Harminc éve működik a Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió Drogterápiás Otthona. Az intézmény olyan fiatal fiúkat fogad, akik önként vállalják, hogy leszoknak a kábítószerről - mondta az InfoRádióban a szervezet egyik mentora, Józsa Péter.
Az M1 Summa című műsora annak járt utána, hogy melyek a legnépszerűbb nyári gyerektáborok az idei évben, és mennyire terhelik meg a szülők pénztárcáját.
Újra kormányzati plakátokat ragaszt át az Együtt. Ezzel tiltakoznak a magyarországi orosz befolyás és az orosz adatgyűjtés ellen. Szigetvári Viktor azt mondta, hogy az egész országban megrongálják majd a propaganda plakátokat. Közben a Fidesz alelnöke egy interjúban elismerte, hogy a nemzeti konzultáció nem is volt konzultáció. További részletek a
Napközben a sok napsütés mellett a Nyugat-Dunántúlon kevés, másutt több gomolyfelhő képződik, de legfeljebb csak a keleti területeken fordulhat elő néhol futó zápor.
Négy településen rendeznek ma időközi önkormányzati választást: Almásfüzitőn és Csanádpalotán polgármestert, Tatárszentgyörgyön és Izsófalván polgármestert és képviselőket választanak.
Tisztán látható, hogy az igazságszolgáltatáson belül vannak sokan, akik ellenállnak a politikai nyomásnak, de olyanok is, akik elbuknak – mondta a Sukoró per ítéletét kommentálva az ATV Egyenes beszéd című műsorában Vadai Ágnes. A DK alelnöke szerint azok a bűnösök, akik a koncepciós eljárásban részt vettek, és bűnös mód, ahogy az egész eljárás lef
A nemzetpolitikai államtitkár szerint a kárpátaljai magyarság számára is kiemelt a jelentősége annak, hogy szabadon utazhatnak az Európai Unióba, és nagyban hozzájárul, hogy erősödjenek a kapcsolatok az anyaországgal.
Megdöbbentek a nyugodt nógrádi falucska lakói. Négy napig élt úgy közöttük a 25 éves Bálint, hogy előbb megölte, majd saját kertjükben elásta édesapját. Senki nem érti, mi ütött a fiúba, akit gyerekkorától ismertek.