Őszre létrejöhet az LMP, a Momentum és a Párbeszéd együttműködése, amely döntő hatásaal lehet a 2018-as választás kimenetelére – ezt Karácsony Gergely, a Párbveszéd miniszterelnök-jelöltje mondta a 24.hu-nak.
Újabb korrupciógyanús ügy bukkant fel az ellenzéki oldalon, milliárdos méreteket ölthet "a Jobbik-Simicska korrupció" - mondta Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője pénteki sajtótájékoztatóján, Budapesten.
Nem tudjuk, mikor kezdődhetnek meg Nagy-Britanniával a kilépési tárgyalások, csak azt, mikor kell befejeződniük - közölte Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke Twitter-üzenetében pénteken.
Átadták a Dagály sétányt Budapest XIII. kerületében pénteken, a több mint fél kilométer hosszú gyalogosút közvetlen összeköttetést teremt a 3-as metró Forgách utcai megállója és az újonnan épült Duna Aréna, illetve a jövőre megújuló Dagály strand között.
A Suhanj! Alapítvány ugyan kap pénzt külföldről, de nem eleget – mondta ironikusan Gusztos Péter az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A fogyatékkal élők sportolását segítő alapítvány vezetője hozzátette: ha ilyen ütemben fognak fejlődni a jövőben is, a civil törvény akár őket is érintheti.
A kormány kiszámítható családtámogatásáról beszélt Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott pénteken a hevesi megyeszékhelyen, kiemelve, hogy Eger önkormányzata két programmal csatlakozik a családbarát politikához.
Dömötör Csaba, a kormányzati kommunikációért felelős miniszterelnöki kabinetiroda államtitkára nem cáfolta, hogy Rogán Antal az ORFK központjából figyelte a CEU melletti első tüntetést.
A balatoni térség főépítésze válaszút elé akarja állítani a vízparti telkek tulajdonosait: extra adót fizetnek vagy felajánlják sétánynak ingatlanuk egy részét.
A magasztos elveket az első és a második világháborút lezáró békerendszerben is felülírták a politikai érdekek - hangsúlyozta Íjgyártó István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kulturális és tudománydiplomáciáért felelős államtitkára a Veritas Történetkutató Intézet pénteki budapesti konferenciáján.
Egyre több fiatalkorú fogyaszt alkoholt vagy használ különböző drogokat Magyarországon. A megelőzésre most újabb program indult: a kormány csaknem 2 milliárd forintot fordít erre a célra.
A Kádár-rendszerben az úgynevezett Napi Operatív Információs Jelentésekben, amelyeket az állambiztonsági szervek készítenek a felső belügyi vezetés számára, gyakran fedőnéven szerepelnek a szereplők – írja a Blikk.
"A polgármesterek nem mernek bezárni gimnáziumokat, ami óriási hiba" - jelentette ki Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke csütörtökön Debrecenben. A kamarai vezető szerint csökken az iskolába iratkozók száma is, miközben rendkívül erős a gimnáziumok "elszívó hatása". Az ATV A nap híre című műsora is foglalkozik a témával, a ma
Hiába lévén egy párszáz fős falu, Gilvánfa vezetése a gyanú szerint az emberek orra előtt lopta el a közpénzt. A teljes képviselő-testület bírósági pere jövő héten kezdődik.
A lakosság egészségi állapotáért a legkevésbé az egészségügyi ellátórendszer felelős, az egyén egészségi állapotát 43 százalékban az életmód, a jövedelem és a végzettség befolyásolja - közölte az egészségügyért felelős államtitkár egy pénteki budapesti konferencián.
Programot dolgoz ki a Fidesz budapesti választmánya, hogy öt éven belül minden fővárosi belterületi földutat leaszfaltozzanak, a finanszírozáshoz pedig a kormány támogatását kéri - közölte Kocsis Máté, a testület elnöke, józsefvárosi polgármester és Riz Levente, Rákosmente polgármestere pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szeptembertől korszerűsíti a közúti járművezető képzéshez kapcsolódó „T” (mezőgazdasági vontató) kategóriás elméleti vizsgakérdéseket. Az eredményes felkészülés érdekében a kérdéssor már elérhető és szabadon böngészhető az interneten.
Orbán Viktor miniszterelnök, a nagyobbik kormánypárt elnöke munkaebéden látta vendégül a régió országainak jobboldali vezető politikusait a párt budapesti, Lendvay utcai székházában.
Az Európai Parlament által 2008-ban alapított Európai Polgár díjat olyan kivételes teljesítményt nyújtó személyeknek illetve szervezeteknek ítélik oda, akik hozzájárultak a polgárok és a tagállamok közötti szorosabb integráció, a közös megértés előmozdításához, vagy az unió értékeinek képviseletére hivatott programokat alakítottak ki.
A Magyar Idők írt arról, hogy az adóhatóság „költségvetési csalás” gyanújával nyomoz a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Mahir Cityposternél és a Publimontnál.