2016. augusztus 19. péntek

aug. 19
7:54
Durva politikai krimi főszereplője lehet a Fidesz képviselője (ATV)
Az MSZP feljelentés-kiegészítést tett a Voledmort ügyben, a Jobbik szerint a Rogán-Vizoviczki botrányról terelik el mesterségesen a figyelmet Mengyi sztorijával, a képviselő ügyvédje szerint azonban még nem lefutott a mérkőzés. Mindeközben Kövér László szerint az ellenzék ilyen és ehhez hasonló ügyekkel próbálja destabilizálni a kormányt, amit az ügyet kirobbantó 168 óra főszerkesztője kikér…
aug. 19
8:48
Az MSZP nemzetközi fórumokhoz fordul kopasz-ügyben (ATV)
Nemzetközi fórumok elé viszi a kopasz-ügyet az MSZP, miután megszüntették a nyomozást az NVI előterében februárban történtek miatt. Lukács Zoltán az ATV Egyenes beszédben, Nyakó István pedig az ATV Startban beszélt a kopasz-ügyről.
aug. 19
8:57
A német tengeralattjárók harcmodora (Alternatív Energia)
A német tengeralattjárók újabban hét esetben süllyesztettek el kereskedelmi hajókat figyelmeztetés nélkül.
aug. 19
9:24
Nagyot újított az Uber (ATV)
Sofőr nélküli autókkal szállítja az utasokat az Uber az egyesült államokbeli Pittsburghben.
aug. 19
9:42
Megszólalt az ATV-nek a "Voldemort-ügy" feltárója (ATV)
Meglepő, hogy ennyire gyorsan reagált az ügyészség, ez egy kicsit sajnálatos, mert így már nem írhatom tovább a sztorit, kipukkadt a lufi – ezt Rajnai Attila mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
aug. 19
9:51
Koronaeszme és nemzettudat (Alternatív Energia)
Szent István államférfiúi bölcsességgel a múltat a jövő mérlegére helyezte.
aug. 19
9:53
Több mint 440 milliót hozott volna a ruhahamisítás (Alternatív Energia)
A papírok szerint bálázott, márka nélküli ruhát vittek volna Ukrajnába.
aug. 19
10:15
Washington tetemes összeget fizetett Iránnak a foglyokért (ATV)
Az amerikai külügyminisztérium közvetve elismerte, hogy az a 400 millió dolláros összeg, amelyet Washington januárban átadott Iránnak, az amerikai túszok szabadon bocsátását segítette elő.
aug. 19
10:27
Több mint 40 milliót hozott volna a ruhahamisítás (Alternatív Energia)
A papírok szerint bálázott, márka nélküli ruhát vittek volna Ukrajnába.
aug. 19
10:33
Tudósítás Rióból: Hogy szedte szét a nemzetközi sajtó Hosszú Katinkát? (ATV)
Az ATV riói tudósítójának következő riportjából megtudhatják, miért vásároltak a férfi pólósok porszívót és hogy szedte szét a nemzetközi sajtó Hosszú Katinkát.
aug. 19
11:27
Kurz: Az EU-nak meg kellene "fenyegetnie" az észak-afrikai országokat (ATV)
A balkáni migrációs útvonal tartósan zárva marad - jelentette ki Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter egy pénteki német lapinterjúban, amelyben arról is beszélt, hogy nem szabad eltúlozni a Magyarországon az osztrák határ felé gyalog elindult menedékkérők befogadásáról tavaly szeptember elején hozott döntés jelentőségét.
aug. 19
11:45
Felmelegített '56-os dal: "méltatlan támadás" (ATV)
A világhírű dalszerző-producer Desmond Child neve által fémjelzett az Egy szabad országért c. szabadsághimnusz, amely az '56-os emlékév hivatalos dala, nem más, mint Child 2007-es, In the Steps of Champions (magyarul Bajnokok lépte nyomán) című szerzeménye, amit a szerző a miami sportcsapatok győzelmeinek tiszteletére szerzett, 9 évvel ezelőtt. Child méltatlannak tartja az őt ért támadást.
