2016. szeptember 16. péntek

szept. 16
6:48
Molesztálás a nevelőotthonban: Újabb fordulat (ATV)
Bosszúhadjárat, szerelmi bosszú állhat az Alföldi utcai gyermekotthonban történt állítólagos szexuális bűncselekmények és jogsértések vádjai mögött – jelent meg az elmúlt napokban különböző internetes portálokon. Az oldalak szinte kivétel nélkül névtelenül nyilatkozó intézeti forrásokra hivatkoznak, akik szerint az egész botrány mögött az ATV-nek is nyilatkozó 16 éves lány barátja és az…
szept. 16
6:50
Válasz a „Terminátornak” (Alternatív Energia)
Terminátor címmel írt kitűnő jegyzetet minap a Népszavában Sebes György.
szept. 16
6:50
Lenyűgöző: Újabb érmeket szereztek a paralimpikonjaink Rióban (ATV)
Az S9-es sérültségi kategóriában versenyző Sors Tamás és Konkoly Zsófia egyaránt bronzérmet szerzett 100 méteres pillangóúszásban a riói paralimpia csütörtöki versenynapján. Pap Bianka (S10) ötödik lett 400 gyorson, Adámi Zsanett (S2) pedig hatodik 50 méter háton. Ugyancsak bronzéremmel állhatott a dobogóra a női párbajtőrcsapat.
szept. 16
7:06
Assange feladja magát, ha megkegyelmeznek informátorának (ATV)
Julian Assange, a Wikileaks kiszivárogtató portál alapítója felajánlotta, hogy feladja magát az Egyesült Államoknak, amennyiben Barack Obama amerikai elnök megkegyelmezne "informátorának", Bradley Manningnek.
szept. 16
7:24
Hivatalos: Az eltűnt maláj gép roncsát találták meg (ATV)
A több mint két éve eltűnt malajziai utasszállító repülőgéphez tartozik az a nagy méretű roncsdarab, amelyet júniusban Tanzániában találtak - közölte pénteken az ausztrál közlekedésbiztonsági hivatal (ATSB), ismertetve az elvégzett vizsgálat eredményeit.
szept. 16
7:42
Clinton visszatért: Illegális bevándorlók millióinak ígért állampolgárságot (ATV)
Hillary Clinton, a demokraták elnökjelöltje átfogó bevándorlási reformot és az illegálisan az országban élőknek mielőbbi amerikai állampolgárságot ígért egy csütörtök esti washingtoni rendezvényen.
szept. 16
7:44
Szavazzon! Melyik párt kvótás kampányfilmje a legjobb? (ATV)
Gőzerővel dübörög a kampány az október 2-ai népszavazásra. A kötelező kényszerbetelepítés ellen indított népszavazáshoz a parlamenti pártok a legkülönbözőbb módon viszonyultak. Van, aki a távolmaradás; van, aki az érvénytelenül szavazás; van, aki az igen és van, aki a nem szavazat mellett kampányol. Nézze meg a pártok kampányfilmjeit és szavazzon!
szept. 16
8:00
Tudta? Megszűnt a magánszférája (Alternatív Energia)
szept. 16
8:00
Schäuble: "Világvége hangulattal" ijesztgetik az embereket (ATV)
Németországban senkinek semmilyen juttatását nem rövidítették meg a menekültek miatt, a mostani pedig a német történelem legszerencsésebb, legsikeresebb korszaka - mondta a német pénzügyminiszter egy csütörtöki interjúban.
szept. 16
8:02
Jövőre kikerülhet a gödörből az építőipar (Alternatív Energia)
Az összteljesítmény egyelőre negatív.
szept. 16
8:15
Milliós bukta várt a tulajdonosra egy önkényes lakásfoglaló miatt (ATV)
Imre el akarta adni a házát, ám az ingatlanba beköltözött egy hajléktalan, a rendőrök pedig bírósági végzés hiányában nem tehették ki az illegális lakásfoglalót.
szept. 16
8:33
Lábon lőtt magyar cég (Alternatív Energia)
Jövő héten tájékoztatják a dolgozókat - Ezernél többen kerülhetnek utcára.
szept. 16
8:35
Pusztít a "nihilizmus" és "cselekedni kell!" - Orbán a Kossuth rádióban (Alternatív Energia)
A miniszterelnöknek a kötcsei szózat, majd a Parlamentben elzengett tiráda után maradt még mondanivalója.
szept. 16
9:09
Blikk: 250 milliót produkált Mengyi feleségének cége (ATV)
A Voldemort nagyúrként elhíresült Mengyi Roland fideszes képviselő felesége körül is repkednek a milliók. A Blikk információi szerint a nő cége 250 millió forintos bevételt hozott össze pár év alatt.
