A Fidesz értékelése szerint a főváros előző vezetése szándékosan kötött irreális szerződéseket a 4-es metróberuházás során és az is bebizonyosodott, hogy kenőpénzek mozogtak.
Kósa Lajos az atv.hu kérdéseire válaszolva állította: nincs kötelezettségszegési eljárás a lex CEU, azaz a felsőoktatási törvénymódosítás miatt Magyarországgal szemben, csak „levelezés". A frakcióvezető szerint Balog Zoltán arra a levélre vár az amerikai kormánytól, amiből kiderül, mi a teendő a CEU-egyeztetések ügyében.
Országgyűlés Mezőgazdasági bizottsága dönt arról a jogszabály-módosításról, miszerint rendészeti jogosítványokat kapnának a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal emberei.
A manchesteri robbantás eseményeit elemzi Kis-Benedek József nemzetbiztonsági szakértő, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára. Az InfoRádió Aréna című műsorának felvételét most élőben követheti a Facebook-oldalunkon.
A Fidesz leszavazta a 13. havi nyugdíj bevezetését kezdeményező szocialista indítványt az Országgyűlés népjóléti bizottságában kedden - közölte a testület szocialista alelnöke Budapesten sajtótájékoztatón.
Júniusban már elérhetőek lesznek az internet-alapcsomagok, amelyek a szolgáltatók jelenlegi legalacsonyabb árainál is 15 százalékkal kedvezőbb áron kínálnak majd szolgáltatást - közölte Deutsch Tamás miniszterelnöki biztos az Országgyűlés kulturális bizottságának és népjóléti bizottságának együttes ülésén kedden.
Több mint 17 milliárd forintos kárt okozhattak a Nemzeti Fejlesztési Hivatal és a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség tisztségviselői 2003 és 2008 között, az ügyben kedden nyomozást rendelt el a Fővárosi Főügyészség - közölte a fővárosi főügyész
A hétfő éjjeli manchesteri támadás a lehető legaljasabb terrorcselekmény volt, hiszen a helyszínen köztudottan sok gyermek szórakozott - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter keddi sajtótájékoztatóján, Budapesten.
- Késsel megszúrt egy nőt egy fiatal férfi a főváros VIII. kerületében, az elkövetőt keresik - közölte a i Rendőr-főkapitányság kedden a rendőrség honlapján.
- Bűvészt rendelhetsz gyereknapra a Taxify-al! A cég jótékonysági kampányában bárki házhoz hívhat egy előadót az applikáción keresztül, a befolyt összeget pedig rákos gyerekek segítésére fordítják.
Sokan azt gondolják , hogy a hazai börtönökben egész nap csak fekszenek az elítélek a priccsükön, álmodoznak a szabad életről, igazából nem csinálnak semmi hasznosat.
A Fidesz szerint a szocialisták hiteltelenek, amikor azt mondják, a Fidesz leszavazta a 13. havi nyugdíj bevezetését, mivel pont az MSZP vette el ezt a juttatást a nyugdíjasoktól.
Felavatták a Benczúr kertet, azt a korábban zöld és romantikus játszóteret, aminek a felújítása egy jó nagy, titokban tartott fairtással indult, hogy az önkormányzat később kénytelen legyen tárgyalni a felháborodott lakossággal.
A Fidesz szerint a szocialisták hiteltelenek, amikor azt mondják, a Fidesz leszavazta a 13. havi nyugdíj bevezetését, mivel pont az MSZP vette el ezt a juttatást a nyugdíjasoktól.
A magyarok többségé rendkívüli módón ragaszkodik a meglévő bankjához és számlacsomagjához. A statisztikák szerint hazánkban többször váltunk házastársat, mint bankot. Pedig egy jó váltással, egy átlagos fogyasztó akár a banki...
A rendezvény jellegéből adódóan egyértelmű, hogy elsősorban gyerekek és fiatalok ellen irányult a manchesteri merénylet, a hétfői támadás éppen a célcsoport miatt példátlan az európai robbantások történetében. Biztonságpolitikai szakértőket kérdeztünk.
A Terrorelhárítási Központ folyamatosan elemzi a beérkező információkat, de Magyarországot közvetlenül fenyegető terrorcselekmény elkövetésére utaló információ nem került a birtokába. Nem látják indokát a terrorfenyegetettségi fokozat emelésének.
Hosszan tartó betegség után kedd hajnalban elhunyt Konyári János balatonboglári borász, a magyar borkultúra ikonikus alakja - közölte a Magyar Bor Akadémia az MTI-vel.
Budapestet elérte a viharzóna, a BKK több járata is módosított útvonalon vagy nem közlekedik. A katasztrófavédelem azt javasolja a fővárosiaknak, csak a vihar elmúltával menjenek ki az utcára.
Magyarország - Több mint 230 ezer forintos bruttó fizetést ajánl leendő eladóinak az ALDI. A bérkorrekció egyik fő oka a kiskereskedelmi szektorban fennálló munkaerőhiány.