aug. 19
11:47
"Téved" Egy tekintélyes brit lap élesen bírálja Merkel menekültpolitikáját (ATV)
Téved a német kormányfő a The Daily Telegraph szerint, amikor azt állítja, hogy nincs összefüggés a menekültek beáramlása és a terrorizmus között. A konzervatív brit lap pénteken úgy fogalmazott: Angela Merkel tömegeket bátorított, hogy keljenek át tengeren és szárazföldön, ez pedig veszélynek tette ki őket, és destabilizálta azokat az országokat, amelyeken áthaladtak.
aug. 19
12:57
A csaláson kapott polgármester: Nem érzem, hogy nehéz helyzetben lennék (ATV)
Nem érzem, hogy nehéz helyzetben lennék, valóban van egy jogerős ítélet ellenem az egyik cégemmel kapcsolatban engem vontak felelősségre, el is vittem a balhét, amiért megkaptam a büntetésemet – ezt Gyenes Levente mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
aug. 19
12:59
Álrablás Rióban: 11 ezer dollár fejében elhagyta Brazíliát Jimmy Feigen (ATV)
A botrányba keveredett amerikai úszók egyike, Jimmy Feigen 11 ezer dollár (kb. 3 millió forint) ellenében elhagyhatta Brazíliát.
aug. 19
13:01
Bombát találtak a fővárosban (ATV)
Feltehetően világháborús robbanótestet találtak Budapesten, a XII. kerületi Alkotás utcában pénteken - közölte Bátyi Edina, a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs altisztje az MTI-vel.
aug. 19
13:15
Dacolnak a kaliforniaiak a kötelező evakuálási rendelettel (ATV)
Több mint kétezren, az erdőtűz által fenyegetett dél-kaliforniai síparadicsom, Wrightwood lakosainak nagyjából fele, a hatósági felszólítás ellenére sem hajlandó elhagyni otthonát.
aug. 19
13:51
"Az amerikaiak úgy terjesztik a világon a demokráciájukat, mint a tasakos kávét" (ATV)
Az amerikaiak úgy terjesztik a világon a demokráciájukat, mint a tasakos kávét - jelentette ki pénteken az Interfax hírügynökségnek nyilatkozva Mihail Gorbacsov volt szovjet elnök a Rendkívüli Állapot Állami Bizottsága (GKCSP) által megkísérelt államcsíny 25. évfordulóján.
aug. 19
13:53
Lecsapott a vihar: autók akadtak el a hirtelen lezúdult esőben (ATV)
Autók akadtak el, pincéket öntött el és egy tanuszodát is veszélyeztetett a péntek délelőtt Zalaegerszegen és térségében hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék.
aug. 19
14:09
Az angol élvonalba szerződik a magyar focista (ATV)
Lengyel lapértesülések szerint a 28 éves magyar támadó, Nikolics Nemanja távozik Varsóból, mert hamarosan hároméves szerződést köt az angol élvonalban szereplő Hull Cityvel.
aug. 19
14:11
Rétvári: Konkrét fenyegetések vannak az uniótól (ATV)
A közbeszéd lassan másfél éve a menekültekről szól, ilyen nagymértékű kihívás a rendszerváltás óta nem volt Európában, mesterséges betelepítési rendszerrel akarják megváltoztatni Európa képét – ezt Rétvári Bence mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
aug. 19
15:03
Botrány: Bayer miatt visszadja kitüntetését az ismert jogvédő (ATV)
Bayer Zsolt elismerése óriási felháborodást keltett az ellenzék körében.
aug. 19
15:39
Allahot dicsőítette, majd megkéselt egy zsidó férfit (ATV)
Késsel megsebesítettek péntek reggel a nyílt utcán egy zsidó férfit a franciaországi Strasbourgban. A támadó állítólag korábban pszichiátriai kezelés alatt állt - jelentette az egyik francia újság.
aug. 19
15:41
Túl hangosan bulizott Obama lánya, jöttek a rendőrök (ATV)
Az elnöki család éppen vakációját tölti Massachusetts államban. Mailia lányuk múlt héten az egyik este egy barátjánál volt vendégségben, ahova csendháborítás miatt riasztották a rendőrséget.