szept. 16
9:11
Több mint klón: saját sejtjeiből reprodukálhatja magát az ember (ATV)
Brit kutatók szerint újszülöttek létrehozása petesejt nélkül is lehetséges, korábbi kísérletek ugyanis arra utalnak, hogy eljöhet az az idő, amikor egy azonos nemű pár saját sejtjei is elegendőek lesznek a gyermekvállaláshoz. Sőt, elméletileg nem is kell, hogy ketten legyenek…
szept. 16
9:27
Nem derül ki, zsarolt-e újságírókat az AH (Alternatív Energia)
Molnár Zsolt: nem indul tényfeltáró vizsgálat a sajtóban megjelent hír alapján.
szept. 16
9:27
Hova telepítette a kormány a februárban vállalt 1270 migránst? (ATV)
A DK szerint a kormány az elmúlt két évben már letelepített 1270 menekültet Magyarországon, a Belügyminisztérium viszont ezt tagadja. Hol laknak a befogadott migránsok?
szept. 16
9:29
Pozsonyi csúcs - Korlátozás a szlovák határnál (Alternatív Energia)
szept. 16
10:03
Véres támadás New Yorkban: Csak 18 lövés tudta megállítani a húsbárdos férfit (ATV)
Tizennyolc lövést adtak le a rendőrök, mire sikerült megfékezniük a rendőröknek fényes nappal New York szívében egy férfit, aki előzőleg húsbárddal támadt egy szolgálaton kívüli nyomozóra.
szept. 16
10:36
Bepréselődött a kamion alá egy kisteherautó Kónynál - képek (ATV)
Meghalt egy kisteherautó vezetője, miután járművével egy út szélén álló kamionba rohant péntek reggel az M85-ös autóúton Kóny és Enese között - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.
szept. 16
10:54
ENSZ szóvivő: Magyarország eltörölt egy menekülteknek járó juttatást (ATV)
Magyarország a közelmúltban törölte el azt az integrációs támogatást, amelyet a már elismert menekültek hazai ellátására korábban biztosított – mondta el az ATV Híradó Este 9 című műsorában az ENSZ menekültügyi főbiztosságának magyarországi szóvivője, aki szerint semmilyen módon nem lehet köze a romák segélyezésének az unió által tervezett betelepítéshez.
szept. 16
10:56
Orbán több tiszteletet kért Schulztól (ATV)
Az uniós vezetők informális pozsonyi megbeszéléseit megelőzően az Európai Parlament elnökével, Martin Schulzcal tárgyalt csütörtökön Orbán Viktor miniszterelnök, akit arra kért, hogy adja meg a tiszteletet a magyaroknak.
szept. 16
11:12
Szájer: Nem civilizált, amit Sorosról írtak (Alternatív Energia)
Szájer József: Kifejezetten felháborítónak tartom, ami Soros Györgyről napvilágot látott, ez szerintem a civilizált dolgok keretein túl van
szept. 16
11:14
Orbán több tiszteletet kért Schulztól (Alternatív Energia)
A miniszterelnök a pozsonyi várba érkezve tájékoztatta az újságírókat.
szept. 16
11:16
EU-csúcs - "Tettekre van szükség a bizalom visszanyeréséhez" (Alternatív Energia)
Először Nagy-Britannia nélkül - "Brutálisan őszintén" kell beszélni az Európai Unió problémáiról.
szept. 16
11:48
Ezért is halunk az utakon - 3500 "közlekedési jogsértés" 3 nap alatt (Alternatív Energia)
Ez a rendőrség legutóbbi, 2016. szeptember 13-15. közötti európai szintű fokozott ellenőrzésének mérlege.
szept. 16
11:50
1,9 millió autót hív vissza a Fiat Chrysler (Alternatív Energia)
Nem buli: baleset esetén előfordulhat, hogy a légzsák nem fújódik fel.
szept. 16
11:52
Napi örömhír: sikeresek a magyarok a kirgizisztáni Nomád Világjátékokon (Alternatív Energia)
A sporteseményt látványos külsőségek közepette a kirgiz államfő, Almazbek Atambajev nyitotta meg.
szept. 16
11:54
LMP: a magasabb bérek által bővülhetne a gazdaság (Alternatív Energia)
A párt szerint nem vendégmunkásokkal kellene megoldani a munkaerőhiányt.
szept. 16
12:06
Robbantottak volna a brit és a német nagykövetségnél, letartóztatások (ATV)
Őrizetbe vettek négy embert Törökországban az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet Németország és Nagy-Britannia törökországi nagykövetsége ellen tervezett támadásaival összefüggésben - jelentette pénteken az Anadolu török állami hírügynökség.
szept. 16
12:22
A zebrán gázoltak halálra egy embert (Alternatív Energia)
Az áldozat a helyszínen meghalt.
szept. 16
12:24
Marihuana erdőcskére bukkantak Óbudán - Videó (Alternatív Energia)
Egy kutya ugatása leplezte le bűntényt - Ő szegényke most az Illatos úti ebtelepre került.
