Az újraélesztés tantervszerű megtanulásában nyújtana segítséget a Semmelweis Egyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika. Az intézmény vezetője azt mondta: várják a középiskolai tanárok jelentkezését, akiknek nemcsak a szakszerű újraélesztést tanítják meg, hanem annak oktatását is.
A Corvinus Egyetemen egy olyan szak indul, mely alapvetően közgazdászdiplomát ad, de a hallgatók választhatják a családpolitikát mesterképzésként, ennek hangsúlyos demográfiai, szociológiai és családtanulmányi aspektusai lesznek – jelentette ki Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában
Európa kezd arra berendezkedni, hogy háromnaponta történik egy terrorcselekmény – jelentette ki Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő az M1 Ma reggel című műsorában.
Orosz szerverre mennek a magyar kormány nemzeti konzultációs kérdőívét kitöltők bizonyos adatai, pedig az oldal adatkezelési szabályzatában az szerepel, hogy a kitöltők adatait nem használják fel és nem továbbítják harmadik félnek.
A Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) vezetőségének közlése szerint a két szervezet 2015-ben törvényesen és bizonyíthatóan 55 millió forintból gazdálkodott.
Demonstráció miatt forgalomkorlátozásokra kell számítani Budapesten vasárnap délután 16 óra 30 perctől várhatóan 19 óra 30 percig - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
Demonstráció miatt forgalomkorlátozásokra kell számítani Budapesten vasárnap délután 16 óra 30 perctől várhatóan 19 óra 30 percig - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
Valamennyi friss közvélemény-kutatás szerint toronymagasan vezet a Fidesz-KDNP, a második erő mindenképp a baloldal, a Jobbik pedig a harmadik – jelentette ki Nagy Dániel, a Nézőpont Intézet elemzője az M1 Ma reggel című műsorában.
Demonstráció miatt forgalomkorlátozásokra kell számítani Budapesten vasárnap délután 16 óra 30 perctől várhatóan 19 óra 30 percig - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
A Hetek című lap megdöbbentő riportot készített egy családapával, aki azért került szembe a törvénnyel, mert meg akarta menteni családját a megfagyástól.
Szembetűnő a hasonlóság az orosz kormány civil szervezetek elleni törvénye és a Fidesz jogszabálya között. Ujhelyi István szerint a LEX CEU orosz mintára készült. A politikus azt írta: Orbán Viktor és a Fidesz az oroszok kottájából játszik, ha úgy tetszik: Putyin csicskása.
Megbélyegző és diszkriminatív a civil szervezetek átláthatóságáról szóló törvényjavaslat, ezért annak visszavonását kérik a Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF). Az MTI-hez vasárnap eljuttatott közlemény szerint a független civil szervezetek finanszírozását célkeresztbe vevő, a parlamentnek pénteken benyújtott előterjesztés egy újabb lépés a "demokr
A Demokratikus Koalíció (DK) és az Ifjú Demokraták (IDE), a párt ifjúsági szervezete felszólítja a rendőrséget, hogy ne küldjön civil ruhás verőembereket, provokátorokat a vasárnapi, a CEU ellehetetlenítése elleni tüntetésre - közölte az IDE elnöke sajtótájékoztatón vasárnap Budapesten.
A nemzeti konzultáció internetes honlapja minden tekintetben megfelel a szigorú törvényi előírásoknak - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ vasárnap az MTI-vel. Több ellenzéki párt ugyanakkor vizsgálatot követelt, hogy kiderüljön, történt-e jogosulatlan adatkezelés.
Őszinte részvétét fejezte ki Orbán Viktor miniszterelnök Abdel-Fatah esz-Szíszi egyiptomi elnöknek és II. Tavadrosznak, az egyiptomi kopt ortodox egyház pátriárkájának az egyiptomi Tanta város Szent György-templomában elkövetett vasárnapi robbantásos merénylet áldozatai miatt.