Szükségállapot bevezetéséről és annak indokairól szóló kormánytervezetről számolt be a Der Standard című osztrák lap csütörtökön, a tervezet felsorolja azokat az indokokat, amelyek szerint veszélyben lehet a közrend és Ausztria belső biztonsága.
Gondatlanságból elkövetett emberöléssel gyanúsítja a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) Gabriel Oprea volt belügyminisztert és kormányfőhelyettest, amiért tavaly októberben a politikus konvoját felvezető rendőrök egyike halálos közúti balesetet szenvedett - közölte csütörtökön a vádhatóság.
Bűnpártolás gyanújával indítana bűnvádi eljárást a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) Petre Toba belügyminiszter ellen, mivel a tárcavezető állítólag önkényesen megtagadta bizonyos iratok titkosításának részleges feloldását, amelyeket a DNA bizonyítékokként akart felhasználni egy másik ügyben.
Oroszország kizárólag az egyenjogúság alapján kész felújítani a normális, teljes körű kapcsolatokat az Európai Unióval és az Egyesült Államokkal - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter csütörtökön a Moszkvai Állami Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében (MGIMO).
Több százezer lengyel állampolgár térhet vissza hazájába a brit EU-kilépési népszavazás nyomán a következő öt-tíz évben - mondta csütörtökön Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök-helyettes Londonban a BBC-nek.
Elfogatóparancsot adott ki Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter ellen a kijevi Pecserszki Kerületi Bíróság. A bíróság az erre vonatkozó augusztus 26-i határozatát csütörtökön hozta nyilvánosságra.
Ellenzéki tömegtüntetés kezdődött csütörtökön a venezuelai fővárosban, több százezer - ellenzéki források szerint legalább egymillió - aktivista gyűlt össze Caracasban, hogy kikényszerítse a Nicolás Maduro elnök eltávolítását célzó népszavazás kiírását.