Örömünnep a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren: mozdulni sem lehetett, annyian várták haza az olimpikonok egy részét. Rióból délután érkezett meg a bronzérmes párbajtőrcsapat és a szintén bronzérmes úszó, Kenderesi Tamás. További részletek a videóban.
Engedély nélkül viszik az utasokat, pörgetik az órát, a fizetésnél pedig becsapják az utasokat - minden második taxisnál szabálytalanságot találtak az ellenőrök Budapesten. A hatóságok naponta legalább egy bejelentést kapnak a problémás taxisofőrök miatt. Főként a hiénák verik át a külföldieket. További részletek a videóban.
Tizenötödik egymást követő hónapja dőlnek meg a globális havi melegrekordok, ami a leghosszabb egybefüggő időszak azóta, hogy az amerikai Nemzeti Óceán-és Légkörkutató Hivatal (NOAA) 1880-ban megkezdte a hőmérsékleti adatok feljegyzését.
Megelégelte Mészáros Lőrinc, hogy Orbán Viktor strómanjának nevezik: Az Együtt júliusi közleménye miatt feljelentést tett, amiben strómannak hívták. Mészáros ügyvédén keresztül helyreigazítást kért az ellenzéki párttól, de ők ezt megtagadták. Szerintük ugyanis Orbán Viktor a polgármester mögé rejti a vagyonát. Az ATV Híradója által megkérdezett ügyvéd azt mondja, a polgármesternek közszereplőként…
Oszama bin Ladennek, az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat néhai vezérének a fia azzal a felhívással fordul a szaúdiakhoz egy szerdán az internetre feltett hangüzenetben, hogy döntsék meg kormányuk hatalmát, és "szabadítsák meg" országukat az Egyesült Államok befolyásától.
"Határozottan indokolt", ezért a kormány meghosszabbítja a szeptember 9-án lejáró, az illegális migráció miatt bevezetett válsághelyzetet - jelentette ki Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatornán szerda este.
Tűz és víz pusztít az Egyesült Államokban. Az ország nyugati részén 24 erdőtűzzel küzdenek. Csak Kaliforniában 82 ezer embert költöztettek ki otthonról. A hatóságok szerint sok tüzet gyújtogatás okozott: egy embert már őrizetbe is vettek. Közben: máshol áradások pusztítanak: Louisiana államban 8-an meghaltak. Több mint 20 ezren pedig elmenekültek otthonaikból. További részletek a videóban.
Autóba rejtett pokolgép robbant fel szerdán este egy rendőrőrs mellett, a kelet-törökországi Van tartomány azonos nevű székhelyén, az iráni határ közelében, majd lőfegyverekből támadtak az épületre, amely egyúttal rendőrlaktanya. Egy másik támadásban legalább hatan meghaltak, további 120 ember pedig megsebesült - jelentették török médiumok.
Donald Trump amerikai republikánus párti elnökjelölt kampányának új vezetői várhatóan a korábbinál is durvább és kíméletlenebb kampányt folytatnak majd, és sokan attól tartanak, hogy "lángba borítják" a választási küzdelmet. Michael Moore filmrendező szerint viszont az ingatlanmágnás soha nem is akart elnök lenni, és most is azon van, hogy kiszálljon az elnökválasztási küzdelemből.