A védőnők bérpótlékot kapnak, a mentők pedig béremelést - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Eközben az egészségügyi szakdolgozók kamarája és az ápolási egyesület sem elégedett a tervezett béremeléssel.
Inkább elvi, mint gyakorlati jelentősége van annak, hogy Magyarország megvétózta az Európai Unió fejlesztési stratégiáját – jelentette ki Orbán Balázs, a Századvég kutatási igazgatója a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija azt mondta az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában, hogy nem tud olyan nemzetközileg elfogadott normáról, amely szerint a "sorosozás" antiszemita beszédnek számítana.
Megalapozott a 2018-as központi költségvetésről szóló törvényjavaslat, a tervezésénél figyelembe vett makrogazdasági előrejelzés megvalósulása esetén a bevételi előirányzatok teljesíthetők - közölte az Állami Számvevőszék (ÁSZ) pénteken az MTI-vel.
Megalapozott a 2018-as központi költségvetésről szóló törvényjavaslat, a tervezésénél figyelembe vett makrogazdasági előrejelzés megvalósulása esetén a bevételi előirányzatok teljesíthetők - közölte az Állami Számvevőszék (ÁSZ) .
Lázár János szerint akár hazai forrásból finanszírozhatók lesznek a paksi atomerőmű bővítésének egyes tételei, és nem lesz szükség a teljes orosz hitelkeret lehívására.
Robbanásszerűen rongálódott meg egy vízvezeték Kecskemét Műkertváros részében. 20 ezer lakásban nincs víz és több tízezer otthonban ingadozik a vízellátás.
Négy év alatt a tizedére esett vissza Magyarországon az uzsorázás miatt indult rendőrségi nyomozások száma, egyes megyékben teljesen eltűntek az ilyen ügyek – tudta meg a Magyar Idők. A humán tárca államtitkára a fő okok között a büntetőrendelkezések módosítását, a rendőrség megerősítését és azt nevezte, hogy ma már szinte mindenki találhat magának
Érdekes fényképet osztott meg Facebook-oldalán Stefano Bottoni történész. A fotón Rákosi Mátyás 1947-es angyalföldi beszéde füzet formájában kiadott leiratának címlapja látható, rajta a címmel, amely pontosan megegyezik az MSZP miniszterelnökjelölt-jelöltjének mai szlogenjével. A leletre Eric Beckett Weaver, a Debreceni Egyetem Politikatudományi Ta
Magyarországon 10-ből 8 felnőtt szenved valamilyen fogágybetegségben, de megelőzhető-e a fogvesztés? Mennyit segít a fogmosás, mit rombol a dohányzás? A gyógymódok és a válaszok meghallgathatók a Kossuth Rádió Napközben című műsorában.
A Világgazdaság a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő legfrissebb adatait összegezve azt írja, a februárban elérhető 41 663 fekvőbeteg-ellátásra alkalmas betegágy kihasználtsága nem éri el a száz százalékot, az országos átlag februárban 76 százalék volt.
Várhatóan két tervezet kerül az Európai Parlament elé Magyarországról a jövő héten. Az egyiket a konzervatív pártokat tömörítő Néppárt, a másikat egy négypárti - szociáldemokrata, liberális, zöldpárti és radikális baloldali - alkalmi koalíció készítette. Az EP plenáris ülése szerdán Strasbourgban szavaz az áprilisi vita nyomán készült előterjesztés
A kisrészvényesek több törvénysértést találtak az Opimus május eleji közgyűlésén, ahol egyébként bekerült az anyavállalat vezetésébe a felcsúti polgármester két lánya is.
Csaknem húsz év után lecserélik „A kockázatokról és mellékhatásokról…” kezdetű szlogent a gyógyszerreklámokban, a humántárcánál már készül az erről szóló miniszteri rendelet – értesült a Magyar Idők.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint lassan annyian akarnak kiállítani a rendezvényen, hogy felmerült a tavaszi alkalom mellett egy őszi fesztivál lehetősége is.
Valószínűleg olyan -eddig nem ismert - dolgokat osztott meg Facebook-oldalán a Demokratikus Koalíció szóvivője, Gréczy Zsolt, hogy azt olvasva még főnöke, Gyurcsány Ferenc is félrenyelhette a reggeli kávéját a döbbenettől.
Csak erős idegzetűeknek: a két lábon járó Fidesz úgy megfejtette, hogy itt nem is Orbán, hanem Soros irányít MINDENT, hogy azt tanítani kellene (már ha lenne igény felsőoktatásra). A provokátorozás lett az új fideszes levegővétel.
- Óriási dugót előztek meg a 74-es troli utasai csütörtökön. A Dózsa György út és az Ajtósi Dürer sor kereszteződésében eddig ismeretlen okból állt meg a jármű, amelyet az utasok toltak el.
A Civil Összefogás Fórum - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) 2016-ig állami cégtől nem kapott támogatást, az MVM-től kapott forrást civil misszióra fordítja.
Újabb és újabb dokumentumokban köszön vissza az uniós intézmények részéről egy, a magyar emberek véleményével ellentétes álláspont, mely mindazt, amivel szembesülünk ma az európai határokon, pozitívumként értékeli – jelentette ki Kovács Zoltán kormányszóvivő a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.