Két robbantásos merényletet követtek el hétfőn Kabul belvárosában, a védelmi minisztérium közelében, az éjszakai órákban pedig egy harmadik robbanás rázta meg a főváros központját. Az első két merénylet elkövetőjeként az afganisztáni tálibok jelentkeztek, az afgán egészségügyi tárca közlése szerint legalább 24-en vesztették életüket, és 91-en megsebesültek.
Valóságos kódrendszert használtak Vizoviczki Lászóék a különböző szórakozóhelyekkel, és kenőpénzekkel kapcsolatban - ezt mondta az egyik szakértő a hétfői tárgyaláson. A budapesti éjszakai élet egykori császárát és 32 társát üzletszerűen elkövetett költségvetési csalással és más bűncselekményekkel vádolják. A másik ügyben pedig olyan rendőrök is érintettek, akiket a vád szerint megvesztegetett az…
A spanyol és az olasz válogatott is győzött a 2018-as, oroszországi labdarúgó-világbajnokság európai selejtezősorozatának nyitókörében, a G csoportban.
Az elmúlt években diplomamentésre jelentkező több mint 10 200 fő mindössze felének lett meg a nyelvvizsgája - írja a keddi Magyar Nemzet a programért felelős Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. adataira hivatkozva.
Hillary Clinton, a demokraták elnökjelöltje azt mondta újságíróknak: hiteles jelentések tanúsítják, hogy az orosz kormány beavatkozik az amerikai választásokba. A politikus Ohióból Illinois államba tartva, a repülőgépen nyilatkozott kedden.
A párizsi merényleteknél sokkal véresebb támadásokat tervezett az a speciális dzsihadista hálózat, amelyik a franciaországi mészárlást végrehajtotta – derült ki a CNN birtokába jutott vizsgálati anyagokból.
Barack Obama amerikai államfő lemondta az őt sértegető Fülöp-szigeteki elnökkel tervezett találkozóját a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN) vezetőinek laoszi csúcsértekezletén.
Magyarországon jelenleg csaknem 3 millió bizonytalan szavazó van, akiket sem a Fidesz kormányzása, sem az ellenzéki ambíciók nem tudtak meggyőzni. Rájuk gyúrnak egyre többen, hátha jövő tavaszra életképes alternatívát tudnak felmutatni számukra. De mi köze mindehhez Angela Merkelnek és Hillary Clintonnak?
A németországi Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományban tartott választás eredménye azt jelzi, hogy rendkívül veszélyes, nagyon aggasztó helyzetbe került az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) szövetsége - mondta Horst Seehofer bajor kormányfő, a CSU elnöke hétfőn a Süddeutsche Zeitung című lapnak.
Kilépett a Demokratikus Koalícióból Kerék-Bárczy Szabolcs, miután a politikus egy hosszú és a demokratikus baloldalt élesen kritizáló publicisztikát jelentetett meg a 168 órában. Kerék-Bárczy távozásáról és a népszavazásról is beszélt Gyurcsány Ferenc az ATV-nek.
Megtámadott két börtönőrt egy iszlamista elítélt egy észak-franciaországi fegyintézetben - jelentette kedden honlapján a Le Figaro című francia napilap.