Elhunyt Tréfás György operaénekes, a Csokonai Nemzeti Színház örökös tagja, Debrecen díszpolgára. A 85 éves korában elhunyt Tréfás Györgyöt Debrecen Megyei Jogú Város önkormányzata saját halottjának tekinti - közölte a városháza sajtóirodája szombaton az MTI-vel.
Frontálisan ütközött két autó az M2-es autóúton Budapest irányában a gödi lehajtónál szombaton 18 óra után, a balesetnek több sérültje van, a helyszínen teljes az útzár.
Szombat késő este északnyugat felől hidegfront érkezik viharos széllel és éjszaka, hajnalban nagyobb számban az ország északi felén lehetnek zivatarok.
A második helyen kiemelt brit Andy Murray háromszettes győzelemmel jutott a legjobb 16 közé a wimbledoni teniszbajnokságon, a korábbi kétszeres győztes cseh Petra Kvitova ugyanakkor kikapott második fordulós meccsén, így kiesett.
A Nobel-békedíjas író nyolcvanhét éves volt, halálát az izraeli Jad Vasem Holokauszt Emlékközpont közölte. Számos könyvet írt a náci koncentrációs táborokban átélt élményei alapján. Több alkalommal is nyilatkozott az ATV-nek.