Drog, alkohol, dohányzás: szenvedélybetegségek. Ezek legfeljebb abban különböznek a többi betegségtől, hogy a gyógyuláshoz akaraterő is szükséges. Hogyan változtatható át a drog, az alkohol és a cigaretta iránti sóvárgás teremtő erővé, alkotó energiákká és hogyan tartható fenn ez az állapot?
Hontalan az a csecsen nemzetiségű férfi, aki a múlt héten bocsánatkérést csikart ki Komáromy Gergelytől, mert festékkel dobta meg a Szabadság téri szovjet emlékművet.
Manfred Weber nagyra értékelte azt, hogy a magyar miniszterelnök elment az Európai Parlamentbe, és mindig nyitott a párbeszédre. Az Európai Néppárt frakcióvezetője szerint így kell európai módjára megoldani a konfliktusokat. Ezzel Manfred Weber választ is adott arra a kérdésre, kizárják-e a Fideszt az Európai Néppártból – jelentette ki Kovács Istvá
Sokat erősödött a Jobbik, kevesebbet az MSZP, a Momentumot továbbra is két százalékon mérik a pártválasztók között – derül ki a Republikon Intézet közvélemény-kutatásából.
Ez csak részben köszönhető a minimálbér-emelésnek, szerepet játszik benne az is, hogy a kevés dolgozó miatt a munkáltatók kénytelenek voltak beszállni a bérversenybe, hogy megtartsák a maradék embereiket.
Nem teljesíthetetlen követelmény, hogy a civil szervezetek feltüntessék a működésük finanszírozását - vélekedett a Fidesz alelnöke az InfoRádió Aréna című műsorában mondta. Gulyás Gergely szerint a Fidesznek is értékelnie kell jobboldali értelmiségiek bírálatait.
Halálának 90. évfordulója alkalmából avatták fel Darányi Ignác egykori földművelésügyi miniszter szobrát csütörtökön Budapesten, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum városligeti épülete előtt.
Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője megerősítette az atv.hu értesülését Botka László kvázi vétójogával kapcsolatban, és arról is beszélt az ATV Start című reggeli műsorában, hogy eddig miért nem voltak gyümölcsözőek az ellenzéki egyeztetések.
Soha egy kormánynak sem volt olyan egyértelmű társadalompolitikája mint a Fidesznek, kár, hogy ennek a szegények isszák meg a levét. Ferge Zsuzsa új könyvben összeszedték, merre vitték az országot az elmúlt 25 év szociálpoltikai törvényei.
Folytatódik a vita a Szeged és Hódmezővásárhely közötti villamosvasútról: Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a Délmagyarországnak adott interjúban ismét odaszúrt a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak, és azt mondta, létezik egy határ, amit nem lehet átlépni
Ted Cruz texasi republikánus szenátor helyi idő szerint szerdán arra tett javaslatot az Egyesült Államokban, hogy az El Chapo, vagyis Köpcös ragadványnéven elhíresült Joaquín Guzmán drogbárótól elkobzott 14 milliárd dollárból építsék fel az amerikai-mexikói határra tervezett falat.
A Fidelitas figyelemfelhívó kampányt indít a következő napokban, amelyben megnevezik azokat a milliárdosokat, akik ellenzéki politikusokat "rángatnak" - közölte Böröcz László, az ifjúsági szervezet elnöke csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
Két ügyben is újabb szakaszba léptette a Magyarország ellen korábban megindított kötelezettségszegési eljárásokat csütörtökön az Európai Bizottság (EB).
Húsznál is több i italmérőhely és szervezet képviselőivel találkozhatunk a Dürer Piknik Park és a Bike Maffia adománygyűjtő bográcsbalhéján május 1-jén a Városliget szomszédságában, a Kocsmajálison.
A Fidesz-frakció szerint Orbán Viktor miniszterelnök megvédte a magyarokat és Magyarországot az Európa Parlament ülésének szerdai vitáján, míg a magyar baloldali politikusok újra a hazájukat támadták - mondta Halász János, a képviselőcsoport szóvivője csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Az 1956-os forradalom különféle olvasatairól rendezett kétnapos konferenciát a Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) Budapesten - hangzott el az M1 aktuális csütörtöki műsorában. A FISZ programjának része, hogy csatlakozzon az 1956-os emlékévhez - hangsúlyozta Antal Nikolett, a FISZ társelnöke, aki felhívta figyelmet arra, hogy 1956 fontos fordulópontja vo
Az LMP társelnöke vizsgálatot kért Mogamedről, és a hozzá köthető esetleg politikai szálakról. Szél Bernadett szerint a férfi a felesége révén jól menő céget üzemeltet, ami parlament közeli helyzetbe került.
„Kettős mérce osztja ketté Európát” címmel tartott előadást Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára az Élelmiszer Szaklap FMCG Top 2017 konferenciáján. „A növekedés rakétái” címmel megrendezett esemény az FMCG és a kereskedelmi szakma egyik legfontosabb éves eseménye az ágazat meghatározó
A közétkeztetés megújítása egy olyan lehetőség, amely mindannyiunk egészségére kedvező hatással lehet - erről beszélt egy konferencián a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal elnöke.
Az LMP közérdekű adatigényléssel kikéri a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) valamennyi pályázati anyagát, mivel az ellenzéki párt szerint az eddig nyilvánossá vált információk komolyan felvetik a korrupció gyanúját.