Több mint negyedmilliárd forinttal támogatta az elmúlt években a Magyar Helsinki Bizottságot Soros György Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF) hálózata és a tőzsdespekulánshoz lazábban kötődő Oak Alapítvány - írta a Magyar Idők.
A Dunán évtizedek óta elmaradó fenntartási-karbantartási munkák következtében mára 250 alá csökkent a hajózható napok száma, és évente mintegy 300 milliárd forintos kár éri a gazdaságot. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. pályázatot írt ki a hajózhatóság javítására - írta szerdai számában a Világgazdaság.
Vadai Ágnes szerint, ha valaki olyan „mazochista”, hogy végignézte a kormányfő keddi beszédet, akkor az annak inkább csak a retorikáján lepődhetett meg. A miniszterelnök nagy politikai elképzelése: Magyarország kivezetése az unióból, vélekedett az Egyenesen stúdiójában.
A lőtereket a sportolási lehetőségek bővítése céljából mérték fel - mondta a Magyar Időknek adott interjújában a Klebelsberg Központ elnöke. Solti Péter úgy fogalmazott, akkor valósulhat meg, ha az iskola igényli.
A Központi Nyomozó Főügyészség korrupciós bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette és gyanúsítottként hallgatta ki a NAV három hivatásos állományú tagját, egy helyi ügyészségi ügyészt és egy további személyt.
A repülőtereken tapasztalható biztonsági ellenőrzésekre kell számítani a magyarországi vizes vb ideje alatt. A hatóságok és a titkosszolgálatok fokozták aktivitásukat. A készültség tesztelését senkinek nem ajánlják - olvasható a Magyar Időkben.
A rendőrség kerítésért és kitartottságért eljárást folytat R. Béla 43 éves kömlői, N. Kálmán 40 éves törökszentmiklósi, P. Tímea 28 éves kunszentmártoni és R. Adrián 26 éves tiszaföldvári lakosok ellen.
A politikai mezőny rangidőse a Magyar Szocialista Párt. A legutóbbi hét év nem tartozik ugyan a dicsőséglistájához, de 2017-tel, Botka László fellépésével és a baloldali fordulattal megpróbált új lapot nyitni. Vajon az év első felében hogyan vélekedtek róla a szocialista politikusok, illetve az elfogult és az elfogulatlan értelmezők?
A bankok új ajánlatokkal készülnek az idén esedékes árfolyamgát kifutására - írja a Magyar Idők. Ennek megfelelően hamarosan megemelkedik a meglévő tartozás után fizetendő törlesztőrészlet, illetve jó eséllyel meg kell hosszabbítani hitelszerződésének futamidejét.
Bohócot csinál magából Áder János, ha aláírja a plakáttörvényt – mondta Volner János az ATV Startban szerda reggel. A Jobbik frakcióvezetője szerint egyértelmű, hogy alkotmányellenes a városképvédelmi törvénybe beletett pártfinanszírozási szabályozás.
Már csütörtöktől időszakosan korlátozzák a Bem rakpart, a Clark Ádám tér, a Várkert rakpart, a Lánchíd, a Széchenyi István tér és a Széchenyi felső rakpart forgalmát a Red Bull Air Race repülőverseny miatt. Nagyobb korlátozások a szombati és vasárnapi versenynapon várhatók - áll a BKK közleményében.
Havi 160 millió forintból működik a kormány - írja a Blikk. Körülbelül egy év alatt tucatnyi államtitkár és helyettes államtitkár csatlakozott a kormányzathoz, így a kormánytagokkal együtt most már 183-an vannak. Mai fizetéseken számolva a Bajnai-kormány például 75 millió forintból működött, vagyis a 3. Orbán-kormányhoz képest kevesebb, mint felean
Mintegy ötvenezer magyar állampolgárnak azért jelez érvénytelen biztosítási jogviszonyt a TAJ-száma, mert nincs bejelentett lakcíme. Az érintettek hiába jogosultak például gyesre vagy nyugdíjra, a hatályos törvény szerint nem számítanak belföldinek, így hátrányba kerülhetnek az egészségügyi ellátás során – mutat rá az alapjogok biztosának a Magyar
Várhatóan csak a nyári szünet után, ősszel dönt az Alkotmánybíróság (AB) arról a beadványról, amelyben ellenzéki pártok támadták meg az április elején elfogadott lex CEU-t, azaz a felsőoktatási törvény módosítását – tudta meg a Magyar Nemzet.
Elmozdult a Rákóczi híd támfala, ezért meg kellett támasztani. A betonelemek körülbelül 5-6 méteres szakaszon váltak el a töltéstől. A közútkezelő szerint nem lett veszélyes az építmény.