2016. június 2. csütörtök

jún. 2
6:57
Mit üzenünk Brüsszelnek? (Alternatív Energia)
Szeljük a kilométereket, és nézünk felfelé, magas falakon, kerítéseken virít a felirat: „Üzenjük Brüsszelnek, hogy ők is megértsék!”
jún. 2
7:03
"Ebbe senki nem szólhat bele" Sorosnak üzent Szijjártó (ATV)
Magyarországon a magyar emberek döntenek arról, hogy milyen kormány, milyen értékek és milyen politikai irányvonal mentén vezesse az országot - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Soros György magyar származású amerikai üzletember tevékenyégével kapcsolatban a Magyar Hírlapnak adott interjújában. A tárcavezető beszélt arról is, hogy az Egyesült Államokkal "nézeteltérésekkel…
jún. 2
7:19
Kitálaltak: Piszkosul megszivatták az embereket Trump egyetemén (ATV)
Egy amerikai szövetségi bíró engedélyezte, hogy nyilvánosságra hozzák a Trump Egyetem ügyében folyó vizsgálatok dokumentumainak egy részét. A több mint négyszáz oldal betekintést enged Donald Trump várható republikánus párti elnökjelölt üzleti filozófiájába és gyakorlatába, amelyet ma már az oktató munkatársak is bírálnak.
jún. 2
7:21
Szél: Magyarországon a tenni akaró emberek megfulladnak a politikában (ATV)
Azt látom, amit András is elmondott, ez egy korrekt helyzetértékelés volt, személyes döntést hozott, amit mindenki tiszteletben tart – ezt Szél Bernadett mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
jún. 2
7:33
Itthon is egyre több a hamis holmi (Metropol)
A magyarok mintegy hatoda vásárol évente legalább egyszer nem eredeti terméket.
jún. 2
7:54
Molnár: emberkereskedők miatt figyelték meg a civil szervezeteket (ATV)
A nemzetbiztonsági bizottság elnöke szerint Lázár János összekeverte a titkosszolgálati eszközöket a titkosszolgálati jelentésekkel, és bár Pintér Sándor belügyminiszter cáfolta kollégáját, annyi mégis kiderült, hogy a szolgálatok a balkáni útvonalon tevékenykedő embercsempészekkel való jóhiszemű együttműködés miatt civil szervezetekről is gyűjtöttek adatokat.
jún. 2
8:09
Megütközött az angol és a német flotta! (Alternatív Energia)
Jütland: Száz éve zajlott le a történelem utolsó nagy tengeri ütközete
jún. 2
8:11
Szaúdi tőkeinjekciót kap az Uber (Alternatív Energia)
A mobilapplikációs taxiszolgáltató Szaúd-Arábiához fordult tőkebevonásért.
jún. 2
8:45
Öt autót "amortizált" Bárdos András (Alternatív Energia)
"Elismerem, hogy én okoztam a balesetet."
jún. 2
9:06
Elfogták az Iszlám Állam rettegett hóhérát, a Buldózert - felvétel (ATV)
Nyilvánosságra hozták azt a felvételt, amelyen az Iszlám Állam hatalmas termetű kegyetlen hóhéra látható, akit a napokban fogott el a szíriai hadsereg.
jún. 2
9:18
Nem bajlódtak a 3-as metró felújításával az oroszok (Alternatív Energia)
A tender győztese nem felújított, hanem új kocsikat szállít.
jún. 2
9:24
Bild: Így verte át Orbán az osztrák és a német kancellárt (ATV)
A Bild című német lap a menekültválság tavaly szeptember eleji fejleményeiről közölt összeállítást szerdán.
jún. 2
9:36
Kancellárokkal tetetnék rendbe az egészségügyet (Alternatív Energia)
A kórházak önállósága megszűnik.
jún. 2
9:42
Döbbenetes információk derültek ki a lezuhant EgyptAir gépről (ATV)
Legalább háromszor hajtott végre kényszerleszállást a katasztrófa előtti napon a két hete a Földközi-tengerbe zuhant egyiptomi utasszállító repülőgép - jelentette csütörtökön a francia média.
jún. 2
10:18
40 napos elzárásra ítélték a magát mutogató migránst (ATV)
Negyven napi elzárásra ítélték azt az afgán férfit, aki az elmúlt héten kétszer is szeméremsértő módon mutogatta magát a bicskei befogadóállomás közelében - közölte a Székesfehérvári Törvényszék sajtóosztálya csütörtökön az MTI-vel.
jún. 2
10:30
Két nap, két szeméremsértés a Margitszigeten (Metropol)
Olyasmiket tettek, amiknek ott nagyon nem volt helye. Elzárásra ítélték a szeméremsértő afgán férfit is.
jún. 2
10:36
Már két napja folyik a véres lövöldözés az Ambassador Hotelben (ATV)
További összecsapásokra került sor a szomáliai al-Shabaab iszlamista milícia tagjai és a biztonsági erők között csütörtök hajnalban a mogadishui Ambassador Hotelben, miután szélsőségesek elsáncolták magukat az épületben.
jún. 2
11:06
Ukrán embercsempészeket fogtak el az osztrák határnál (Alternatív Energia)
Afgán és pakisztáni menekülőket próbáltak meg átvinni a határon.
jún. 2
11:24
Két szatírt is fogtak a Margitszigeten (Alternatív Energia)
Az egyiket 90 napi elzárásra ítélték.
jún. 2
11:26
Megölték a szörfösre támadó cápát (Alternatív Energia)
Az áldozat továbbra is kritikus állapotban fekszik a kórházban.
jún. 2
11:28
A kormány lemondott a nyugdíjasokról (Alternatív Energia)
Eközben az állami cégek vezetőinek és a jegybankelnöknek 150 százalékos fizetésemelést biztosít.
jún. 2
11:30
Visszaestünk a FIFA-ranglistán (ATV)
A magyar válogatott két helyet rontva a 20. helyen áll a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb, csütörtöki világranglistáján.
jún. 2
11:32
Ráküldte a NAV-ot Vajnára a fideszes aktivista (ATV)
Adóhatósági vizsgálatot kért Vajna András cégeire „a nemzet feljelentője”.
jún. 2
12:06
Nem adott epret az „ATV szennycsatornának” a jobbikos polgármester (ATV)
Nézzék meg Orosz Mihály Zoltánt kommentár nélkül!
jún. 2
12:24
(18+) Pokoli beszámolók az Iszlám Állam legsötétebb zugaiból (ATV)
A licitálás 9 ezer dollárral nyit. Hogy mi a tét? Egy jazidi lány. Azt mondják gyönyörű, szorgalmas, ráadásul még szűz. És csak 11 éves. Ezt a hirdetést az Iszlám Állam harcosai által használt online piactéren adták fel, ahol mindenki licitálhat a különböző szexrabszolgákra.
jún. 2
12:33
Feljelentést tesz a DK a 3-as metró szerelvényei miatt (Metropol)
Az orosz Metrowagonmash nem felújította a 3-as metró szerelvényeit, hanem újakra cserélte ki azokat.
jún. 2
12:33
Ismét tiltakoznak a menekültek Kiskunhalason (Alternatív Energia)
Ismét a "freedom" (szabadság) szót skandálják.
jún. 2
12:35
Ismét csoportokba verődve tiltakoznak a migránsok Kiskunhalason (Metropol)
A befogadóközpontnál továbbra is fokozott a rendőri jelenlét.
jún. 2
13:00
Ismét tüntettek a kiskunhalasi migránsok - felvétel (ATV)
Ismét csoportokba verődve tiltakoztak a migránsok Kiskunhalason; a Bács-Kiskun megyei befogadóközpontnál továbbra is fokozott a rendőri jelenlét - számolt be az M1 aktuális csatorna csütörtök déli Híradójában.
jún. 2
13:33
Közmunkáért szex? Előkerült egy hangfelvétel (ATV)
Volt haragosa akarja tönkretenni, ezért rávett egy prostituáltat, hogy jelentse fel hivatali visszaélés miatt. Ezt állítja Mali Zoltán, Drávapiski polgármestere, aki ellen azért indult nyomozás, mert állítólag közmunkáért cserébe orális szexre kényszerített egy nőt.
jún. 2
13:45
Továbbra is új lengyel buszok vásárlását akarja a városvezetés (Metropol)
A 3-as metróvonal rekonstrukciója miatt szükséges járműpótlás megoldására keres megoldást a Fővárosi Közgyűlés.
jún. 2
13:51
Felvétel: Nézze meg a felújítás helyett kicserélt metrókocsikat (ATV)
Nem a régi felújításra kiküldött metrókocsikat kaptuk vissza az orosz cégtől, hanem újakat - ezt mondja egy neve elhallgatását kérő szakértő a Népszabadságnak.
jún. 2
14:03
Egyptair - Kényszerleszállások a katasztrófa előtti napon! (Alternatív Energia)
Minden visszafordulás után átvizsgálták a gépet, és mindent rendben találtak, a repülő folytathatta útját.
jún. 2
14:05
Népirtásnak minősítette az örmények lemészárlását a Bundestag (Alternatív Energia)
A német parlament nem akarja felelősségre vonni a mai Törökországot.
jún. 2
14:09
Örmény népirtás: Döntött a Bundestag, Törökország fenyegetőzik (ATV)
A német szövetségi parlament (Bundestag) elsöprő többséggel népirtásnak minősítette csütörtökön az egykori Oszmán Birodalomban 101 éve elkezdett örményellenes mészárlásokat.
jún. 2
14:36
Mezey: nem kell túllihegni... (Alternatív Energia)
Az egykori kapitány nem érti, miért jutottunk ki az Eb-re.
jún. 2
14:38
Gyorsforgalmi út lesz az M2-es (Alternatív Energia)
A tervek szerint az autósok 2018 végétől közlekedhetnek majd a 19,6 kilométeres új úton.
jún. 2
14:40
Gyilkosság Dunaújvárosban - A 80 éves férj megölte feleségét (Alternatív Energia)
A férfi ezt követően önkezével vetett véget életének.
jún. 2
14:45
Fotók: Lézerblokkolóval közlekednek fideszes politikusok (ATV)
A debreceni fideszes városvezetés lézerblokkolókkal felszerelt autókkal közlekedik - állítja Varga Zoltán, a Demokratikus Koalíció debreceni önkormányzati képviselő szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében. Mindezt pedig fényképekkel is bizonyítja, ezért követeli a lézerblokkolók leszereléseit.
jún. 2
14:47
Exkluzív felvétel: Ők rabolták ki az egri IBUSZ irodát (ATV)
Az atv.hu helyi tudósítója szerint komoly rendőri készültség volt egri IBUSZ iroda környékén, amelyet csütörtök délután kiraboltak. A bent tartózkodó alkalmazottakat sokkolóval fenyegették, majd a vécébe terelték őket és rájuk zárták az ajtót.
jún. 2
14:54
"Gázoffshore-botrány" - Titkosításról döntöttek a képviselők (Alternatív Energia)
A köztulajdonban álló gazdasági társaságok adatkiadásának szigorítását szavazta meg a Ház.
jún. 2
14:56
Elszabadult ló vágtatott az autók között Ózd felé - Videó! (Alternatív Energia)
A rendőrök végül csaknem 10 kilométeres vágtát követően biztonságos helyre terelték.
jún. 2
14:58
Bréking! Fényes nappal rabolták ki az IBUSZ irodát (Alternatív Energia)
Valamivel 14 óra után két felfegyverzett férfi rontott be az egri utazási irodába.
jún. 2
15:00
Lázár elárulta, miért is ment valójában Orbán Egyiptomba (Alternatív Energia)
A metró ügyéről a miniszter csak a "sajtóból tájékozódott" (?) így nem is tudott érdemben válaszolni a kérdésekre.
jún. 2
15:30
Katasztrófahelyzet a német-osztrák határon (Alternatív Energia)
Passau több utcáját lezárták az árvízveszély miatt.
jún. 2
15:36
Épp időben csaptak le a terroristákra Németországba (ATV)
Őrizetbe vettek csütörtökön Németországban három feltételezett iszlamista terroristát.
jún. 2
15:48
Sokfelé esős lesz az első nyári hétvége (Metropol)
Több-kevesebb napsütés mellett záporok, zivatarok és 25 Celsius-fok körüli maximumok várhatók.
jún. 2
15:48
Árvízveszély! Vörös riasztás magyarlakta térségeken is (Alternatív Energia)
Több folyóra is harmadfokú készültséget adtak ki.
jún. 2
15:50
Ingyenes marad a velencefürdői szabadstrand (Metropol)
A kerítés megmarad, erre az őrzés, illetve a tisztán tartás miatt van szükség, de napkelte és napnyugta között továbbra is ingyenesen lehet fürdeni.
jún. 2
15:50
Juhász Ferenc: ha kell, elmegyünk Strasbourgig (Alternatív Energia)
Június 14-én folytatódik harmadfokon a volt honvédelmi miniszter "lakásügye".

Keresés