2017. július 11. kedd

júl. 11
16:00
Még az eddig tervezettek sem épültek meg, de újabb tanuszodákat ígérnek (Infostart)
Miközben a 2014-ben megígért 24 tanuszodából eddig mindössze egyetlen létesítmény készült el, egy nemrég megjelent kormányhatározat újabb 26 településen rendelkezik tanuszoda-építésről – írta a Magyar Nemzet.
júl. 11
16:00
„Egy pillanat volt, nem lehetett rá felkészülni” (HírTV)
Somogy megyében okozta a legnagyobb károkat a hétfő esti vihar.
júl. 11
16:03
Csalás miatt nyomoznak a Green Holidays ügyében (Pénzcentrum)
Csalás bűntett elkövetése miatt ismeretlen tettes ellen nyomozás indult a rendőrségen a Green Holidays csődje ügyében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság. De a fővárosi kormányhivatal fogyasztóvédelmi hatósága is vizsgálatot...
júl. 11
16:06
Gyász - Elhunyt a súlyos beteg, 19 hónapos kislány, Zituska (Blikk)
Elhunyt a kis, 19 hónapos Zita, akit csak egy bécsi klinikán, egy igen drága műtéttel lehetett volna megmenteni. P. Zita szüleinek nagyon sokan próbáltak segíteni, egyebek mellett a Fradi szurkolói, akik gyűjtöttek is a kislánynak, az FTC segítségével csináltattak steril szobát a kicsinek.
júl. 11
16:06
Golgota-per - Döntött a Kúria (Alternatív Energia)
Az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására kötelezték.
júl. 11
16:08
Kiestek a magyarok a budapesti tenisztornáról (Alternatív Energia)
Udvardy Panna is kiesett a 28 millió összdíjazású versenyből.
júl. 11
16:10
"Allahu Akbart" kiáltott, börtönre ítélték érte (Alternatív Energia)
Terrortámadást szimulált a tömegben.
júl. 11
16:15
Az utolsó pillanatban hívták meg a magyar úszólegendákat a vébé megnyitójára, majd egy nappal később vissza is mondták az egészet (444.hu)
Az Index információi szerint eleve az 1500 VIP-napijegyből 20-25 darabot tettek félre a magyar úszás nagy alakjainak.
júl. 11
16:18
Egy fontos kérdésben megmenekült a kormány (Infostart)
Mentesülnek jövőre a háziorvosok az öt évnél régebben megszerzett praxis eladása utáni személyi jövedelemadó megfizetése alól – jelentette be Ónodi-Szűcs Zoltán. Az egészségügyi államtitkár azt elmondta, hogy megszűnt a patika-hitelprogram miatt indult uniós kötelezettségszegési eljárás.
júl. 11
16:18
Ma is annyiért vásárol az állam földeket az útépítéshez, mint a Sukoró-ügyben (HírTV)
Összesen 103 ingatlant szerzett meg az állam 321 tulajdonostól, mintegy 49 hektárt, 214 millió forint kártalanítási összegért.
júl. 11
16:27
Orbánra festi át a Soros-plakátokat a DK (ATV)
A DK célja, hogy az "efféle uszító plakátok eltűnjenek a közterekről".
júl. 11
16:42
Teljesen új feladatot kap a volt magyar miniszterelnök (Infostart)
Hét európai szakember társaságában augusztus elsejétől 18 hónapon át Bajnai Gordon volt magyar miniszterelnök is tagja lesz annak a Befektetési Bizottságnak, amely az Európai Befektetési Bank (EIB) kezelésében lévő Európai Stratégiai Beruházási Alap (EFSI) döntéseit készíti elő.
júl. 11
16:42
Megható - Így búcsúzott utolsó munkanapján az ATV szép műsorvezetője - exkluzív fotók az utolsó percekről! (Blikk)
Mészáros Antónia elbúcsúzott az ATV-től, utolsó napján a gyermekét is bevitte dolgozni.
júl. 11
16:45
Visszavonatnák Soros díszpolgári címét (hirado.hu)
Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség Soros György díszpolgári címének visszavonására hívta fel a Fővárosi Közgyűlést kedden, az MTI-hez eljuttatott közleményében.
júl. 11
16:51
„Ha letérdelnek, akkor sem leszünk ott” - úszólegendákat sérthettek meg a vizes vb megnyitójának szervezői (ATV)
Egykori olimpiai és világbajnok úszókat kértek fel szereplésre az utolsó pillanatban, majd egy napra rá közölték velük, hogy még sincs rájuk szükség a megnyitóünnepségen.
júl. 11
16:54
Nyári szabadságra menne? Felejtse el! (Infostart)
A Munka Törvénykönyve nem ismer olyan fogalmat, hogy nyári szabadság annak ellenére, hogy a legtöbben természetesen nyáron szeretnének hosszabb szabadságra elmenni - mondta az InfoRádiónak Bodnár Lilla ügyvéd, munkajogász.
júl. 11
16:54
18-szorosan is túlárazhatták a Batthyány téri ugrótornyot (HírTV)
Szakemberekkel utánaszámoltunk, mennyi lett volna a reális ár a vizes vb ugrótornyáért.
júl. 11
17:03
Ónodi-Szűcs: a mozgást nem lehet elég korán elkezdeni (hirado.hu)
A mozgás fontosságára hívta fel a figyelmet az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára a zánkai Erzsébet-táborban, ahol speciális kosárlabdázók programján vett részt kedden.
júl. 11
17:12
"Elég a kifogásokból!" - A Kossuth téren tiltakozott a Greenpeace (Fotók) (Alternatív Energia)
Koporsóvá vált méhkaptárakkal hívták fel a figyelmet a neonikotinoidos rovarirtó szerek veszélyeire.
júl. 11
17:14
Rekordbírságra büntették a Heineken leányvállalatát (Alternatív Energia)
júl. 11
17:15
Elhunyt Schubert Éva (ATV)
A Főváros Főpolgármesteri Hivatala közleményben tudatta, hogy elhunyt Schubert Éva színésznő.
júl. 11
17:18
Hősök lennének olvasóink: rengetegen segítenének a rablótámadások elkövetőinek elcsípésében (Blikk)
Olvasóink szavaztak, íme az eredmény.
júl. 11
17:18
Kazah juhok: az Együtt szerint elfogadhatatlan, hogy így ért véget az ügy (HírTV)
Nem bűncselekmény a mai Magyarországon, ha az állam összeollózott tanulmányért fizet.
júl. 11
17:20
Pusztító viharok tarolják le az országot a héten (Blikk)
Nincs okunk fellélegezni, sőt úgy tűnik, az országon tegnapra virradóra végigsöprő ítéletidő a következő napokban is bármikor megismétlődhet.
júl. 11
17:21
Több száz új munkahely Pécsett (hirado.hu)
Több mint 200 új munkahelyet létesít 2018 végéig a baranyai megyeszékhelyen az infokommunikációs szektorban tevékenykedő IT Services Hungary (ITSH) Kft., amely 350 millió saját forrásból 1800 négyzetméterrel bővítette pécsi szolgáltató központját.
júl. 11
17:23
Elhunyt Schubert Éva (hirado.hu)
Nyolcvanhat éves korában elhunyt Schubert Éva Kossuth-díjas színész, érdemes művész - közölte a Főpolgármesteri Hivatal
júl. 11
17:33
Megint visszadobta a paksi bővítésről szóló népszavazási kérdéseket az NVB (444.hu)
Szél Bernadett és Hadházy Ákos három kérdést adott be, egyik sem ment át a testületen.
júl. 11
17:36
Kiderült: imád strandon szexelni a magyar (Blikk)
Magyarország - Tízből négy magyar szexelt már a strandon a Csajok és Pasik legújabb felmérése szerint.
júl. 11
17:38
Komoly kitüntetést kapott Soros György (Blikk)
Soros György komoly elismerést kapott től – világított rá a 444 egyik olvasója.
júl. 11
17:39
Megint visszadobta a paksi bővítésről szóló népszavazási kérdést az NVB (ATV)
Újabb, a paksi atomerőmű bővítésének megakadályozását célzó népszavazási kérdések hitelesítését tagadta meg keddi ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB). A három kérdést Szél Bernadett, illetve Hadházy Ákos, az LMP két társelnöke nyújtotta be, magánszemélyként.
júl. 11
17:40
Itt van Áder János elnöki közleménye a Délinél történő incidensről (Blikk)
Áder János biztonsági őr kíséretében sétált végig a Déliben egy vonat mellett, amikor az utasok egy része fütyülni kezdett.
júl. 11
17:41
Lehet népszavazás december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánításáról (ATV)
Megkezdődhet az aláírásgyűjtés a december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánítása ügyében, miután a Kúria elutasította a kérdés hitelesítéséről szóló választási bizottsági határozat ellen benyújtott jogorvoslatot.
júl. 11
17:48
Újabb munkaszüneti nappal gyarapodhat Magyarország (Infostart)
Megkezdődhet az aláírásgyűjtés december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánítása ügyében.
júl. 11
17:54
Tudta? Soros György Budapest díszpolgára (Blikk)
Soros György komoly elismerést kapott től – világított rá a 444 egyik olvasója.
