Az ausztrál rendőrség letartóztatott egy 63 éves férfit, aki ellen csütörtökön vádat is emelnek emberrablás és gyilkosság miatt egy hároméves kislány 1970-es rejtélyes eltűnése ügyében - közölte a helyi rendőrség.
Elfogadhatatlan a magyar fenyegetés a külföldiek családi támogatásának az osztrák kormány által tervezett csökkentése kapcsán - jelentette ki Christian Kern osztrák kancellár a Vorarlberger Nachrichten című tartományi újságnak adott csütörtöki interjújában.
A rendőrségi bejelentés szerint a támadást az 52 éves Khalid Masood hajtotta végre, aki a délkelet-angliai Kentben született, és az utóbbi időben Közép-Angliában élt.
Aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt életfogytig tartó fegyházbüntetést szabott ki a Debreceni Ítélőtábla csütörtökön az Ivádon 2015. március 5-én elkövetett gyilkosság vádlottjára, ezzel jóváhagyta az Egri Törvényszék elsőfokú ítéletét - tájékoztatott a táblabíróság szóvivője.
Meghalt egy férfi, miután autójával árokba sodródott Hódmezővásárhely mellett csütörtök délután - tájékoztatott a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A szervezők csütörtöki bejelentése szerint a 18-szoros Grand Slam-bajnok Roger Federer nem indul az április 16. és 23. között sorra kerülő monte-carlói tenisztornán.
Több más amerikai óriáscég után a Johnson & Johnson egészségügyi és kozmetikai vállalat is felfüggeszti reklámjai megjelentetését a Google tulajdonában lévő YouTube videomegosztón, mert ez utóbbin gyűlöletkeltő és sértő videókat is közzétesznek - jelentették be csütörtökön.
Személyautó és mikrobusz ütközött csütörtök délután a 4-es számú főúton, Debrecen közelében, a főút és a Határ út kereszteződésében, emiatt teljes útzár van az érintett szakaszon - közölte a rendőrség ügyeletes szóvivője.
Donald Trump amerikai elnök a Time magazinnak adott, csütörtökön megjelent interjújában kiállt valamennyi eddigi döntése mellett, leszögezve, hogy - mint fogalmazott - "nem csinálhatom olyan rosszul, hiszen én vagyok az elnök".
Rolling Stones koncerttel kerülne a világ érdeklődésének középpontjába Budapest. A világ egyik leghíresebb zenekarát a vizes világbajnokság nyitó ünnepségére hívnák meg a szervezők. Ha valóban így van, ez megmagyarázná a nyitó ünnepség kiugróan magas, 3 és fél milliárdod költségét. Sport szakemberek szerint az olimpiai pályázat miatt akartak az átlagosnál látványosabb világbajnoki megnyitót a…
Az ukrán hatóságoknak sikerült megállapítaniuk Gyenyisz Voronyenkov volt orosz parlamenti képviselő gyilkosának személyazonosságát, eszerint a kórházban sebesüléseibe belehalt tettes ukrán állampolgár volt - közölte Anton Herascsenko, az ukrán belügyminiszter tanácsadója csütörtökön a 112 Ukrajina hírtelevízió műsorában.
Felháborodást váltott ki Olaszországban, hogy a hírhedt szicíliai maffia, a Cosa Nostra "varázslatos világának felfedezésére" invitál kuncsaftokat egy utazási iroda a szicíliai Trapaniban.
Az ombudsmantól kérnek segítséget a Pető Intézet hátrányos besorolásba került, és felmondásra kényszerített konduktorai, miután a Párbeszéd társelnöke szerint az EMMI-től nem kaptak segítséget. Lázár János elnézést kért az érintett konduktoroktól és megígérte, hogy korrigálni fogják az adminisztrációs tévedést. Részletek a videóban.
A német hatóság emberölés elkövetése miatt adott ki elfogatóparancsot az ellen a szír férfi ellen, akit Magyarországon vettek őrizetbe - olvasható a rendőrség honlapjára csütörtökön feltett közleményben.
Feltehetően mintegy 250 afrikai menekült és bevándorló fulladt a Földközi-tengerbe két gumicsónak elsüllyedésekor. A csónakokra a líbiai partoknál bukkant rá csütörtökön egy civil szervezet, eddig öt holttestet találtak meg.
Rákkeltő anyagok miatt 90 ezer ember ivóvízellátása lehet veszélyben - állítja az Együtt. A szentendrei vízmű környékén ugyanis szennyezett a felszín alatti vízkészlet. A legutóbbi méréseknél találtak olyan területet, ahol a mérgező anyag mennyisége az egészségügyi határérték 500-szorosa volt. A polgármester azt mondja: nem tudják, van-e veszély. További részletek a videóban.
Törökország fenntartja gazdasági kapcsolatait az Európai Unióval, de felülvizsgál minden politikai és közigazgatási szálat, köztük a Brüsszellel tavaly kötött menekültügyi megállapodást is a török elnöki rendszerről döntő április 16-i népszavazás után - nyilatkozta Recep Tayyip Erdogan török elnök a CNN Türk török hírtelevíziónak adott csütörtöki interjújában.
Tovább egyszerűsödtek az építési szabályok. Már a 300 négyzetméter feletti házak építéséhez is elég egy bejelentés. Az LMP palotaépítési szabálynak nevezi a kedden elfogadott törvénymódosítást. A Fidesz frakcióvezetője arra figyelmeztet, hogy csak az eljárás lesz könnyebb, az építési előírásokat be kell tartani. További részletek a videóban.
A WikiLeaks kiszivárogtató portál csütörtökön újabb dokumentumokat hozott nyilvánosságra, amelyek szerint a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) képes feltörni a legújabb típusú Apple-számítógépeket is.
Elárverezik a néhai John Fitzgerald Kennedy fiatalkori naplóját, amelyben a meggyilkolt amerikai elnök - még ifjú laptudósítóként - Adolf Hitlerről is írt.
Donald Trump elnök nem tudott megegyezni egyes republikánus csoportokkal, ezért péntekre halasztották a képviselőházi szavazást az Obamacare néven ismert egészészségbiztosítási törvény visszavonásáról és az új törvényről.
Fogat kellett húzni a veszprémi állatkert egy kis majmának - az egyik szemfogán ugyanis egy tályog nőtt. A komoly szájsebészeti műtétnek számító beavatkozáshoz először a kis foghoz megfelelő eszközöket kellett beszerezni. Részletek a videóban.