aug. 19
16:51
Háromszintű bűnszövetkezet: így tűnnek el az uniós pénzek (ATV)
Hadházy Ákos LMP-társelnök szerint sok pályázat során végül a teljes összeg eltűnik.
aug. 19
17:09
Putyin: nem szakítjuk meg a diplomáciai kapcsolatokat Kijevvel (ATV)
Oroszország nem tervezi megszakítani diplomáciai kapcsolatait Ukrajnával - jelentette ki Vlagyimir Putyin elnök pénteken az orosz biztonsági tanács Krím félszigeten, Szevasztopolban megtartott pénteki tanácskozásán.
aug. 19
17:27
Lemondott Trump egyik kampányfőnöke (ATV)
Lemondott Paul Manafort, Donald Trump republikánus elnökjelölt egyik kampányfőnöke - közölte pénteken a milliárdos ingatlanmágnás.
aug. 19
17:51
Rio 2016 - Érem nélkül maradtak a női vízilabdázók (Alternatív Energia)
Oroszország-Magyarország 19-18, büntetőkkel..
aug. 19
18:03
Életmentő rendőr: égő lakásból mentette ki az idős asszonyt (ATV)
Kigyulladt egy lakás Halásztelken, a II. Rákóczi Ferenc utcában péntek koradélután, a lángoló otthonban tartózkodó, onnan kijönni képtelen 81 éves asszonyt a rendőrök mentették ki - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság.
aug. 19
18:39
Merkel: az európai szélsőjobboldal kapcsolatban van Oroszországgal (ATV)
Intenzív kapcsolat figyelhető meg európai szélsőjobboldali pártok és orosz szervezetek között - mondta Angela Merkel német kancellár egy pénteki német lapinterjúban.
aug. 19
19:15
Új dokkolóegységet kapott a Nemzetközi Űrállomás (ATV)
Többórás űrsétával új dokkoló állomást szerelt fel pénteken a Nemzetközi Űrállomásra két amerikai űrhajós.
aug. 19
19:33
Elutasította plakátkampány elleni kifogást az NVB (ATV)
Elutasította a Magyar Szocialista Párt alelnökének a kvótareferendumos hirdetések miatt benyújtott kifogását pénteki ülésén a Nemzeti Választási Bizottság.
aug. 19
19:51
Nizzai terrotámadás: újabb halálos áldozat (ATV)
Belehalt sebesülésébe egy férfi, aki július 14-én sebesült meg Nizzában, így 86-ra nőtt a dél-franciaországi városban elkövetett terrortámadás halálos áldozatainak száma - közölte a francia kormány.
aug. 19
20:27
Elindult az Uber utódja (ATV)
Ma délben indult el az Uber utódja, a Taxify. A szolgáltatás mobiltelefonról rendelhető, de a többi taxi társaságéval megegyező fix tarifával működik. Az összes engedélyt beszerezték, sárgára fújt autóikkal várják az utazóközönséget.
aug. 19
20:45
Washington harci gépeket küldött a koalíciós erők védelmére (ATV)
Harci repülőgépet küldött az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellen küzdő, amerikai vezetésű koalíció azoknak a szárazföldi egységeknek a megvédésére, amelyek Szíria északi részén támogatják a kurd fegyvereseket - tudatta pénteken az amerikai védelmi minisztérium szóvivője.
aug. 19
21:03
Vegyen állampolgárságot egymillió euróért (ATV)
Málta egymillió euróért (310 millió forintért) árusítja az állampolgárságot gazdag befektetőknek, amivel több száz millió eurós bevételre tesz szert - írja a Spiegel Online.
aug. 19
21:39
Erdogan keze Dániáig is elér (ATV)
Több száz török szülő vette ki gyermekék Dániában azokból az iskolákból, amelyek állítólag kapcsolatban állnak a júliusi ankarai puccskísérlet megszervezésével gyanúsított Fethullah Güllen hitszónokkal - jelentette a dán média.
aug. 19
21:57
Újabb településről szorították ki az Iszlám Államot (ATV)
Az iraki kormányerők kiszorították az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezetet az ország nyugati felében lévő Káldíja településről, amely a stratégiai jelentőségű Ramádi városa mellett fekszik - közölték pénteken katonai források.

