Napokkal a törvény elfogadása után sem csitul a vihar a lex csicskaként elhíresült plakáttörvény körül. Gulyás Gergely szerint a szocialisták leszavazták a saját módosító javaslatukat, az MSZP szerint nem is nyújtottak be módosítót.
Világos, karakteres baloldali programja van az MSZP-nek, csak ez állíthatja meg az, hogy egymillió fiatal külföldre vándoroljon - fogalmazott Gőgös Zoltán, a párt elnökhelyettese a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
Elindítja nyári táborait a budavári önkormányzat. Horányban és a Balaton-parton is üdülhetnek a rászoruló gyermekek és a nagycsaládosok. Nagy Gábor Tamás, az első kerület polgármestere az InfoRádiónak elmondta: hat-hétszáz gyerek kikapcsolódását tudják biztosítani.
Egy alig több mint két négyzetkilométeres óvárosi részre szorult vissza az Iszlám Állam terrorszervezet (ISIS) iraki fellegvárában, Moszulban, amelyet 2014-ben hajtott uralma alá.
Sport, zene, művészet és sok-sok mese: ezek várják a gyerekeket az Erzsébet napközis táborokban, a noszvaji általános iskolában, ahol heti turnusokban foglalkoznak velük a tanárok. A vakáció idején mintegy 5 ezer gyermek táborozhat Magyarországon, közel 500 helyszínen.
A leghatározottabban elítéli a Szerb Országos Önkormányzat a budakalászi szerb temetőben történt sírrongálást, amelyet valamennyi magyarországi szerb elleni támadásként értékel.
Az Experidance társulat három előadása, Koncz Zsuzsa-koncert, színházi darabok és operett is szerepel az első alkalommal megszervezett Mézesvölgyi Nyáresték összművészeti fesztivál programján Veresegyházon július 7. és augusztus 27. között.
A Duna fontos közlekedési útvonala lesz a vizes világbajnokságnak, a Mahart Passnave Kft. és a Bp2017 Világbajnokságot Szervező és Lebonyolító Nonprofit Kft. együttműködési megállapodása értelmében hajókkal szállítják a verseny helyszíneire a nézőket - mondta Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériuma sportért felelős államtitkára.
Pótlóbuszok közlekednek az 1-es villamos vonalán en a Puskás Ferenc Stadion és a Népliget között július 1-je és 16-a között - közölte a i Közlekedési Központ (BKK) hétfőn az MTI-vel.
Pótlóbuszok közlekednek az 1-es villamos vonalán Budapesten a Puskás Ferenc Stadion és a Népliget között július 1-je és 16-a között - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn.
Az útlevéllel és személyi igazolvánnyal lehet átlépni a határt, a jogosítvány nem úti okmány - hívta fel a figyelmet az Országos Rendőr-főkapitányság Repülőtéri Rendőr Igazgatóság határrendészeti osztályának vezetője az InfoRádióban.
Kíméletlen kánikula érkezik szerdán Magyarországra, néhol 37 Celsius-fokos melegre kell felkészülnünk. Rövid, de annál brutálisabb hőhullám várható, amire nem árt pár apró trükkel felkészülni.
A Digitális Jólét Program (DJP) 2.0 keretén belül Tata lesz azon kísérleti programok egyik helyszíne, ahol okosváros-fejlesztéshez (smart city) kapcsolódó eljárásokat fejlesztenek ki és vezetnek be - mondta a programért felelős miniszterelnöki biztos hétfőn egy tatai konferencián.
A magyarok szinte egyáltalán nem rendelkeznek tartási vagy életjáradéki szerződéssel, és nem is terveznek ilyet kötni. Az 50 felettiek körében végzett felmérés szerint e korosztály többsége havi 100 ezer forintot, vagy annál kisebb...
A Digitális Jólét Program (DJP) 2.0 keretén belül Tata lesz azon kísérleti programok egyik helyszíne, ahol okosváros-fejlesztéshez (smart city) kapcsolódó eljárásokat fejlesztenek ki és vezetnek be.