júl. 11
17:56
Bizarr baleset: Dunából húzták ki a meseautót (Blikk)
Csak egy fehér négyzet, azaz csak a teteje látszott ki a Duna hullámai közül annak az elektromos kisautónak, amely a folyó vízébe csúszott a Margitsziget budai oldaláról.
júl. 11
17:57
Öt ok, amiért az egész világ minket fog nézni egy hónapon át (hirado.hu)
Már csak három nap, és elrajtol a vizes vb mezőnye!
júl. 11
17:58
Bevándorlás állítja meg a népességfogyást (Blikk)
Csak a bevándorlásnak köszönhető, hogy gyarapodott az Európai Unió népessége az elmúlt évben.
júl. 11
18:00
Terrorizmussal vádolják, mert az ISIS ellen harcolt (Blikk)
A kurdok oldalán harcolt a dzsihád ellen a 26 éves Josh Walker, aki most komolyan megütheti a bokáját, ugyanis szülőhazájában terrorizmussal vádolják.
júl. 11
18:03
Atyaég! Ezek a fiataloknak sose lesz saját lakása (Pénzcentrum)
A magyarok több mint fele rendelkezik valamilyen lakáscélú tervvel. Egy friss felmérés szerint a legtöbben ingatlant vásárolnának, felújítanának, vagy gyermeküket támogatnák lakáscélú megtakarítással. Hazánkban a lakosság...
júl. 11
18:12
A dolgozók követelik: állítsák vissza a vasárnapi boltzárat! (Blikk)
A kereskedelemben akkorává duzzadt a munkaerőhiány, hogy több munkavállaló is visszaállítaná a vasárnapi boltzárat.
júl. 11
18:12
MOK: Ne az egészségügyön spóroljon a kormány (HírTV)
Egyebek mellett ezt követeli a Magyar Orvosi Kamara. Véleményük szerint rengetegen halnak meg olyan okból, amely megelőzhető lenne.
júl. 11
18:15
Gyűlhetnek az aláírások a december 24-ei munkaszüneti napért (hirado.hu)
Megkezdődhet az aláírásgyűjtés a december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánítása ügyében, miután a Kúria elutasította a kérdés hitelesítéséről szóló választási bizottsági határozat ellen benyújtott jogorvoslatot.
júl. 11
18:18
Paks 2 - Elbuktak Hadházyék újabb népszavazási kérdései is (Alternatív Energia)
Az LMP két társelnöke magánszemélyként fordult az NVB-hez.
júl. 11
18:20
Soros György szóvivője: "Európa-ellenes a Fidesz uszítása" (Alternatív Energia)
Visszautasították a plakátkampányt, amely „Európa legsötétebb időszakát idézi fel”.
júl. 11
18:21
Brüsszel már a héten eljárást indíthat a civil törvény miatt (444.hu)
A Bruxinfo forrásai szerint csütörtökön jelentik be a kötelezettségszegési eljárást, és a CEU-törvény miatti eljárást is a második szakaszba léptetik.
júl. 11
18:33
Erősítenék a külhoni magyar jogászképzést (hirado.hu)
A külhoni magyar jogászképzés megerősítésének fontosságát hangsúlyozta a nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár kedden a fővárosban. Szilágyi Péter azokat a határon túli magyar fiatalokat köszöntötte, akik a Szász Pál ösztöndíjprogram keretében szakmai gyakorlatukat kezdték meg a Budapesti Ügyvédi Kamaránál.
júl. 11
18:35
Nemeshanyban öntik össze a Magyarok kenyerének búzáját (hirado.hu)
A Veszprém megyei Nemeshanyban öntik össze augusztusban a Magyarok kenyere program javára gyűjtött búzát, a kezdeményezéshez az ország összes megyéjéből és a határon túlról is érkezik alapanyag - tájékoztatta kedden az MTI-t Nemeshany polgármestere.
júl. 11
18:51
2018-as junior műúszó vb is Budapesté (ATV)
A magyar főváros adhat otthont a 2018-as junior műúszó világbajnokságnak - döntött keddi budapesti tanácskozásán a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA vezetősége.
júl. 11
18:57
Visszavonnák Soros György díszpolgári címét (ATV)
Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség Soros György díszpolgári címének visszavonására hívta fel a Fővárosi Közgyűlést kedden, az MTI-hez eljuttatott közleményében.
júl. 11
19:18
Tízmilliárdokat titkolhattak el, Seszták nem cáfol (HírTV)
Az elhallgatott megbízásokból egy olyan cégnek is jutott, amelyet a fejlesztési miniszterhez szokás kötni.

Keresés