Egyre többen találkoznak otthon a csupán szezámmag nagyságú, barna színű, páncélos koprabogárral. Mérete olyan kicsi, hogy szabad szemmel aligha állapítható meg, hogy vele van dolgunk.
A leggazdagabb magyar város polgári perben követeli vissza az elvonást. Az állam ügyvédje arra panaszkodott, hogy Varga Mihály miniszter titkosította az egyik lehetséges bizonyítékát.
Bevált az, hogy a szülő három nap iskolai hiányzást igazolhat gyermekének félévente, ez elegendő lehet az elkerülhetetlenül az iskolai időszakban megvalósítandó családi programokra, minden mást az iskolai időn kívül kell megszervezni – közölte a Magyar Idők megkeresésére az oktatási kormányzat.
A tavalyihoz hasonlóan várhatóan idén is félmilliónál több pénzbehajtást kezdeményeznek a hitelezők adósaik ellen - nyilatkozta a hétfői Magyar Időkben a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke.
Az elmúlt négy évben közel 5400 kérelmet nyújtottak be az egészségügyi intézmények nyugdíjas korú dolgozó továbbfoglalkoztatására - tudta meg a Magyar Idők a Miniszterelnökségtől.
Komoly változásokat eredményeznek a hazai élelmiszeriparban a Magyar Élelmiszerkönyv kenyerekre vonatkozó új előírásai. A június 22-én hatályba lépő szabályozás értelmében az egyes termékek összetevőinek arányát lényegesen meg kell emelni annak érdekében, hogy az emberek valóban jó minőségű kenyerekhez jussanak hozzá. Ludwig Klára, a JÓkenyér pékme
Új előírások lépnek életbe a kenyerek készítésére vonatkozólag a Magyar Élelmiszerkönyv új szabályzása szerint. A változások 2017. június 22-től lépnek hatályba. Várhatóan megugranak a kenyér és a péktermékek árai.
Nem költözik több minisztérium a Várnegyedbe, az egyes tárcák vidékre helyezésének ötlete pedig elhalt. A Miniszterelnökség komplexuma épül, a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Belügyminisztérium készül még a Várba költözésre – írta a Magyar Idők.
A szülők egy része szerint fárasztó volt a tanév, ezért a gyerek ilyenkor bármit csinálhat. Mások viszont azt mondják, készülni kellene a következő tanévre, ha nem is most mindjárt a szünet elején, de valamikor a közepétől biztosan.
Az elmúlt években háromszorosára nőtt a társasházak kintlévősége, azaz háromszor annyi pénz nem folyik be a közös kasszába a házaknál, mint korábban. Rezsicsökkentés ide, vagy oda, úgy tűnik, egyre többen nem fizetik a közös költséget.
Magyarország elkötelezett a Kínával folytatott együttműködés ügyében, és motorja kíván lenni a Kína és a kelet-közép-európai térség egészségügyi együttműködésének.
A jogi és a fizikai határzár, valamint a tranzitzóna szavatolja Magyarország és Európa biztonságát - jelentette ki Németh Szilárd (Fidesz) hétfőn Röszkén.
A Fidesz elítéli az újabb londoni támadást, részvétét fejezi ki az áldozat családjának, és mielőbbi felépülést kíván a sérülteknek - közölte a nagyobbik kormánypárt kommunikációs igazgatója hétfőn az MTI-vel.
Várhatóan 2019 őszén vezeti be a kormány az új Nemzeti Alaptantervet - erről az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára.
Lex csicska, lex Simicska, lex CÖF, kormánypárti stika SMS-ek szavazatokért és kilóra megvett pártok. Ma is ezerrel pörög a plakáttörvényről szóló vita.