Elképesztő izgalmakat hozott tegnap este a Magyarország-Portugália mérkőzés. A 3-3-as döntetlennel a válogatott az első helyen zárta a franciaországi Eb csoportkörét és a legjobb 16 között Belgiummal mérheti össze erejét. A világsajtó rendkívül változatosan számolt be a torna eddigi legjobb mérkőzéséről.
Másodfokon is elmarasztalta Magyarországot az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB), amely csütörtökön kimondta, hogy a magyar hatóságok megsértették Baka Andrásnak, a Legfelsőbb Bíróság volt elnökének a véleménynyilvánítási szabadsághoz fűződő jogát. A volt főbírót az ítélet szerint emberi jogi jogsérelem érte azzal is, ahogyan - jogszabály meghozatalával - idő előtt elmozdították állásából.
Olyasmi történt ma, ami még sosem fordult elő, magyar csapat úgy jutott tovább csoportkörből, hogy az utolsó meccs gyakorlatilag nem számított - ezt Farkasházy Tivadar mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A humorista szerint azt gondoltuk, hogy Storck beáldozza ezt a meccset, a válogatott azonban bámulatosan játszottak a portugálok ellen.
Sokkoló felvételt tett közzé az orosz Zvezda TV. A videóban az látható, hogy négy ember egy nyitott sírba dob egy férfit, majd elkezdi betemetni. „Még nem halt meg” – hallható ukránul egyikőjük szájából.
Újabb felvétel került fel az internetre, amely azt bizonyítja, hogy az ír szurkolók hihetetlen jófej módon viselkednek a franciaországi Európa-bajnokságon.
Több mint 1200-an haltak meg éhezés és betegségek miatt tavaly egy északkelet-nigériai segélytáborban, ahova a Boko Haram helyi terrorszervezet elől menekültek az emberek - közölte csütörtökön az Orvosok Határok Nélkül (MSF).
A budapestiek jelentős része már nem tudja követni, mi folyik a 3-as metró pótló buszai körül, csuklóztatják a fővárost; ha 40 évente fel kell újítani a 3-as metrót, akkor a kormány tegye a dolgát, és adja vissza a fővárosnak azt az összeget, ami 10 napnyi adóbefizetést tesz ki – ezeket Horváth Csaba mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Exkluzív interjút adott Oscar Pistorius az ITV-nek, amelyben részletesen felidézte azt a három évvel ezelőtti éjszakát, amelyen lelőtte a WC ajtó mögött levő barátnőjét, Reeva Steenkampet.
A meglévő tíz helyőrségre építve területi, az önkéntes tartalékosokat kiképző bázisokat hoz létre a honvédség, ezzel párhuzamosan pedig kiképzi azokat a katonákat, akik részt vesznek majd az önkéntesek felkészítésében - jelentette be a honvédelmi miniszter csütörtökön sajtótájékoztatón.
A Medián megmérte kik a legnépszerűbb szocialista politikusok a saját táborukon belül. A végeredmény a hétvégi tisztújító kongresszus szempontjából lehet most különösen érdekes.
Egy ausztrál apát 22 és fél év börtönbüntetésre ítéltek miután rendszeresen megerőszakolta a saját lányát, és más idegen férfiaknak is felajánlotta a ”szolgáltatásait”.
Moszkva korlátozni fogja az Oroszországban dolgozó amerikai diplomaták mozgását, válaszul arra, ha az Egyesült Államokban működő orosz képviseletek dolgozóival szemben hasonló amerikai intézkedéseket hoznak - közölte Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője csütörtöki moszkvai sajtótájékoztatóján.