Az osztrák Weekend Magazin megdöbbentő címlappal hangolja olvasóit az este 6 órakor megrendezésre kerülő Ausztria-Magyarország Európa-bajnoki csoportmérkőzésre.
"Temetőt fogunk csinálni a labdarúgó EB-ből" - állítólag ezt mondta az a férfi a Facebookra kiposztolt videóban, aki keddre virradó éjszaka a Párizstól mintegy ötven kilométerre fekvő Magnanville településen halálra késelt egy francia rendőrparancsnokot az otthona ajtajában, majd túszul ejtette és meggyilkolta annak feleségét.
Kigyulladt egy autó az Erzsébet körút és a Wesselényi sarkán. Szemtanú elmondása szerint az autó alatt is, valamint a motorháztető alatt is lángolt a jármű.
Lázadás és tűz tört ki egy Mexikóvároshoz közeli börtönben, a rend helyreállítására hatszáz rendőrt vezényeltek a létesítményhez - közölték kedden a helyi hatóságok.
Cáfol a pécsi Zsolnay-gyár többségi tulajdonosa. Azt állítja, hogy alaptalan támadásokkal és trükkökkel akarják felszámolni a gyárat. Szerinte ráadásul a gyár másik tulajdonosa, a Pécsi Önkormányzat másfél éve próbálja lejáratni, és gyengíteni a céget egy érdek-csoport nevében. Az önkormányzat visszautasította a vádakat, és várja a vagyon-kezelőt.
Bűncselekmény hiányában felmentését kérte Juhász Ferenc. A volt honvédelmi minisztert hűtlen kezeléssel vádolja az ügyészség, a korábbi közigazgatási államtitkárt, Fapál Lászlót pedig bűnpártolással. Az ügyész mindkettőjükre letöltendő börtönbüntetést kért. A per az államtitkár kedvezményes lakásvásárlása miatt kezdődött még 6 éve. Hétfőn lehet ítélet az ügyben.
Gera Zoltán kijelentette, megjött a csapat étvágya azok után, hogy a magyar labdarúgó-válogatott 2-0-ra legyőzte Ausztriát a franciaországi Európa-bajnokság F csoportjának keddi nyitómérkőzésén. A BBC a 37 éves középpályást választotta a mérkőzés legjobb játékosának.
Alapos vizsgálatnak vetették alá Omar Mateen mobiltelefonjának híváslistáját, a számítógépén található adatokat, információkat, és az internetes közösségi oldalakon közzétett bejegyzéseit, és arra a megállapításra jutott, hogy a merénylő valószínűleg maga is meleg volt - közölte kedden az amerikai Szövetségi Nyomozó Hivatal (FBI).
A Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni megtorló gépezet kulcsszereplőinek, a Nagy Imre-pert előkészítő, úgynevezett K részleg belügyeseinek nevét tartalmazó listát hoz nyilvánosságra - írja szerdai számában a Magyar Idők.
A magyar labdarúgó-válogatott 2-0-ra legyőzte a több mint 20 percig emberhátrányban futballozó Ausztriát a franciaországi Európa-bajnokság F csoportjának keddi nyitómérkőzésén.
De azt a Demokratikus Koalíció politikusa is tudja, hogy nem volt túl sikeres a kormány kezdeményezése. Varga Mihály a napokban jelentette be, hogy megszüntetik a programot, amivel 105 fiatalt sikerült hazacsábítani.
Feladta magát Izraelnek a palesztin Gázai övezetet uraló Hamász iszlamista terrorszervezet egyik katonai parancsnoka - közölte a Háárec című újság szerdán.
A portugál válogatott 1-1-es döntetlent játszott az izlandi csapattal kedden a franciaországi Európa-bajnokság magyar érdekeltségű, F jelű csoportjának első fordulós mérkőzésén St. Étienne-ben.
Donald Trump, a republikánusok várható elnökjelöltje helyi idő szerint kedd este egy kampánygyűlésen reagált Barack Obama amerikai elnök bírálataira, amelyek szerint a milliárdos álláspontja és kijelentései ellentétesek az amerikai értékrenddel.
Az előző Orbán-kormány egy Magyarországon új kormányzati modellt, a frakciókormányzást honosított meg. A kormánypárti képviselők által uralt törvényalkotás mintha nem váltotta volna be a reményeket, ezért visszarendeződés látszik. A Policy Agenda elemzése.
Minden valószínűség szerint emberi tevékenység - gondatlanság vagy gyújtogatás - okozta a pusztító erdőtüzet a kanadai Fort McMurrayben és környékén - közölték helyi idő szerint kedden a hatóságok; a katasztrófa következtében több mint 90 ezer embert kellett kitelepíteni és leállt az egész ország olajkitermelésének negyede.
Belgiumi és franciaországi merényletekre készülő dzsihadisták tartanak Európába, az Iszlám Állam nevű terrorszervezet harcosai másfél héttel ezelőtt indultak útnak Szíriából, hogy Törökországon és Görögországon keresztül a kontinensre jussanak - jelentette szerdán a La Derniere Heure című belga napilap a terrorellenes hatóságok információira hivatkozva.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) tejpiaci ellenőrzésén megvizsgált 48 UHT tejből 22 külföldi - szlovák, cseh, és lengyel - előállítású terméket kell kivonni a forgalomból, mert zsírtartalmuk alacsonyabb volt a jelölésen szereplőnél - közölte a Nébih az MTI-vel szerdán.
Tegnap este Magyarország két góllal megverte Ausztriát első Európa-bajnoki csoportmérkőzésén. Régóta nem látott sikernek örülhettek a magyar szurkolók, az atv.hu száguldó riportere a járókelőket kérdezte, hogyan értékelik a hihetetlen győzelmet.
Az Európai Uniónak és Magyarországnak is alapvető érdeke, hogy Nagy-Britannia az unióban maradjon - szögezte le a külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten a brit tulajdonú Mondi Kft. beruházását bejelentő sajtótájékoztatón.
A nemzetközi sportsajtó szerint a magyar labdarúgó-válogatott komoly meglepetést okozott azzal, hogy a franciaországi Európa-bajnokság csoportkörének nyitányán 2-0-ra legyőzte az osztrák csapatot.
A továbbra is fennálló centralizációnak köszönhetően az intézmények önállósága és a munkáltatói jogok tekintetében sem várható változás, mondta az ATV Startban a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke.
Tömegverekedés tört ki az ukrán parlament szerdai ülésén a képviselők között, ezúttal egy olyan felszólalás váltotta ki az összetűzést, amely a Lemberg (Lviv) melletti szeméttelep súlyos természeti katasztrófával fenyegető égésével foglalkozott.
Németh Krisztián szerint, ha a magyar labdarúgó-válogatott nyolcaddöntőbe jutna Európa-bajnoki csoportjából, az olyan lenne számukra, mintha megnyernék a kontinensviadalt.
A Fidesz alelnöke erről a Heti Válasznak beszélt. Hozzátette ugyanakkor, hogy a nagyvállalkozónak számot kell adnia az FHB működésének jogszerűségéről. Korábban Kövér is úgy nyilatkozott: nincs ínyére a karaktergyilkosság.
A továbbra is fennálló centralizációnak köszönhetően az intézmények önállósága és a munkáltatói jogok tekintetében sem várható változás, mondta az ATV Start című műsorában a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke.