Szombaton nyitják meg Pesti alsó rakpart Margit híd és Dráva utca közötti szakaszát, a Carl Lutz rakpartot - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedden az MTI-vel.
Magyarország - Figyelmen kívül hagyta a kötelező haladási irányt, ám a büntetést inkább leüli a felnőttfilmes rendező-producer Kovi, mivel nem tartja jogosnak a büntetés mértékét. Erről egy Facebook-posztban fakadt ki a felnőttfilmes.
A kereszténydemokrata Hollik István szerint Botka László módosított vagyonnyilatkozata alapján egyértelmű, hogy a szocialista politikus lebukott, és nem mondott igazat.
A Blikk lerántja a leplet az állambiztonság titkairól! Lapunk csokorba gyűjtötte, hogy a Kádár-rendszer titkosszolgálata hol tartott fent titkos lakásokat en, ahol az ügynökök találkozhattak a besúgóikkal.
Zöldség- és gyümölcs-fogyasztást ösztönző kampányokat szervez az idén is a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), elsőként júniusban a Magyarországon termesztett gombákat, a csiperkét és a laskagombát népszerűsítik - közölte a NAK elnöke kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
2016 végén kezdődött el a hódmezővásárhelyi északi elkerülő építése, a tizenhárom és fél kilométeres új autóút mentesíti leglátványosabb, egyben legvitatottabb pontja egy harminc méter sugarú, a vasutat és a közutat külön szintben keresztező körhíd lesz.
Hajdúböszörmény-Pród - Befejezték a rendőrök a nyomozást és vádemelést javasolnak az ügyészségnek. A most lezárt eset, még 2016. november 12-én történt.
A közbeszerzéseken hasító West Hungária Bau 2 milliárd forint nyereséget ért el, amiből a tulajdonosoknak 1,1 milliárd forint osztalékot szavaztak meg.
Sokan gondolják úgy, hogy az autónkat és magunkat is csak a téli utakra, a téli vezetésre kell felkészíteni, pedig a nyári szezon előtt is alaposan át kell nézni az autót. Mit nézzünk át a hosszú nyári utak előtt és mit vigyünk mindenképpen magunkkal? Hasznos tanácsok autósoknak.
Érd - El akarta kerülni a felelősségre vonást, emiatt nyilváníttatta halottnak magát T. Zsolt (43). A férfit csalás, sikkasztás és közokirat-hamisítás miatt keresték a rendőrök. Most, hat év elteltével május 29-én Szegeden bukkantak a nyomára.
A magyar felsőoktatási törvény nem támaszt teljesíthetetlen követelményeket a külföldi egyetemekkel szemben - hangoztatta a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtófőnöke a közmédiának kedden adott nyilatkozatában.
Döbbenetes szabálytalanságok, sorozatos gondatlanság és pénzügyi visszaélések, káosz jellemezték az elmúlt években a budai Vár és a Várkert Bazár üzemeltetését.
- Futva menekült el a helyszínről, de nem jutott messzire a tolvaj. A férfi a XI. kerületben egy álló villamoson kitépte egy idős nő nyakából a nyakláncát, majd azzal elfutott.
Alacsonyak a magyarországi bérek, de nem biztos, hogy a munkaadók fukarsága miatt. Olyan magas járulékok terhelik a magyar fizetéseket, amelyek nagyon megdrágítják a foglalkoztatást.
A kormány igazi szándéka könnyen érthető, mivel a kormány évek óta PR kormányzást folytat, a kormányzás kimerül a kommunikációban, a bedobott ügyek többsége kamu, és a kormány azért dühös, mert vannak civilek, akik tényleg csinálnak valamit, és ezért teret kapnak a médiában – fogalmazott az ATV Egyenes beszéd című műsorában Mészáros Antóniának Latt
Az elmúlt hónapokban drasztikusan nőtt a hévek és a vonatok esetében a graffitis rongálások száma – közölte a MÁV-csoport. A rendőrség szerint az egyre gyakoribb graffitizés hátterében a 14-22 év közötti elkövetők rivalizálása állhat.
Negyed év alatt 6 százalékpontot bukott a kormánypárt, 8-at javított az ellenzék. A Fidesz előnye nagy, de az ország egyes részeiben többen akarnak baloldali kormányt – írja a 24.hu a Republikon Intézet adatai alapján.
A "Neked MUNKA, nekem ÁLOM Nap" fogyatékos embereknek ad lehetőséget, hogy olyan munkahelyeket látogassanak meg, ahol legszívesebben dolgoznának. Idén több mint 200 munkahely fogadja a fogyatékkal élő embereket - mondta az InfoRádióban a szervező Salva Vita Alapítvány igazgatóját.
Új vagyonnyilatkozatot készített Botka László. Úgy tudni, belekerült több olyan tétel, amelyik korábban kimaradt, például egy telek és egy több millió forintos óra, a sajtóhírekben szereplő luxusterepjáró viszont nincs benne. A kormánypártok szerint a szocialista politikus lebukott, és az elmúlt hetek botrányai miatt módosította a nyilatkozatot.
Jelentősen, akár 40 milliárd forinttal is drágulhat a 3-as metró felújításának összege. Azt egyelőre nem tudni, hogy miből lesz erre forrása Budapestnek. Meg nem erősített hírek szerint emiatt már a héten tárgyalóasztalhoz ülhet a miniszterelnök és a főpolgármester. További részletek a videóban.
Nyolc hónappal a merénylet után újra egészségesen jelentkezett szolgálatra az a két rendőr, akik életveszélyes sérüléseket szenvedtek a Teréz körúti robbantásban. Június 1-től folytatják hivatásukat.
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadójának közlése szerint 70-80 ezer migráns ragadt a balkáni útvonalon, és a magyar határt érintő illegális átlépési kísérletek számának hullámzása várható.