiderült, miért hagyták órákra a kórház folyosóján a holttestet (ATV)
A hatályos törvények miatt nem vihették el azonnal annak az idős férfinak a holttestét, aki szerda délután esett össze az egyik fővárosi kórház folyosóján – állítja az intézmény.
júl. 15
10:09
Magyar ezüstérem zápor a Nemzetközi Kémiai Diákolimpián (hirado.hu)
Négy ezüstérmet szerzett a magyar csapat a szombaton zárult Nemzetközi Kémiai Diákolimpián - közölte Magyarfalvi Gábor csapatvezető.
júl. 15
10:27
MSZP: Értelmetlen, amit a kormány művel a Heinekennel (HírTV)
Jövő januárjától teljesen megszüntetik a sörgyártást a Heineken Hungária Zrt. Martfűi Sörgyárában.
júl. 15
10:33
Flancolás a parlamenti munka, de a fizetést felveszi (HírTV)
Közpénzért hallgat több országgyűlési képviselő az Országgyűlésben.
júl. 15
10:45
Flancolás a parlamenti munka, de a fizetést felveszik (HírTV)
Közpénzért hallgat több országgyűlési képviselő az Országgyűlésben.
júl. 15
10:48
Hétfő reggel ne is próbálkozzon az önkormányzati ügyintézéssel (Infostart)
Valószínűleg csak ősszel várható döntés azoknak a közalkalmazottaknak a bérrendezéséről, akik a korábban megalkotott életpályamodellekből kimaradtak – értesült a Magyar Idők. A szakszervezet ezért megtartja a hétfőre szervezett kétórás munkabeszüntetést.
júl. 15
10:57
Jobbik: A Fidesz és az MSZP is felelős a milliárdos hiányért (HírTV)
A párt szerint a többi között a haveri alapon működő káderpolitika vezetett Pécs eladósodásához.
júl. 15
11:03
Másfél óra alatt öt magyar Eb-győzelem (hirado.hu)
Bodonyi Dóra, a női páros, a női és a férfi négyes, valamint a női kenu kettes is Európa-bajnok a plovdivi kajak-kenu Eb-n.
júl. 15
11:18
Fizetős lett a zánkai strand (Menedzsment Fórum)
A Balaton északi partjának legnagyobb szabadstrandja 22 ingyenes év után kér pénzt a csobbanásért.
júl. 15
11:18
Drámaian nőhet a gépi kávé ára (Infostart)
Az italautomatákat működtető magyar cégek drasztikus áremelésre kényszerülnek, vagy abbahagyják a szakmát, és visszahívják gépeiket egy új jogszabály miatt - számolt be a Magyar Nemzet.
júl. 15
11:21
Nyíltvízi úszásban Rasovszky Kristóf ötödik lett (hirado.hu)
Szoros versenyben Rasovszky Kristóf a pontszerző ötödik helyen, Papp Márk a 31. helyen ért célba. Rasovszky két és fél km után még vezetett, csak a táv második felében tudták megelőzni.
júl. 15
11:21
„Csodavárással és hatalmi játékokkal nem lehet kormányt váltani” (HírTV)
Az ellenzéki összefogás esélyeit latolgatták az Ökopolisz Nyári Akadémiáján.
júl. 15
11:33
A korrupcióra koncentrál a négynapos fesztivál (HírTV)
A szervezők szerint ez akkora méreteket öltött Magyarországon, hogy nem lehet szó nélkül elmenni mellette.
júl. 15
11:54
Betegnek diagnosztizálták Emese magzatát, abortuszt javasoltak neki, elutasította és egészséges babája lett (Blikk)
Balázska most tíz hónapos. Édesanyja, Emese akaraterejének köszönheti, hogy világra jöhetett és él. Az orvosok ugyanis 12. hetes magzati korában azt javasolták anyjának, vetesse el a gyermeket, mert Down-kóros lesz.
