Előrelépést vár az állambiztonsági múlt feltárásában az Alkotmányvédelmi Hivatalnál lévő 18 mágnesszalag kutathatóvá tételétől Cseh Gergő Bendegúz, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának (ÁBTL) főigazgatója.
Az irodalom a cinikus emberek vallásgyakorlása. mondta az ATV Egyenes beszéd című műsorában Rónai Egonnak Jászberényi Sándor. A novellák egy tematikára épülnek fel, az álmatlanságra, az őrületre. Arról is beszélt az Iszlám Állam frontjairól haditudósítóként visszatérő szerző, hogy a jó irodalomnak, ellentétben az élettel, van értelme. Az emberi lé
Közel harminc kilométer kerékpárutat építhetnek, illetve jelölhetnek ki Tolna megyei önkormányzatok a Terület- és településfejlesztési operatív program 1,9 milliárd forintos támogatásával.
Három településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Cserkúton polgármestert és képviselő-testületet, Nemesvitán egyéni listás képviselőket, Gyulán pedig egyéni választókerületi képviselőt választanak.
Bár még nem sikerült tisztázni a négyéves kislány tragédiája körüli kérdések többségét, az ügyben semmiképp nem szabad előre ítélkezni, a szándékosság nem merül fel - mondta a büntetőjogász.
A Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint az Európai Parlament azért szavazta meg az uniós szerződés hetedik cikke szerinti eljárás megindítását Magyarország ellen, mert az ország nem hajlandó beengedni az illegális bevándorlókat.
A kenguru módszer szélesebb körű alkalmazása mellett kampányoltak nemrég egy rendezvény keretében gyógypedagógusok, szülők és védőnők. A cél az, hogy a koraszülöttek minél több időt töltsenek el a kórházban az inkubátoron kívül édesanyjuk vagy édesapjuk mellkasára fektetve, ha ezt már az állapotuk is megengedi. Ez ugyanis sokat segít a babának és a
Az egészséges, sportszerető Magyarország olyan cél, amit érdemes mindenkinek támogatni - mondta az emberi erőforrások minisztere vasárnap az MTI-nek, miután csaknem hét kilométert futott az idei Ultrabalatonon a Virtuózok klasszikus zenei tehetségkutató csapatának tagjaként.
Az elmúlt huszonöt évben talán az idén a legaktuálisabb a honvédelem napja, amikor Magyarország határait rendőrök, katonák, és úgynevezett okoskerítések is védik az illegális bevándorlók ellen. A történész szerint a kormány intézkedései nem alaptalanok.
Miközben évek óta komoly gondot okoz a magyar gazdaságnak az elvándorlás, egy most publikált nagyszabású kutatás szerint a folyamat nem ért véget, sőt, a kivándorlás százezreket fog érinteni.
Gregorián és egyházi népénekek szólalnak meg május 30-án a Szent István tiszteletére és Halmos Béla emlékére tartott misén a budapesti Szent István-bazilikában.
Gázvezetéket szakított át egy munkagép Szigetszentmártonban, az Erdősor utcában vasárnap délelőtt, az utca lakóit és a közeli csárda vendégeit kikísérték a területről, az épületeket áramtalanítják - közölte a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője
Gázvezetéket szakított át egy munkagép Szigetszentmártonban, az Erdősor utcában vasárnap délelőtt, az utca lakóit és a közeli csárda vendégeit kikísérték a területről, az épületeket áramtalanítják - közölte a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
A Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint elképesztő, hogy az uniós szerződés hetedik cikke szerinti eljárás Magyarország elleni megindításának előkészítéséről szóló határozatban az Európai Parlament (EP) menteget és védelmébe vesz egy terrorizmus miatt elítélt migránst.
„Elég volt! Maradjon a CEU Budapesten, a civilek Magyarországon, Magyarország pedig az EU-ban!” Ezek a vasárnap délutánra tervezett tüntetés jelszavai. A megmozdulásnak címe is van: „Nem adjuk a jövőnk, itt maradunk!”
A hit ereje több ezer kilométerre az anyaországtól is megtartja magyarnak a külföldön élőket, összetartja a családokat és lehetőséget teremt az értékek megőrzésére, továbbadására.
A két magyar reformzsidó közösség egyházi státusának visszaállítását kérte a reformzsidók világszervezete (World Union for Progressive Judaism, WUPJ) a magyar kormánytól.
Kampányt indít a rendőrség, hogy csökkenjen a 112-es segélyhívó számra érkező vakriasztások száma. A beérkező hívások 70 százaléka ugyanis semmilyen beavatkozást nem igényel - mondta az InfoRádiónak az Országos Rendőr-főkapitányság ügyeleti főosztályának vezetője.
Magyarország támogatja Izraelt és küzd az ENSZ-ben és az Európai Unióban az Izraelt sújtó előítéletek ellen - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a The Jerusalem Post című angol nyelvű izraeli újságnak adott, a lap vasárnapi számában megjelent nyilatkozatában.
Csopak - Hottestet találtak a Balatonban két kilométerre a parttól. A lebegő tetemre egy menetrendszerinti hajójárat kapitánya lett figyelmes. A vízirendészet munkatársai a helyi strandnál szállították patra az ötven év körüli férfi holttestét.
A reformációnak az egyetemes magyar kultúra megőrzésében és fejlesztésében betöltött szerepét hangsúlyozta a kultúráért felelős államtitkár vasárnap Siklóson.