2016. augusztus 20. szombat

aug. 20
4:51
Rio - Kovács 17., Földházi 27., ausztrál győztes női öttusában (Alternatív Energia)
Kovács: Sok olyan volt, amit én hibáztam el, ami lehetett volna jobb az elmúlt két napban
aug. 20
5:24
Trump bocsánatot kért (ATV)
„Tévedtem, és akár hiszik, akár nem, ezt megbántam” – mondta Donald Trump, aki most először ismerte el, hogy a kampányban tett kijelentései között voltak sértő és téves megjegyzések is.
aug. 20
6:33
Gőgös: ha bezáratják a boltokat, ismét népszavazást kezdeményezünk (ATV)
Taktikai okokból vonta csak vissza a boltzárról a rendelkezést a kormány, mert bezavart volna a kvóta referendumba a szocialisták népszavazása – nyilatkozta Semjén Zsolt a Magyar Időknek. A miniszterelnök-helyettes kibővítve hozná vissza a nagy boltok vasárnapi zárva tartását. Gőgös Zoltán az ATV-ben azt mondta, ha a kormány tényleg újra bevezetné a vasárnapi boltzárat, abban az esetben a…
aug. 20
6:54
Rio - Kovács 17., Földházi 27. női öttusában (Alternatív Energia)
Kovács: Sok olyan volt, amit én hibáztam el, ami lehetett volna jobb az elmúlt két napban
aug. 20
7:45
Bárándy: Drámai lenne, ha az ügyészség bűnöket leplezne el (ATV)
A tettenérés előtti pillanatban leállították az akciót, így nincs bizonyíték Mengyi Roland ellen. Vizovicky megígérte Kubatovnak, hogy bemárt nem-fideszeseket, ha hazamehet az előzetesből. Az ügyészség viszont nem találja a neki továbbított levelet. A NAV-tól kiszivárgott, hogy lehallgatják Mengyi beszélgetéseit. Milyen az esélye annak, hogy kiderülhet az igazság? Az ATV Egyenes Beszéd Ráadás…
aug. 20
8:21
Orbán szerint Budapest egy nagy olimpiai park lehetne (ATV)
Orbán Viktor miniszterelnök szerint Budapest a megfelelő város, megfelelő koncepcióval, a megfelelő időben ahhoz, hogy 2024-ben házigazdája legyen a nyári olimpiának.
aug. 20
8:39
Orosz titkosszolgálati kapcsolatokat ápol Trump kampányfőnökének munkatársa (ATV)
A republikánus elnökjelölt, Donald Trump lemondott kampányfőnökének, Paul Manafortnak a közvetlen munkatársa orosz titkosszolgálati kapcsolatokkal rendelkezett.
aug. 20
8:57
Az Egyesült Államok nem vesz többé igénybe magánbörtönöket (ATV)
Az amerikai szövetségi igazságügyi minisztérium büntetés-végrehajtással foglalkozó részlege bejelentette, hogy nem vesz többé igénybe magánbörtönöket.
aug. 20
9:15
A NOB fegyelmi eljárást indít Lochte-ék ellen (ATV)
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) fegyelmi eljárást indít négy amerikai úszó - köztük a hatszoros olimpiai bajnok Ryan Lochte - ellen, akik hamisan azt állították, hogy fegyverrel rabolták ki őket.
aug. 20
9:33
A tengeralattjárón (Alternatív Energia)
Milyen az élet a víz alatt?
aug. 20
9:35
MSZP: Hazánk ennél többet érdemel (Alternatív Energia)
Az államalapítás ünnepére közleményt adott ki az ellenzéki párt.
aug. 20
9:51
Liberálisok: a magyarok is bevándorlók (Alternatív Energia)
"A kormányfő és Fidesz a nemzeti ünnepet is arra használja fel, hogy a bevándorlók ellen uszítson."

Keresés