júl. 15
11:56
Négy ezüstérmet szereztek a magyar diákok a Nemzetközi Diákolimpián (Blikk)
Négy ezüstérmet szerzett a magyar csapat a szombaton zárult Nemzetközi Kémiai Diákolimpián - közölte Magyarfalvi Gábor csapatvezető az MTI-vel.
júl. 15
11:57
Vizes vb - A franciáké az első arany (Alternatív Energia)
Rasovszky Kristóf a hetedik helyen végzett a nyíltvízi úszók 5 kilométeres versenyében.
júl. 15
11:57
Trócsányi: A kormány az ország egyik kiemelkedő egyetemének tartja az NKE-t (hirado.hu)
A kormány a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet (NKE) az ország egyik kiemelkedő jelentőségű egyetemének tartja - mondta az igazságügyi miniszter az egyetem Államtudományi és Közigazgatási Karának oklevélátadó ünnepségén, szombaton Budapesten.
júl. 15
12:03
Megható történet: összefogtak a trabantos néniért (Ripost)
Óriási összefogás alakult ki az országban, miután a Trabant, a régi "szocialista" autótípus rajongói megtudták, hogy rádőlt egy fa egy hódmezővásárhelyi autóra a hatalmas viharban, a Trabant pedig teljesen szétroncsolódott.
júl. 15
12:06
Drámaian nőhet a kedvelt ital ára (Infostart)
Az italautomatákat működtető magyar cégek drasztikus áremelésre kényszerülnek, vagy abbahagyják a szakmát, és visszahívják gépeiket egy új jogszabály miatt - számolt be a Magyar Nemzet.
júl. 15
12:12
Félelem és reszketés Velencén: Teljes káosz uralkodott tegnap az EFOTT-on (Blikk)
Enyhe kifejezéssel is kisebb káosz uralkodott tegnap az EFOTT-on. Előre kinyomtatott jegyekkel is több órás sorban állás, teljes káosz, pocsék szervezés, trágya hangosítás.
júl. 15
12:18
Nem tolonganak a minősítésért a tanárok (Infostart)
Harmincötezer pedagógusnak lenne lehetősége arra, hogy részt vegyen az idén a minősítési eljárásban és így jövőre magasabb fizetési kategóriába lépjen, ám csak 13 423-an pályáztak - írta a Magyar Hírlap.
júl. 15
12:39
Nagyvonal: Orbán Viktor 15 évvel azután, hogy Medgyessy Péter elverte, újra együtt tud nevetni egykori riválisával (444.hu)
Na ez a vizes vb nemzetegyesítő ereje! A miniszterelnök vizes vb-s videójából az is kiderült, hogy egyszerűen imádják a fiatalok.
júl. 15
12:51
Az első és harmadik helyen a magyar pólósok (hirado.hu)
Jóllehet a legutóbbi, 2015-ös világbajnokságon Kazanyban lemaradt a dobogóról - a férficsapat 6., a női 9. lett -, így is Magyarország a legsikeresebb szereplője a vízilabda-világbajnokságok 1973 óta íródó történetének.
júl. 15
12:51
Szakértő: a nyár leggyakoribb gyerekbalesetei a törések és a napégés (ATV)
A csonttörés, a zúzódás, a napégés, a száj- és bélfertőzés, valamint a rovarcsípés a leggyakoribb egészségügyi probléma a gyermekeknél nyáron - mondta Póta György háziorvos az M1 aktuális csatorna szombati műsorában.
júl. 15
12:51
Az iszap mélyéről emelnék ki a szovjet harckocsit (HírTV)
A szakértők szerint egy T–34-es szovjet harckocsi lehet a Tiszában.
júl. 15
13:09
Milyen betegségek gyötrik a gyerekeket nyáron? (hirado.hu)
A csonttörés, a zúzódás, a napégés, a száj- és bélfertőzés, valamint a rovarcsípés a leggyakoribb egészségügyi probléma a gyermekeknél nyáron - mondta Póta György háziorvos az M1 aktuális csatorna szombati műsorában.
