2017. június 7. szerda

jún. 7
21:38
Lomnici: az amerikai demokratákban több a hazafias érzés, mint a magyar baloldalban (hirado.hu)
Újabb párt állt be a határkerítést lebontók közé: már a Demokratikus Koalíció is elbontaná a védvonalat a déli határról. A párt alelnöke, Niedermüller Péter erről a Pesti Srácoknak beszélt. Azt is mondta, fontos, hogy minden ország egyenlő részt vállaljon a menekültek befogadásából, és szerinte a terrorizmus és a bevándorlás között nincs összefüggé
jún. 7
21:51
11 év fegyház az éjszakai életét nehézfiújának (HírTV)
A bíróság szerint a Tanyi György lőtt rá 1996-ban Lakatos Csaba ügetőhajtóra.
jún. 7
21:54
Látta valaki? Eltűnt egy 33 éves dunaújvárosi nő (Blikk)
Dunaújváros – Nyoma veszett egy 33 éves nőnek június 6-án, kedden.
jún. 7
21:54
Eurómilliókat költ az unió az illegális migránsok hazaküldésére (hirado.hu)
Átlagosan csaknem 2 millió forintba kerül fejenként hazajuttatni őket - ezt számolta ki az EuObserver nevű portál. Az elmúlt 2 évet vizsgálták, amiben bőven voltak kirívó esetek is. Volt, hogy Svájcból mindössze 2 migránst vittek vissza Togoba, őket viszont 13 őr kísérte. Az ő hazajutásuk, így fejenként 28 millió forintba került.
jún. 7
21:54
Házkutatás volt a Magyar Kézilabda Szövetségnél (ATV)
A Budapesti Nyomozó Ügyészség munkatársai szerdán házkutatást tartottak a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) egyik irodájában és ott dokumentumokat, okiratokat foglaltak le.
jún. 7
22:12
Óriási baleset Albertirsán - Mentőhelikoptert riasztottak (Fotók!) (Alternatív Energia)
Három ember súlyos, egy könnyű sérüléseket szenvedett.
jún. 7
22:14
Rendőrök lepték el Kocsis Máté szövetségét (Alternatív Energia)
jún. 7
22:33
Németh Szilárd szerint ő maga a garancia (HírTV)
Nem is tudja, és nem is akarja ellopni azt a pénzt, amiből a birkózó akadémia épül, többek között ezt mondta mai bizottsági meghallgatásán.
jún. 7
22:39
Ritkán ígérnek ennyi pénzt eltűnt macskáért (Ripost)
Tavaly elhunyt szerelmével közös cicáját vesztette el Barbara Pesterzsébeten. A nő rettenetesen aggódik, már 50 ezer forintos jutalmat ajánlott fel!
jún. 7
22:51
Staudt: Úgy látszik, a Fidesznek semmi nem drága (HírTV)
A Jobbik ellenzi a kampányidőszakon kívüli politikai tartalmú plakátok kihelyezését tiltó törvénymódosítást.
jún. 7
22:57
Villamossal igyekezett a szegedi pár esküvőjére (Ripost)
Két évig tervezték a nagy eseményt, ami végül annyira jól sikerült, hogy pár napig az egész ország erről beszélt!
jún. 7
23:27
Fényeket bocsát ki, és heves viták tárgya a robotpap (Ripost)
Rendhagyó módon ünneplik Németországban a reformáció 500. évfordulóját. Felháborodás és kíváncsiság fogadta a női és férfi hangon is áldást osztó automatát.

Keresés