Enyhe fokú gondatlanságot állapított meg, ezért jogerősen felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte a Zalaegerszegi Törvényszék az egyik helyi művelődési központ volt vezetőjét, amiért a hozzá tartozó szabadidőközpontban egy kidőlt futballkapu halálra sújtott egy 10 éves fiút 2014 nyarán - tájékoztatta a törvényszék szóvivője pénteken az MTI-t.
Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet zászlaját tűzték ki ismeretlen elkövetők egy pristinai közlekedési lámpára - számolt be róla honlapján a Zeri című koszovói újság pénteken.
Visszaemelte a befektetési ajánlású kategóriába a magyar államadós-besorolást pénteken a Standard & Poor's, elsősorban a magyar gazdaság markánsan javuló költségvetési, külső fizetési és növekedési mutatóival indokolva a lépést.
Fogolycserére készül szombaton Ukrajnával az önhatalmúlag kikiáltott Donyecki Népköztársaság, "egy fogolyért négyet cserébe" alapon - jelentette be pénteken Darija Morozova, a kelet-ukrajnai szakadárok emberi jogi megbízottja.
Bántalmazták G. Fodor Gábort, a 888.hu főszerkesztőjét, a Századvég Alapítvány elnökhelyettesét, stratégiai igazgatóját egy III. kerületi bevásárlóközpont mélyparkolójában.
A német főváros gyors fejlődése és a sikeres kormányzás ellenére várhatóan történelmi mélypontra zuhan mindkét kormánypárt támogatottsága a vasárnapi berlini tartományi törvényhozási (képviselőházi) választáson. A szociáldemokraták (SPD) valószínűleg kormányon maradnak, az eddigi koalíciós partner, az Angela Merkel kancellár vezette jobboldali CDU viszont a két héttel ezelőtti meckelnburg-…
John Kerry amerikai külügyminiszter közölte Moszkvával, hogy Washington mindaddig nem vesz részt katonai együttműködésben vele Szíriában, amíg a humanitárius segélyszállítmányok nem kapnak szabad utat a szír kormányerők által ostromlott településekre.
Etnikai érvekre hivatkozva próbálta meggyőzni a román legfelső bíróságot Magyarország kiadatási kérelmének elutasításáról pénteken a nyíregyházi lövöldözéssel gyanúsított román orvos ügyvédje.
A párizsi rendőrség felszámolt egy illegális menekülttábort a francia főváros északkeleti részében - közölte pénteken Emmanuelle Cosse francia lakhatási miniszter.
Az amerikai republikánus párt elnökjelöltje, Donald Trump pénteken Washingtonban bejelentette: immár ő is úgy gondolja, hogy Barack Obama elnök az Egyesült Államokban született.
A pénteki pozsonyi EU-csúcs sikertelen volt abból a szempontból, hogy nem sikerült megváltoztatni Brüsszel bevándorláspolitikáját - mondta Orbán Viktor miniszterelnök az uniós tagállamok vezetőinek informális csúcstalálkozóját követő sajtótájékoztatón, pénteken Pozsonyban.
Személyes holmiját egy raklapra pakolva lépett ki a tiszalöki börtön kapuján Tasnádi Péter, aki reggel szabadult azután, hogy szerdán jogerősen felmentették a vesztegetés vádja alól. A vád szerint Tasnádi 3 millió forinttal akart megvesztegetni egy orvost, hogy egy ügyben számára kedvező szakvéleményt adjon. Ez egyébként Tasnádi sok ügye közül az egyik volt. A 67 éves férfi eddig összesen 16 évet…
Az amerikai vezetésű koalíciós erők végeztek az Iszlám Állam nevű terrorszervezet egyik vezetőjével Szíriában - közölte pénteken az amerikai védelmi minisztérium.
Nem támogatja Oroszország azoknak a hackereknek a tevékenységét, akik feltörték a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) adatbázisát, ugyanakkor tisztázni kellene azokat a tényeket, amelyek a nyilvánosság elé kerültek - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Független Államok Közössége (FÁK) pénteki biskeki csúcstalálkozóján.
Az Európai Unió előtt álló legfontosabb kihívásokat és a kezelésükre vonatkozó alapelveket rögzítették az uniós tagállamok vezetői a Pozsonyban pénteken kidolgozott útitervben, amelynek elkészítésére az Egyesült Királyság EU-ból való várható kilépése, a migránsválság és a biztonsági helyzet romlása ösztönözte őket.