júl. 15
13:36
"Legagyizta" a BKK online értékesítési rendszerét az Együtt (Alternatív Energia)
A rendszer tegnap este óta nem is működik - "Meddig folytatható a felelőtlen ámokfutás a cégnél?"
júl. 15
13:51
Egy Netanjahu-Orbán megállapodás miatt kerülnek le a Soros-plakátok? (ATV)
Csak annak mindegy, hogy kötelezettségszegési eljárás indult Magyarország ellen, akinek az ország sorsa is mindegy – ezt mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Kovács László.
júl. 15
13:51
Rettenetes baleset ért egy munkást: lábát bepréselte a traktorkerék (Ripost)
A kisközségben található erdős területre riasztották a légi mentőket egy sérült férfihez.
júl. 15
14:18
12 évvel megúszhatja a gödöllői gázoló, aki megölte Zsófiát (Blikk)
Életfogytig tartó börtön helyett akár 15 vagy 12 évvel is megúszhatja a szép színházi közönségszervező, B. Zsófia (†24) gyilkosa.
júl. 15
14:21
Potápi: Kötelesség '56 hőseinek bemutatása (hirado.hu)
Kötelesség az '56-os hősök emlékének ápolása, mert a mai szabadság nekik köszönhető - mondta a Miniszterelnökség államtitkára az újiregi Büszkeségpont avatásán szombaton.
júl. 15
14:39
A Jobbik szerint a Fidesz már retteg tőlük (hirado.hu)
A szombaton hatályba lépett fideszes plakáttörvény rávilágít arra, hogy a jövő évi választás közeledtével a Fidesz már nem fél, hanem retteg a Jobbiktól - mondta Jakab Péter, az ellenzéki párt szóvivője szombati budapesti sajtótájékoztatóján.
júl. 15
14:48
Pörög a használtautók piaca (Infostart)
Rekordmennyiségű, mintegy 175 ezer használtautó adásvételét bonyolították le Magyarországon a második negyedévben, szemben az előző negyedévi 158 ezerrel. Mindez a csökkenő átlagár ellenére is jelentős, közel 7 pontos emelkedést eredményezett az eladott hazai használtautók összértékének alakulását mutató indexben, amely meghaladta a 135 pontot a má
júl. 15
15:09
Hiába nyertek támogatást, az önrész nem jár vissza (HírTV)
Nem fizeti vissza a lakók pénzét a tápiómenti települések csatornázására létrehozott társulat – állítja egy helyi civil szervezet.
júl. 15
15:12
Ez a lány MELEGÍTŐBEN ment be a Balaton Sound VIP-jébe - videó (Blikk)
A Fjällräventől kaptunk tesztelésre néhány terméket, nekem a hátizsák és a nadrág jutott. A nyári szezon kezdetével elég egyértelműnek tűnt, hogy a VOLT-on, illetve a Balaton Soundon fogom kipróbálni őket.
júl. 15
15:33
Az életminőséget védi az élelmiszerbiztonsági akcióterv (hirado.hu)
A magyar emberek életminőségét védi a kormány húszpontos élelmiszerbiztonsági akcióterve, elősegítve az élelmiszerek minőségének javítását, a vásárlói tudatosság fejlesztését és a hatósági tevékenység hatékonyságának növelését - mondta a földművelésügyi miniszter szombaton a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszaderzsen.
júl. 15
15:33
Több Mahir-oszlop már fehérbe borult (HírTV)
A fővárosban már megkezdték a pártok plakátjainak letakarását. Hatályba lépett ugyanis a plakáttörvény.
júl. 15
15:48
A vizes vb szobrai - Fotók! (Alternatív Energia)
Zsürizzen! - Valamennyi köztéri mű Szőke Gábor Miklós alkotása.

Keresés