A brazil labdarúgó-válogatott sztárja, Neymar sajnálja, hogy nem készült még el teljesen a Rio de Janeiró-i olimpiai falu, szerinte jogosan háborodnak fel egyes országok küldöttségei.
A német sajtó Orbán Viktor kormányfő és Christian Kern osztrák kancellár budapesti találkozójával, a németországi támadásokkal és Donald Trump elnökjelöltté választásával kapcsolatban foglalkozott Magyarországgal.
Felgyújtott egy beteget a tiranai amerikai kórház művesekezelő (dialízis) kórtermében egy albán férfi, a keletkező tűzben három ember halt meg, köztük az elkövető is. A támadás kiszemelt áldozatának életéért még küzdenek az orvosok - közölte szerdán a helyi sajtó.
A keddi viharok nyomán a katasztrófavédelem tűzoltóegységei Budapesten és tizenöt megyében százhatvanhét helyen avatkoztak be, négy helyen pedig összesen háromezer homokzsákkal védekeztek a víz ellen - közölte szerdán a honlapján az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).
Los Angeles korábbi polgármestere, Antonio Villaraigosa, aki 2018-ban Kalifornia kormányzója szeretne lenni, a demokrata jelölőgyűlésnek négy évvel ezelőtt volt az elnöke. Az ATV-nek Villaraigosa azt mondta: Hillary Clinton és Barack Obama egykori versengése az elnökjelölésért keményebb volt, az akkori pártgyűlés pedig sokkal több konfliktussal terhelt. Bombera Krisztina interjúja.
Szerdai német lapértesülések szerint az ansbachi robbantás szíriai elkövetője közveszélyes öngyilkosjelölt lehetett és egy rejtélyes segítő révén, gyanús körülmények között érkezett 2014-ben Németországba.
Az osztrák-magyar diplomáciai viszony új fejezetéről ír az osztrák sajtó Christian Kern osztrák kancellár és Orbán Viktor magyar miniszterelnök keddi budapesti megbeszélése nyomán.
Szélsőjobboldali beállítottságú, rasszista ember volt a müncheni lövöldöző, aki az előző héten pénteken kilenc embert megölt, majd végzett magával - írta szerdán a nyomozás menetét ismerő biztonsági forrásokra hivatkozva a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német lap a hírportálján.
Az Európai Bizottság megindította szerdán Lengyelországgal szemben az úgynevezett jogállamisági mechanizmus második szakaszát, és megküldte a lengyel hatóságoknak az alkotmánybíróságra vonatkozó törvénymódosításokkal kapcsolatos ajánlásait.
A brazilok többsége szerint több a kára, mint a haszna az olimpiának, nagyobb veszteséggel jár, mint amennyi nyereséget hozhat - áll a legfrissebb közvéleménykutatásban, amelyet bő egy héttel a Rio de Janeiró-i olimpia előtt, szerdán tett közzé az O Estado de S. Paulo című lap.
Továbbra is biztosan vezet a Fidesz-KDNP, amely az abszolút többség határán mozog - közölte a Tárki a legfrissebb, júliusi pártpreferencia-kutatásának eredményeit szerdán az MTI-vel.
Az MSZP szerint a Nemzeti Választási Iroda (NVI) által nyilvánosságra hozott utasítás nem egyezik azzal, amit szakértőik láttak a földügyben kezdeményezett népszavazást támogató aláírások ellenőrzésének helyszínén.
Robbanás történt a bajorországi Nürnberg közelében lévő befogadóállomáson - adta hírül a Bayerischer Rundfunk. A rendőrség azonban cáfolta a médiaértesüléseket.
Christian Kern osztrák kancellár és Orbán Viktor magyar miniszterelnök keddi budapesti megbeszélése egyik félnek sem jelent azonnali politikai hasznot, csendben kivárnak a két ország közhangulatát befolyásoló október 2-i szavazásig.
Az Egyesült Királyságnak az EU-ból való kilépése megindult, de mindkét félnek időre van szüksége a kilépés legmegfelelőbb módozatának megtalálására - mondta Theresa May brit miniszterelnök az olasz kollégájával, Matteo Renzivel tartott római találkozót záró sajtótájékoztatón szerdán.
Elmosódnak a határok az ámokfutás és a terrorcselekmény között - írja a dpa német hírügynökség, amely a nizzai, würzburgi, a müncheni és az ansbachi véres események kapcsán megpróbálja számba venni a jelenség hátterét.
Független vizsgálatok igazolják, hogy a városligeti volt Hungexpo-irodaházaknál talált azbesztcement nem jelent veszélyt a környéken élőkre és a park látogatóira. Az egészségre veszélyes szórt azbeszt nem található a területen - közölte a Városliget Zrt. szerdán az MTI-vel.
Kétséges, hogy az ansbachi merénylet elkövetője éppen akkor akarta működésbe hozni a pokolgépet, amikor felrobbant, és igen valószínű, hogy valaki irányította a háttérből - mondta szerdán a bajor tartományi belügyminiszter.
Két migráns felmászott a kiskunhalasi Szegedi úti befogadóállomás egyik épületének tetejére, a tábor megnyitását vagy legalább nyitottá tételét követelve - hangzott el az M1 aktuális csatorna Híradójában.
A Nemzeti Választási Iroda elnökhelyettese az ATV Egyenes Beszéd című műsorában jelentette be, hogy nem lesz meg az állami földek privatizációjával kapcsolatos népszavazáshoz szükséges 200 ezer hiteles aláírás, vagyis nem lehet majd referendumot kiírni a kérdésben.
Cáfolta Donald Trump republikánus elnökjelölt szerdán, hogy bármiféle kapcsolatban állna Oroszországgal, de arra ösztökélte az oroszokat, hogy találják meg vetélytársa, a demokrata párti Hillary Clinton eltűnt elektronikus leveleit. Clinton kampánycsapata azonnal reagált: szerintük "először fordul elő, hogy egy nagy párt elnökjelöltje aktívan bíztat politikai ellenfele elleni kémkedésre külföldi…