szept. 16
12:57
Balog Zoltán - karakánul, merészen - jól megdicsérte Orbánt (Alternatív Energia)
A népnyelv az effélére más kifejezést használ, de az nem tűr nyomdafestéket/klaviatúrát.
szept. 16
12:59
Tarlós és a 3-as metró - A "sorozat" újabb epizódja (Alternatív Energia)
2019 végére be kell fejeződnie a felújításnak.
szept. 16
13:00
Elmenekült Matolcsy a Népszabadság újságírója elől (ATV)
Matolcsy György sietősen távozott a kecskeméti városházára, miután hírül kapta, hogy a Népszabadság újságírója vár rá.
szept. 16
13:01
Vonatbaleset Szlovákiában - Sok sérültet mentenek (Alternatív Energia)
szept. 16
13:02
Vonatbaleset Szlovákiában: 35 ember sérült meg (ATV)
Harmincöt ember megsérült, hárman közülük súlyosan péntek reggel egy szlovákiai vonatbalesetben - jelentette a TA3 szlovák hírtelevízió.
szept. 16
13:03
Tűz a fővárosból Miskolcra tartó Borsod InterCity mozdonyán (Alternatív Energia)
szept. 16
13:15
Nyíregyházi gyilkosság - Különös indokkal akadályoznák a román orvos kiadását (Alternatív Energia)
Az ügyvéd szerint Magyarország polgárai általában is ellenérzéseket táplálnak a románokkal szemben.
szept. 16
13:16
Etnikai érvekkel próbálja elkerülni a kiadatást a nyíregyházi lövöldöző (ATV)
Etnikai érvekre hivatkozva próbálta rávenni a román legfelső bíróságot Magyarország kiadatási kérelmének elutasítására pénteken a nyíregyházi lövöldözéssel gyanúsított román orvos ügyvédje.
szept. 16
13:17
"A Fidesz képviselői fizessék meg a Mahír-oszlopok bontása miatti kártérítést!" (Alternatív Energia)
MSZP: nem fordulhat elő az a pofátlanság, hogy a budapestiekkel fizettetik ki ezt az összeget.
szept. 16
13:18
Magyarország nagyon keveset költ az oktatásra (ATV)
Futotta volna rá, mégsem költöttünk oktatásra – derül ki a frissen kiadott idei OECD-jelentés alapján. A legtöbb vizsgált országban a válság ellenére növelték az oktatásra szánt kiadásokat, nálunk viszont csökkenés észlelhető.
szept. 16
13:20
"Fordítási hiba lehet": Schulz tagadja, hogy migránsok befogadására ösztönzött volna városokat (ATV)
Martin Schulz csütörtökön a Spiegel Online-nak adott interjúban arról beszélt, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök elzárkózik a menekültválság közös, európai uniós megoldásától. Schulz úgy vélte szolidaritásra van szükség, a menekültpolitika mellett a strukturális alapokkal kapcsolatban is, amelyeknek évek óta jelentős haszonélvezői az olyan tagállamok, mint Magyarország.
szept. 16
13:33
Orbán több tiszteletet kért Schulztól - Válaszolt az EP elnöke (Alternatív Energia)
Schulz szerint sok párbeszéd kell és semmi provokáció.
szept. 16
13:51
Aggódnak a demokraták: Kontraproduktív lehet Trump ekézése (ATV)
Farkast kiált az amerikai média egy része, amikor a republikánusokról és a jobboldali szavazókról beszél, viszont most arról indult vita: nem vált-e ez ki a remélttel ellentétes hatást.
szept. 16
14:09
Tarlós lázad? - "Megalázó az önkormányzatok szerepe" (Alternatív Energia)
Bizony. Azt is mondta, hogy nem ért egyet a saját politikai közösségével.
szept. 16
14:09
Késsel rontott a katonákra egy palesztin Jeruzsálemben, lelőtték (ATV)
Jeruzsálemben lelőttek pénteken egy jordániai állampolgárságú palesztin fiatalembert, aki az óvárosból, késsel a kezében a Damaszkuszi Kapunál álló határőr-katonák felé futott - jelentette az izraeli közszolgálati rádió, a rendőrség beszámolójára hivatkozva.
szept. 16
14:11
Bejelentették a Szaharov-díj idei jelöltjeit (Alternatív Energia)
Olyan ember kaphatja, aki jelentős erőfeszítéseket tesz az emberi jogokért, a gondolatszabadságért és a demokráciáért.
szept. 16
14:13
Hűha, mindannyian migránsok vagyunk - Kiderítette az MTA (Alternatív Energia)
A honfoglaló populációban az ugor eredetű, és a közép-ázsiai török népekre jellemző genetikai elemek is jelen lehettek.
szept. 16
14:27
Hűha, kiderült: mindannyian migránsok vagyunk (Alternatív Energia)
MTA: több gyökerű népességről tanúskodnak a honfoglaló magyarok anyai génjei.

Keresés