Pintér Sándornak kellene lépnie, de az orosz ügyek ismeretében különös jelentősége van annak, hogy Orbán Viktor eddig nem esett át a „C típusú” átvilágításon. Mindenképpen indokolt, hogy ez megtörténjen, ezt kezdeményezni kell – mondta az ATV Egyenes beszéd című műsorában Bárándy Gergely.
Rövid időn belül elfogták a rendőrök azt a férfit, aki en, a XIII. kerületben a telefonja megszerzése érdekében bántalmazott egy kutyáját sétáltató nőt.
Tüdőrákos betegek tüdőlebenyének eltávolítását célzó új műtéti eljárást vezettek be a Szegedi Tudományegyetem sebészetén. Furák József egyetemi docens elmondta: az új módszerrel kevesebb ápolást igényelnek a betegek a beavatkozás után, gyorsabb a felépülésük és korábban megkezdődhet a rehabilitációjuk.
A Heti Napló Sváby Andrással munkatársai a budapesti vizes világbajnokság gigantikus költségeinek nyomába eredtek. De az adásban szó lesz még az ügynökkérdésről, az útépítések lassúságáról és Magyarország legdrágább és legolcsóbb eladó ingatlanáról. ATV, vasárnap, 19.00.
Idén is több száz jelentkező közül választotta ki a szakmai zsűri azt a 20 lányt, akik lehetőséget kapnak, hogy részt vegyenek a májusi felkészítő táborban.
Az anyaság öröméről szól a Fiatal Családosok Klubjának kisfilmje. Király Nóra, a szervezet alapítója az InfoRádiónak elmondta: a videóval azt szeretnék üzenni, hogy anyának lenni, és családban élni jó.
A volt külügyminiszter reményét fejezte ki, hogy a Kossuth téren tüntető hatalmas tömegek támogatást kapnak a kormány megbuktatásához az Európai Unió néppárti csoportjától
A kormány komolyan veszi a nemzeti konzultáció elleni brüsszeli támadásokat, részletesen válaszol majd a feltett kérdésekre - mondta Tuzson Bence, a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.
A Hetek a francia választások második fordulója kapcsán megkereste a hazai pártokat, hogy mondják el véleményüket a jelöltekről és az elnökválasztás Magyarországra gyakorolt hatásáról.
Elkészült a salgótarjáni főplébánia templomának felújítása, az épületben vasárnap hálaadó szentmisét tartottak, a templomot megáldotta Beer Miklós váci megyéspüspök.
Egy közterületen kóborló aligátorteknőst fogtak be Piliscsabán szombaton este, az állat a befogás előtt meg is harapta egyik megtalálóját - tájékoztatta Szilágyi István, a Fehérkereszt Állatvédő Liga elnöke vasárnap az MTI-t.
Az MSZP tiltakozik annak a gyakorlatnak meghonosítása ellen, amelyet a "putyini és erdogani világban szoktunk tapasztalni" -fogalmazott Kunhalmi Ágnes.
A péntekenkénti fokozott közterületi jelenlét elsősorban a lakosságot zavaró és a szubjektív közbiztonság-érzetet hátrányosan befolyásoló jogsértések megelőzésére irányul.
Plakátkampányt indít az LMP pártalapítványa, az Ökoplisz Alapítvány a zöld alternatíva és az oktatás minőségének javítása érdekében - közölte Lengyel Szilvia, a pártalapítvány kuratóriumának társelnöke vasárnap.
Berettyóújfalu – Már két napja, hogy szerettük rejtélyes eltűnése kínozza a berettyóújfalusi Kardos család életét. A 21 éves Kardos László dolgozni indult, azóta azonban senki nem tud róla semmit.
A kormánypártok az édesanyák mellett állnak, azon dolgoznak, hogy a megbecsülést és a segítséget az év minden napján, minden élethelyzetben érezzék - közölte a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség vasárnap, anyák napi közleményében.
Az őszinte szembenézés a múlttal megteremtette Magyarország újjáalakulásának lehetőségét - fogalmazott Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a pesthidegkúti német családok kitelepítésének 71. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen.