2017. május 19. péntek

máj. 19
18:51
Negyven fogyatékos emberre egy ápoló jutott Gödön (HírTV)
Szabálytalanságok sorát tárta fel a gödi speciális otthonban az ombudsmani vizsgálat.
máj. 19
18:54
Gyárfás Tamás megszólalt az ATV-nek a MÚSZ vizsgálatok ügyében (ATV)
Két gyanús ügyet is feltárt az úszószövetség új vezetése által indított vizsgálat. Bienerth Gusztáv, a szövetség elnöke a hvg.hu-nak azt mondta: egy túlszámlázást és egy hűtlen kezelést felvető ügyet is feltártak a könyvvizsgálók. Közben a vizes vb költségei tovább emelkedtek, most 3 milliárd forinttal, ennyit fordítanak ugyanis az esemény kommunik
máj. 19
18:57
Orbán Viktor új célt tűzött ki: még több gyereket akar (Blikk)
Igen ambiciózus célt tűzött ki a népességfogyás ellen Orbán Viktor miniszterelnök: szeretné elérni, hogy 2030-ban már annyi gyerek szülessen, amivel már gyarapodni fog a magyar.
máj. 19
18:57
Mennyi realitása lehet a 13. havi nyugdíjnak? (hirado.hu)
Boros Imre közgazdász szerint a nyugdíjak reálértékének megőrzése lenne ésszerű ígéret.
máj. 19
18:57
Az év legbénább parkolását hozta össze a buszsofőr a rakparton - videó (Ripost)
Az addig jól járható út pillanatok alatt bedugult a buszvezető ügyetlensége miatt.
máj. 19
18:59
Egymásra licitálnak a nyugdíjasokért a politikai pártok (Blikk)
Még messze van az igazi kampány, de már most próbálják megnyerni a hazai nyugdíjasok kegyeit egyes politikai pártok. Nem véltelenül, hiszen több mint kétmillió szavazatról van szó. Egyre többet ígérnek nekik, amit azért is tarthatnak szükségesnek, mert a választások előtt a kormány láthatóan elkényezteti a nyugdíjasokat.
máj. 19
19:09
Káosz Budapesten, lezárták a forgalmas utat,a csőtörés miatt víz sincs (Ripost)
A víz az aszfalt alól tört fel a II. kerületben, az utat és a kerteket is elborítva.
máj. 19
19:33
Jogi lépésekkel válaszol az Origo a Momentumnak (hirado.hu)
A nemrég politikai párttá alakult Momentum vezetője a számára nem tetsző cikkek miatt vonta kérdőre a lap újságíróját.
máj. 19
19:35
Kubatov: Magyarországnak nincsenek társai Brüsszel elleni küzdelmében (hirado.hu)
A nemzeti konzultáció során összegyűlt másfél millió aláírás a függetlenség melletti kiállás bizonyítéka, miközben a magyar kormányt folyamatos támadások érik Brüsszelből - mondta Kubatov Gábor, a Fidesz alelnöke.
máj. 19
19:51
Szavazzon: Ön szerint eldöntheti a választást a nyugdíjasoknak tett ígéret? (Blikk)
Még messze van az igazi kampány, de már most próbálják megnyerni a hazai nyugdíjasok kegyeit egyes politikai pártok. Nem véltelenül, hiszen több mint kétmillió szavazatról van szó. Ön szerint eldöntheti a választást a nyugdíjasoknak tett ígéret?
máj. 19
20:03
12 milliárdból építenek szállodát a Párizsi udvarban az egykori jordán pénzváltók (HírTV)
A beruházáshoz állami hitelt is kaptak, a kivitelezést pedig egy kormányközeli üzletember cége végzi.
máj. 19
20:06
Sokakkal kiszúrt a szerencsétlenkedő buszos - videó (Infostart)
Az alsó rakparton bénázott egy buszsofőr, amikor rájött, hogy rossz irányba haladt.
máj. 19
20:09
Tüntetés miatt másképp jár sok busz és villamos vasárnap (hirado.hu)
A BKK részletesen közölte, a belvároson áthaladó járatok menetrendjének változásait.
