Ebben a villámlátogatásban benne van sok minden, amit aligha ért nagyon sok mai magyar politikus. Hogy még a lábasjószágoknak is köszönni kell, ott a hátsó udvarban...
A menekültpolitika egyik legnagyobb problémájának nevezte a kitoloncolás gyakorlatát Trócsányi László igazságügyi miniszter a Die Presse című osztrák lap szombati számában megjelent interjújában, és kijelentette, hogy mindezt az uniónak kellene lebonyolítania.
A csengeri uszoda átadása után még járt egy helyen Orbán Viktor a környéken. A miniszterelnök a Facebook-oldalán osztott meg egy videót, amelynek ezt a címet adta: Nemzeti Konzultáció Bözsi nénivel.
Csak hetek múlva, átdolgozás után nyújtják be újra az állatvédelmi törvény módosítását – közölte a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára. Zsigó Róbert szerint nem kerülnek rosszabb helyzetbe az állatok. Közölte: a módosítás csak technikai jellegű, az ebrendészeti hozzájárulás pedig már évek óta létező intézmény.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök vezető szerepet tölt be az uniós külső határok védelmének ügyében - jelentette ki Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter egy szombaton megjelent német lapinterjúban.
Ha úgy alakulnak a számok, emelek a nyugdíjon – így fogalmazott Orbán Viktor egy, a Facebookra felkerült videóban. Gyurcsány Ferenc is reagált az elhangzottakra.
Semmi nem indokolja, hogy egyetlen beteg is jövő évi, főleg hogy még annál is későbbi műtéti időpontot kapjon. Az egészségbiztosító ezért a jövőben az eddiginél is jobban kontrollálja a kórházi várólistákat, és hozzálát rendet tenni a szakrendelési előjegyzési listákban is.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök vezető szerepet tölt be az uniós külső határok védelmének ügyében - jelentette ki Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter egy szombaton megjelent német lapinterjúban.
Kelengyecsomaggal támogatja a kormány jövő évtől a hátrányos helyzetű régióban élő családokat - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) babaköszöntő ünnepségén szombaton, Budapesten.
Számos, a migrációt érintő kérdésben támadják Magyarországot a brüsszeli politikusok és a civil szervezetek - mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szombaton az M1 aktuális csatornának.
A menekültpolitika egyik legnagyobb problémájának nevezte a kitoloncolás gyakorlatát Trócsányi László igazságügyi miniszter a Die Presse című osztrák lap szombati számában megjelent interjújában, és kijelentette, hogy mindezt az uniónak kellene lebonyolítania.
Kelengyecsomaggal támogatja a kormány jövő évtől a hátrányos helyzetű régióban élő családokat - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) babaköszöntő ünnepségén szombaton, Budapesten.
Az elmúlt időkben Svájc a tíz legnagyobb magyarországi befektető közé került, a közel 300 svájci cég mintegy 30 ezer embert foglalkoztat Magyarországon - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára Zalaegerszegen, az EuropTec Kft. új gyártócsarnokának szombati avatóján.
A teljesítményszorongásos helyzetekben két típust különíthetünk el: a debilizáló szorongást, ilyenkor a diák nem tud úgy teljesíteni, mint amennyit belerakott a tanulásba, valamint a facilitáló, serkentő szorongást, amikor a tanuló még jobban is teljesít magához képest – jelentette ki Földi Rita klinikai szakpszichológus az M1 Ma reggel című műsorá
Feldühödtek a Bud Spencer-rajongók, amikor valaki lefestette az óbudai Bud Spencer emlékfalon a színész portréját. A Ripost megtudta: a falat a graffitisek a magukénak tartják, és ha fel is kerül újra a szakállas sztár képe, újra és újra lefújják.
A Facebookon keresi soha nem látott magyar bátyját egy francia nő. Unokatestvéreit már sikerült megtalálnia ugyanígy. Szeles Fekete Virginie családtörténete több mint regényes.
Az évente megrendezett Miss World Hungary verseny célja, hogy kiválasszák azt a magyar szépséget, aki a Miss World szépségversenyen képviseli hazánkat.
A DK hisz az Európai Egyesült Államok eszméjében, több együttműködést, több és erősebb Európát akar, érjük utol Brüsszelt! - hangoztatta Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, volt miniszterelnök egy Európa jövőjéről szóló konferencia szünetében tartott sajtótájékoztatón Budapesten, szombaton.