Környezetvédő szervezetek kifogásolják a Paks II. beruházás telephely-engedélyezésének folyamatát, és ismét hangsúlyozták, hogy Magyarország számára nem az atomerőmű-bővítés jelenti a jövőt.
Magyarország – A magyar utazók legszívesebben Prágába utaznak húsvétkor, ezúttal a negyedik helyre szorult a Trivago.hu szálláskereső weboldal adatai alapján.
A Fidesz szerint a szocialistákkal csak a Jobbik szövetkezik, hiszen "velük együtt nem szavazta meg a migránsok betelepítését tiló alaptörvény-módosítást, az adócsökkentéseket és a béremeléseket".
Magyarország – Tömeges, akár 15%-os törlesztőrészlet-emelést, rosszabb esetben pedig futamidő-hosszabbítást is hozhat a következő másfél év a volt devizahitelesek egy része számára – írja a Portfólió.
— Hatalmas érdeklődés övezte a Blikk Esték első részét amelyre három vezető politológust, Török Gábort, Mráz Ágoston Sámuelt és Ceglédi Zoltánt hívtunk meg, hogy Szirmay Dávid főszerkesztő-helyetessel megvitassák az aktuális politikai és közéleti kérdéseket.
A tervek szerint a nyáron elkezdődhetnek a Lánchíd és a Váralagút teljes felújítási munkálatai, amelyek 2019 végéig tarthatnak majd - derült ki a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésére benyújtott előterjesztésből.
Már csak néhány nap és újból használható lesz a tiszacsegei komp. A hajó akkor rongálódott meg, amikor a jeges ár a folyó közepére sodorta. A fedélzetén rekedt kezelőt csak katonai helikopterrel tudták kimenteni, a kompot pedig még napokig sodorta a víz a hatalmas jégtáblák között. További részletek a videóban.
900 fő helyett 165 fő nem rendelkezik háziorvostani szakvizsgával, mert koránál fogva nem kellett szakvizsgát tennie – reagált az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Magyar Nemzet pénteki cikkére, melyet az MTI nyomán a hirado.hu is átvett.
14 Nobel-díjas közgazdász állt ki a CEU mellett egy nyílt levélben, amelyet Balog Zoltán emberi erőforrás miniszternek, Palkovics László oktatási államtitkárnak, és Szemerkényi Rékának, Magyarország amerikai nagykövetének címeztek - írja az Index. Így reagáltak a kormány kedden benyújtott törvényjavaslatára, amely a kormány érvelése szerint a Magya
Nyolcnapos sztrájkra készülnek húsvét után a BKV szakszervezetei. Az erről szóló bejelentést ma délelőtt vette át a cég vezérigazgatója. Bolla Tibor az ATV kérdésére azt mondta, hogy a harminc százalékos bérkövetelést a BKV nem tudja kifizetni. Tarlós István továbbra is a kormányzat segítségét várja.
Rendőrőkkel fenyegette meg az újságírókat Mészáros Lőrinc, amikor beléptek a felcsúti testületi ülésére. A polgármester és a jegyző meg szerették volna tiltani, hogy kép- és hangfelvétel készüljön az ülésről, ami egyébként nyilvános volt. Végül maradhattak az újságírók. További részletek a videóban.
Szeged – Allergiás sokktól fulladozva kért segítséget egy szegedi nő a mentősöktől, ám állítja: csak annyit tanácsolt a diszpécser, hogy lélegezzen mélyeket. Baráti Adrienn majdnem megfulladt, miután mentőt nem küldtek érte, nagyszülei vitték a sürgősségire.
Bilincsben vezették el a rendőrök azt a férfit, aki bekiabálásokkal és papírlapok bedobálásával zavarta meg a szegedi közgyűlés pénteki ülését. Szabó Bálint Botka László MSZP-s polgármesteren kéri számon, hogy hová tűnt több, mint 10 milliárd forint a Szeviép építőipari cég csődjekor. További részletek a videóban.