máj. 19
20:11
Kövér: Magyarországon nincs nemzetiségi probléma (hirado.hu)
Nemzetiségi kultúrák napja lesz vasárnap a közmédiában. Az Országgyűlés elnöke ennek alkalmából adott interjút.
máj. 19
20:13
Újfajta támogatás kellett a nemzeti parkoknak (hirado.hu)
A kormány több mint 4 milliárd forint normatív támogatást biztosít az országban található tíz nemzeti park működéséhez, feladataik ellátásához. A lépésre azért volt szükség, mert az utóbbi években a nemzeti parkok egyre inkább arra voltak utalva, hogy gondoskodjanak saját bevételeikről - mondta Rácz András, az FM helyettes államtitkára.
máj. 19
20:24
Hiába a panaszok, nem akarják szabályozni az iskolai kirándulásokat (Infostart)
Az iskola pedagógiai programja határozza meg, hogy mikorra szervezik az iskolai kirándulásokat. A Klebelsberg Központ szakmai elnökhelyettese szerint nem tervezik, hogy központilag szabályozzák ezt a kérdést, de az iskolavezetők figyelmét felhívták arra, hogy körültekintően válasszanak autóbuszokat.
máj. 19
20:27
Gyorsan terjed a magyar kutyákat fenyegető új halálos betegség (Ripost)
Öt-hat éve jelen van Magyarországon a kutyákat halálos veszéllyel fenyegető megbetegedés, a szívférgesség. A betegség a felmelegedés miatt azonban egyre elterjedtebb, már a kutyák csaknem egyötödét érinti.
máj. 19
20:30
Hatalmas csőtörés Budán, százaknál nincs víz (Infostart)
Csőtörés volt Budapest II. kerületében, a Hidegkúti úton péntek este, ezért a környéken háromszáz lakásban szünetel a vízellátás, ami ötszáz embert érint. A Hidegkúti út egy szakaszát mindkét irányban lezárták - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
máj. 19
20:30
Százak maradtak víz nélkül Budapesten (Alternatív Energia)
A Hidegkúti út egy szakaszát mindkét irányban lezárták.
máj. 19
20:45
Csúcson a nemzeti konzultációs részvétel (hirado.hu)
Eddig egymillió ötszázhatvanezren küldték vissza a nemzeti konzultációs kérdőívet - mondta Dömötör Csaba államtitkár.
máj. 19
20:54
Csőtörés miatt 300 lakás maradt víz nélkül Budapesten (ATV)
Csőtörés volt Budapest II. kerületében, a Hidegkúti úton péntek este, ezért a környéken háromszáz lakásban szünetel a vízellátás, ami ötszáz embert érint. A Hidegkúti út egy szakaszát mindkét irányban lezárták - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
máj. 19
20:54
Ügyesen úgy privatizálták a Párizsi udvart, hogy papíron közösségi tér maradt (444.hu)
Közterület lesz, csak éppen zárt üvegajtó mögött, és csak annak lesz érdemes bemennie, aki közvetlen közelről akarja nézni, ahogy a gazdagok táplálkoznak. Bejártuk az építkezést.
máj. 19
21:03
300 lakás maradt víz nélkül Budapesten csőtörés miatt (Blikk)
- Csőtörés volt II. kerületében, a Hidegkúti úton péntek este, ezért a környéken háromszáz lakásban szünetel a vízellátás, ami ötszáz embert érint. A Hidegkúti út egy szakaszát mindkét irányban lezárták - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
máj. 19
21:03
Lánczi: Mindenkinek el kell utasítania a Momentum akcióját (hirado.hu)
A Figyelő főszerkesztője szerint a Momentum csütörtöki akcióját pártállástól és politikai ízléstől függetlenül mindenkinek el kell utasítania.
máj. 19
21:39
Szijjártó: Ez egy méltatlan támadás (HírTV)
Strasbourgban szerdán az uniós képviselők Magyarországot elítélő állásfoglalást fogadtak el.
máj. 19
22:33
Indul a strandszezon (hirado.hu)
Talán az év első nyárias hétvégéje jön.
máj. 19
22:42
Csőtörés miatt nincs víz 300 lakásban a II. kerületben (444.hu)
A Hidegkúti úton feltörő víz az úttestet is alámosta, több udvarra befolyt.

Keresés